Az előző bejegyzésemben elkezdett olvasássegítő játékok gyűjteményének folytatása olvasható itt. A bemutatott játékok kiválóan alkalmazhatóak kiscsoportos foglalkozások során, de akár egész osztályra is adaptálhatóak. A gyakorlatok az olvasástechnikát célozzák meg, nem foglalkoznak célzottan a szövegértéssel, de hatnak az olvasásértéshez szükséges anticipációs képességre. Gondolkodásra késztetik a gyermeket és fent tartják a figyelmet.

Az alábbi játékok alapötletei Yak Rivais: 140 játék, hogy gyorsabban olvassunk (Retz, 1990) című könyvből származnak.

Nagybetűk keresése

Célja: gyors, söprögető szemmozgás, jelkeresés, figyelem

A szövegben a felnőtt hangosan felolvassa a nagybetűket tartalmazó szavakat, és csakis ezeket. Mikor befejezi az olvasást, a gyermek megmutatja, hol állt meg. Szerepcserével folytatódik a játék. Kihagyások nem megengedettek.

Játékvariáció: Bővíteni lehet az olvasott szavak számát, ha a nagybetűvel kezdődő szavak mellett a megelőző vagy az őket követő szavakra is kiterjesztjük az olvasást.

Központozás

Célja: gyors, söprögető szemmozgás, jelkeresés, figyelem

A felnőtt sorról sorra haladva olvassa az írásjeleket: vessző, pont, kettőspont, felkiáltójel stb. A gyermek a szemével követi az olvasottakat, és végigpásztáz a szövegen. Megmutatja, hol állt meg a felnőtt. Szerepcsere során nem állítjuk meg a gyermeket, ha kihagy egy-két írásjelet, de megmutatjuk neki, hogy mit felejtett ki.

Nehéz feladat, figyelmet és aktív részvételt igényel.

Ékezetek

Sorról sorra haladva kell olvasni azokat a szavakat, amelyek ékezeteket tartalmaznak, de csak azokat. Mikor az olvasó megáll, a partnere megmutatja az utolsó elolvasott szót. Nem megengedett a szókihagyás.

Játékvariáció: azoknak a szavaknak az olvasása, melyek nem tartalmaznak ékezeteket.

Összeszokott párok esetében lehetséges, hogy az egyik olvasó csak az ékezetes szavakat olvassa, a másik meg az ékezetek nélkülieket.

Mennyi ékezet is?

a) Meg kell találni azt a sort, amelyben a legtöbb ékezet van. b) Vagy azt, amelyben a legkevesebb.

c) Olyan sorokat kell megjelölni, amelyek 3 különböző ékezetet tartalmaznak.

Még mindig ékezet – Keress hasonlót!

Célja: figyelem, analízis, fókuszálás a betűk felső harmadára, helyesírás

A felnőtt felolvas az olvasmányból egy tetszőleges, ékezetet tartalmazó szót, de nem mutatja meg azt. A gyermek megkeresi a mondott szót, tanulmányozza a benne található ékezetes betűket, és keres egy másik olyan szót, ami hasonló ékezetes betűket tartalmaz.

„A tiltott szó” játék

A játékhoz szükséges egy csengő is. Olvasás előtt megegyezünk abban, hogy bizonyos szavakat nem olvasunk, helyette megnyomjuk a csengőt, vagy használhatunk egy kódot helyette.

Azok a szavak, amelyeket nem olvasunk el, lehetnek személyes névmások, igék, p betűvel kezdődő szavak stb.

Olvass robot módra!

a) Javasoljuk a gyereknek, hogy úgy olvasson, mintha robot volna. Úgy mondja ki a szavakat, izoláltan. Legyen a szó rövid vagy hosszú, hezitálás nélkül kell felolvasnia az adott részt.

b) Úgy olvasson, hogy két-két szó alkosson egy egységet. Ne hezitáljon közben. Például: „Ma mehetünk / a játszótérre / hintázni, labdázni / miközben te / a játszótér / körül futsz.”

c) Ugyanez a feladat, csak a szavakat hármasával csoportosítsuk, alkossanak egy-egy egységet.

d) Kérjük meg a gyereket, hogy egy szuszra mondja ki az összes szót két írásjel között, amit megértett. (Nehéz feladat!)

Kapj el, ha tudsz!

A felnőtt egy adott szöveg tetszőleges passzusát olvassa hangosan (nem túl gyorsan), a gyermek megpróbálja megtalálni az adott részletet. Utána javasolt a szerepcsere.

Törpölés

A felnőtt elolvas egy részt, úgy, hogy az összes akciószót a „törpöléssel” helyettesíti. Természetesen adekvátan ragozva. Egyéb fantáziaszóval is játszható. Később szerepcsere.

Tiltott szavak, az igék

A felnőtt és gyermekek felváltva olvasnak 3-3 szót. Az első olvasó az első sorból, a második a másodikból és így tovább. Ezt a három szót egy szuszra kell kimondani, és nem lehet köztük ige.

„A szavak hossza” játék

a) A szavakat alkotó betűk megszámolása nélkül kell megtalálni az adott oldal leghosszabb szavát.

b) Mutatunk egy szót a gyermeknek. Neki kell keresni egy ugyanannyi betűt tartalmazó szót.

Szóhorgászat:

Horgásszuk ki a passzusból:

  • a leghosszabb szót,
  • amelyik az adott részben többször is előfordul,
  • a leggyakoribb írásjelet,
  • azt az írásjelet, ami csak egyszer fordul elő,
  • a tulajdonneveket,
  • azokat a szavakat, amelyek kötőjellel vannak elválasztva,
  • a felszólító, a kérdő vagy a felkiáltó mondatokat.

Ablaktörlő-játék

A gyermek olvas, a felnőtt ablaktörlőként mozgat egy ceruzát a szövegen, Minél lassabban mozgatja, annál nehezebb az olvasás. Egy ceruzát vagy bizonyos tárgyat, tárgyakat (különböző méretűeket) helyezzünk el az olvasott szövegre, és kérjük meg a gyereket, hogy a takarás ellenére próbálja meg elolvasni.

Tetszik? Jelöld be, hogy értesülj az újabb cikkekről:

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu