Logopédia mindenkinek

A most bemutatott játék Corinne Boutard et Magalie Bouchet: Attention et Mémoire (Ortho Édition, 2007) fejlesztőprogramjának része. Már mutattam be ebből a remek szöveggyűjteményből játékot a figyelem fejlesztésére (http://logopedia.postr.hu/elfelejtett), és szándékaim szerint nem is itt fogok megállni. Annyit mondanék a mű egészéről, hogy sokkal szegényesebb lenne a fejlesztési repertoárom és tudásom, ha nem tudhatnám magaménak ezt a szöveggyűjteményt.

A Ki ő? (Qui est-ce?) játék tulajdonképpen egy csomag kártya, a játék – a szerzők ajánlása szerint – a munkamemória fejlesztését célozza meg. Elsőre nekem nem ez jutna eszembe róla, de a gyakorlott eszközfejlesztőknek elhiszem, ha egyszer ezt mondják. Nyilván más módon szocializálódtunk a szakmára. Számomra ez a játék elsősorban egy verbális emlékezetet, vizuo-verbális keresztcsatornát fejlesztő eszköz, leginkább óvodásokkal és az általános iskola kezdeti szakaszában lévőkkel játszom.

A doboz 52 darab, 3-6 színes képet ábrázoló, megszámozott kártyából áll. A számozás nem nehézségi szint szerint növekedik, a szerzők a folyamatos tréningezésre helyezik a hangsúlyt.

A játék menete:

Kiteszek egy kártyát a gyerek elé, és megkérem, hogy jegyezze meg a rajta található ábrákat. Ezután a kártyát lefordítom, és a kártya hátán található kérdéseket egyesével felteszem.

Például:

Rögtön az első kártya 4 állatot tartalmaz: teve, bálna, elefánt, pillangó. A játék utasítása: Egy kérdést fogok feltenni neked, mondd meg, melyik képre gondoltam!

A kérdések:
Melyik állatnak van négy lába és két púpja?
Melyik állat él vízben?
Melyik állatnak vannak szárnyai?
Melyik állat ormányos?

Egy-egy feladat megoldása pár percet vesz igénybe, ezért bármely logopédiai terápia (pöszeség, megkésett beszédfejlődés, diszlexia-prevenció, diszlexia-reedukáció stb.) kezdeti szakaszában jól alkalmazható. A gyermek igényeitől függően 3-5 kártyát szoktam prezentálni egy foglalkozás során, így osztódnak el a feladatok 10-15 foglalkozásra. Ha valahol a gyermek elakad, azt a kártyát a következő foglalkozáson újra elővesszük. A programban való haladás fejleszti a hosszú távú emlékezetet is, hiszen a gyermeket arra is kérem, hogy próbálja megjegyezni a következő foglalkozásig, hogy meddig jutottunk el – természetesen ezt én magamnak is felírom. Életkor és gyermekfüggő, hogy ennek a kérésnek hogyan tesznek eleget. Van, aki a kártya sorszámára emlékszik vissza, van, aki átnézi a képeket, és az alapján deríti ki, hogy elvégeztük-e a feladatot vagy sem. Van, akire ennek megjegyzése túl nagy terhet ró, tehát, nem forszírozom.

Az adott kártyát egy meghatározott időtartamig figyeltetem meg a gyermekkel, ezzel az időtartammal lehet játszadozni a terápia során. Kezdetben hosszabb időt engedélyezek, majd később, mikor a gyermek már rutinosabb, egyre kevesebbet. Ezzel nem csak az emlékezetre hathatunk, hanem a feldolgozás gyorsaságára és pontosságára is, valamint a koncentrációt is erősíthetjük. A bemutatás lehet szimplán vizuális, de meg is neveztethetjük a képeket (ha bizonytalanok vagyunk a szókincs-aktivizálás kimenetében, vagy ha a gyermeknek a verbális megerősítésre szüksége van). Ezzel természetesen befolyásoljuk a gyermek tanulási, bevésési stratégiáját. Utána lefordítjuk a kártyát, és a gyermeknek válaszolnia kell a kártya hátán lévő kérdésekre. Ezekkel a kérdésekkel segítjük a felidézést, illetve magát a bevésési stratégiát is a következő képekre, hiszen fontos szempontokat adunk meg a gyermeknek az adott képre vonatkozóan.

Amennyiben óvodás a gyermek, szóban végezzük a feladatot, és akkor ez egy mondatértéssel nehezített emlékezeti feladattá válik. Olvasó gyerek nyugodtan felolvashatja magának a feladatot, és akkor szövegértési (mondat, utasítás) feladat is egyben.

A játékot én általában szerepcserével végeztetem. Amikor rajtam van a sor, akkor a gyermekek tudatosságára hatok, meg az önkéntelen, tét nélküli tanulásra. Ilyenkor sokkal jobban figyelnek, jobban emlékeznek. Nyugodtan beleleshetnek a kártyába, anélkül, hogy azt kudarcként fognák fel.

Örömmel jelentem, hogy a gyakorlások során a kártya egész képanyaga bekerült a hosszú távú memóriámba, és már nem nagy erőfeszítés a feladatot is végezni, és a rám bízott gyermek kognitív tevékenységére is figyelni.

Súlyos emlékezetgyengeség esetében vagy nagyon fiatal életkorban szimplán beszédértés fejlesztéshez használom a feladatot, illetve rátanítás gyanánt megismertetem a képanyaggal, amire majd a későbbiekben emlékezni kell. Az is lehetséges extrémebb esetben, hogy ha a gyermek nem tudja felidézni az illető kép nevét, akkor akár minden kérdés után belenézhet a kártyába, majd újra lefordítja.

Az eszköz használata minden résztvevő fél számára nagyon élvezetes és szép eredményeket hoz.

Korábban utaltam már rá, hogy a segítő kérdések segítik a felidézést (az adott szóhoz való hozzáférést) és egyben a bevésést is, mert a képek fontos jegyeinek a kérdésben való megjelenése segíti a tájékozódást a szemantikai hálóban, stratégiát ad a rendszerezéshez.

Remélem, egyetértenek velem abban, hogy mennyivel több ez a feladat, mint szimplán megkínálni a gyermeket egy pár képpel, és visszamondásra biztatni. Ez utóbbi is dolgoztatja ugyan az emlékezeti funkciókat, de nem tanít rá a stratégiára és nem illeszkedik olyan szervesen a tanulási folyamatba – nem ad rálátást az egyes gyerekek profiljára.

És végül következzék most egy újabb kártya bemutatása, mintegy igazolásul, hogy a munkamemória is meg van célozva, ráadásul a legfiatalabb gyermekek számára.

A kártyán hat kép szerepel: mókus, kenguru, helikopter, traktor, bicikli, zsiráf.

A kérdések:
Most csak az állatok nevét mondd, de úgy, hogy a legkisebbtől a legnagyobbig sorolod fel őket! (munkamemória)

A további kérdések a pragmatikai szintet is érintik.

Melyik közlekedési eszköznek nincs motorja?
Melyik állat eszik mogyorót?
Melyik tárgy repül?
Melyik állat ugrál?

Most a francia kártyával végzett játékok egészségmegőrző hatásáról lesz szó, konkrétabban szerepükről a kognitív funkciók jó minőségének hosszú távú megőrzésében. A cikk senkit nem bátorít a kártyajátékok szenvedélyes űzésére – viszont nosztalgikus emlékeket idéz fel a békebeli időkből, amikor a vasárnap vagy valamelyik hétköznap délutánja kártyázással, römizéssel egybekötött sütizéssel és kávézással telt.

Néhány szót kell mondanom a Baddeley-féle munkamemória-modellről. Ez egy központi végrehajtóból (figyelmi rendszer) áll, ami kontrollálja és koordinálja a két másik periférikus alrendszert – a fonológiai hurkot (felelős a beszédalapú információk feldolgozásáért) és a téri-vizuális vázlattömböt (a vizuális képek manipulálásáért felelős).

Amikor én intézményes keretek között tanultam, Baddeley elmélete még nagyon korszerűnek számított, de elképzelhető, hogy azóta modernebb elméletek is születtek. Mindenesetre arra a célra, amire én most fel akarom használni (biztosítani a minimális elméleti hátteret egy munkamemória-fejlesztő feladat bemutatásához), tökéletesen megfelel.

Mint egy igazi szenvedélyes gyűjtőt, engem nem csak egy játék birtoklása, hanem a megszerzése is érdekel. Minden pillanatot igyekezek megőrizni és kiélvezni attól kezdve, hogy a játékkal kapcsolatban valami szöget ütött a fejembe. Valamelyik nyári szünet legelején felcsaptam kedvenc szakfolyóiratomat, a Développements „A normál és patológiás kognitív fejlődés interdiszciplináris folyóirata” 2011. márciusi számát. Az interdiszciplinaritás jelen esetben a logopédia, pszichológia, pszichiátria, pszichomotoros fejlesztés, ergoterápia és neuropszichológia különböző mértékű és kombinációjú együttműködésből származik. (Most sajnos tovább nem folytathatom a folyóirat bemutatását, bár nehezen térek vissza eredeti témámhoz. Valamikor biztosan jó kis cikksorozatot írok erről a nagyszerű újságról is.)

Rögtön leragadtam a legelső cikknél, ami egy nagyon érdekes témát mutatott be: A gyermekek figyelmi- és egzekutív funkciózavarainak kezelése, a kognitív remediáció gyakorlata és perspektívái (Hélène Deforge pszichológus doktor cikke). A fantasztikus cikk többek közt bemutatja azokat a világban használatos szoftvereket, amelyek az agy plaszticitására alapozva fejlesztik az agyműködést, tekintettel a kognitív folyamatok hatékonyságára és a tanulásra. Aki nekem lelki társam, az nem fog azon csodálkozni, hogy én a további egész napot ezen a cikken rágódva, felváltva az újságot és a számítógépet lapozva töltöttem pizsamában.

Így bukkantam tehát a RehaCom számítógépes program nyomára, amit szintén nem mutatok be most teljesen, csak annyit írok le, hogy az a munkamemória-feladat, amit most szándékaim szerint tényleg végre bemutatok, ennek a fejlesztőprogramnak a részét képezi. A munkamemória tulajdonképpen az, hogy bizonyos információkat megjegyzek (időszakos információtárolás), és azokkal műveletet végzek (manipulálok). A megjegyzendő tételek esetünkben számokat és értékeket képviselő szimbolikus kártyafigurák (melyek a legtöbb ember pragmatikai tudásának részét képezik, kultúrafüggetlen evidenciák).

A munkamemória (mint a tanulás motorja) jó működése biztosítja a komplex kognitív folyamatok (mint a gondolkodás, a tanulás vagy a nyelvmegértés) hibátlan végrehajtását. Ezért elképzelhetetlen különböző patológiák esetében a reedukáció anélkül, hogy a munkamemória fejlesztését – különböző mértékben ­– célul ne tűznénk ki.

A számítógépes szoftver francia kártyákkal fejleszti ezt a területet. Azért is esett a választásom erre a feladatra, mert bemutatása után rögtön rátérek az én adaptált változatomra, ami a szoftver birtoklása nélkül is eléri ugyanazt a hatást. Még mielőtt tovább olvasnák a játék leírását, kérem, nézzék meg a videót – nagyon hasznos az egyébként sem bonyolult játék megértéséhez.

A szoftver először betaníttatja, elismételteti a francia kártya lapjait, csökkenő sorrendben: ász, király, dáma, bubi, 10, 9, 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2. Általában a gyerekek is mind ismerik a lapokat, pici kavarodás előfordulhat a dáma és a bubi körül, de semmi több. Utána rövid gyakorlás következik: felvillant az oldal tetején egy kártyát, majd utána kettőt megajánl, amiből ki kell emelni és az egérrel a megfelelő helyre kell húzni a célingernek megfelelőt.
Végül a játék: a gép 5 kártyát villant fel egymás után, majd letakarja őket. Mindig csak egy kártya van az alany szeme előtt felfordítva. Mikor az öt kártya bemutatása megtörtént, lefordított helyzetben kell csökkenő sorrendben a lapokat a képernyő közepére helyezni. A szoftver be van állítva, annyi ideig engedi az alanyt gyakorolni, ameddig az hatékony a számára. Illetve rugalmasan alkalmazkodik is, az elrontott feladatot újra prezentálja, illetve egyéb analógiákkal gyakoroltat, amennyiben a fejlesztőanyag típusa lehetővé teszi.

Az én változatom nagyon egyszerű: kell egy pakli francia kártya jokerek nélkül. Először én is megbeszélem és begyakoroltatom a kártyákat a pácienssel, amennyiben szükség van rá. Majd kipróbáljuk, és amennyiben minden rendben van, kezdődhet a feladatmegoldás. Egyenként felvillantok egy-egy kártyalapot, összesen ötöt, majd végül a páciensnek kell elrendeznie csökkenő sorrendben őket. Picit nehézkesebb a prezentálás, mint a számítógépes szoftver esetében, az explorációs idő is hosszabb és egyenetlenebb, de a gyermekek nagyon szeretik (annál is inkább, mert a kártyadobozon Magnum jégkrém dekoráció van).

Ha rám hallgatnak, feltétlenül kipróbálják!

Ha azon gondolkodsz, hogy mivel vezesd be a nagyon fiatal gyermekedet a kártyajátékok rejtelmeibe, van egy tippem: Bataflash. Az ajánlat szerint 5 éves kortól játszható, de 4 évesek is kiválóan megbirkóznak vele (a kedvencük!), és 3 évesekkel is érdemes megpróbálni. A gyártó cég az egyik kedvenc játékgyártóm – elsősorban a grafikusuk miatt, aki fantasztikus rajzokat produkál, de az egész kivitelezés gyönyörű. Színválasztásuk magával ragadó, a gyermek érdeklődését felkeltik, a felnőtteknek esztétikai élményt nyújtanak. Játékaik jól kigondoltak és újszerűek, a többi játékgyártóhoz viszonyítva is. Nagyon hasznosak és kivétel nélkül mind szórakoztatva fejlesztenek.

Játékszabály: ketten kell játszani, a 32 kártyából álló paklit kétfele kell osztani, és lefordítva kell tartani. Mindkét játékos egyszerre fordítja fel a paklija legfelső lapját. Azé a játékosé mindkét kártya, aki először kiáltja annak az állatnak a nevét, amelyik mindkét lapon megtalálható. Miután megszerezte, a saját paklija aljára teszi, és a játék folytatódik tovább, addig, míg valamelyik játékos megszerzi az összes kártyát.

Kiválóan játszható, ha nincs türelmünk kivárni tétlenül, míg megsül az első palacsinta a reggelihez, de utazáshoz, strandon is nélkülözhetetlen a gyermekek szórakoztatására. Kis helyen elfér, és a doboza is nagyon strapabíró.

Fejlesztés során vagy fiatalabb korosztály esetében a játékszabályt picit módosíthatjuk, a megnyert párokat nem tesszük vissza a paklinkba, hanem külön gyűjtjük, és amikor a kártyáink elfogytak, megszámoljuk, hogy ki hány kártyát gyűjtött.

További néhány gondolat a játékról, és a gyermek célirányos fejlesztésben betöltött szerepéről.

A játék maga egy gyorsasági vetélkedő, csata formájában. Hamar felkelti a gyermek figyelmét, és tartósan fenn is tartja. Az is jó, hogy viszonylag rövid időt vesz igénybe, és nem fárasztja ki a gyermeket, ha éppen figyelemkoncentrációs problémái vannak. Továbbá aktivizálja a küzdeni vágyását. A nyerésvágy motiválttá teszi a gyermeket a figyelmének erőn felüli összpontosítására – és úgy koncentrál, hogy csak na. Rövidsége miatt vagy a terápia kezdetén játsszuk ráhangolódási céllal (a gyermek figyelmi funkcióinak mozgósítására és a további „nemszeretem” feladatokra való motiválására) vagy a végén, mikor már sokat tanultunk, és nem maradt elég idő egy hosszabb lélegzetvételű játékra – hogy ne engedjem el a nebulót csalódottan (ha nehezére esett a gyakorlás, feloldódjon benne a feszültség, és ne frusztráltan adjam át a szülőnek, tanítónak, hogy esetleg átvigye a feszültségét későbbi helyszínekre). Az sem hátrány, ha vissza akar jönni máskor is, és nem úgy megy el, hogy: „na, ide sem jövök soha többé!”. A játék fejlesztésben betöltött szerepének további méltatásához pici neuropszichológiát is be kell csempésznem a cikkembe. Ki kell mondanom, hogy a játék az egzekutív funkciókat komplexen (stratégia, tervezés, figyelemfenntartás, mentális rugalmasság, gátlás) fejleszti. Egyszerűen a figyelemről beszélni ugyanis 2012-ben nagyon ódivatúnak számít, nem árt differenciáltabban gondolkodni róla. Megpróbálom most végiggondolni, hogy tulajdonképpen mi is történik a játék során.

Először is szükségeltetik egy vizuális analízis, jó alak-háttér tagolás (olvasáshoz nélkülözhetetlen előképesség), mert az állatok összegabalyodva, különböző méretben és téri pozícióban vannak ábrázolva. A figyelmünket a vizuális analízis során végig fenn kell tartanunk, amíg kielégítő információhoz jutunk (nevezetesen, hogy milyen állatok vannak odarajzolva), majd a két kártyát össze kell hasonlítanunk (koncepcióalkotás), és meg kell találnunk (differenciálás) és ki kell emelnünk (diszkrimináció) a tömegből egy vagy több olyan állatot, ami mindkét kártyán rajta van. Végül, csak egynek a nevét kell kimondanunk hangosan (szófelidézés, gátlás), de azt gyorsan, paralel az ellenfelünk tevékenységét is kontrollálnunk kell. Ezt a kognitív feldolgozást végezzük a pillanat tört része alatt, a kártyák megpillantásától a szó felkiáltásáig. A következő pillanatban két új kártya kerül előhívásra, és át kell hangolódnunk, adaptálódnunk kell (stratégiaváltás, mentális rugalmasság) az új helyzethez. Mondanom sem kell, hogy fiatal gyermekek esetében az ő tempójukhoz igazodunk, hogy ne menjen el a kedvük a játéktól.

Milyen hibatípusokat tapasztaltam a játék során? Lassúság, beleragadás egy rutinba. A perszeveráció lehet vizuális és verbális is. Verbális során a gyermek folyamatosan ugyanannak az állatnak a nevét hangoztatja több sorozat után is (a verbális fluencia, gátlás problémája). De lehet az is, hogy a színbeli hasonlóság (kék) váltja ki belőle a téves azonosítást, hogy a macskát és a baglyot egyformának ítéli meg. Lehetnek a problémák lexikális eredetűek: a gyermek a főfogalomban nehezen tájékozódik, és mellényúl (pl. oroszlán helyett tigrist mond, vagy mindkettő helyett leopárdot.) Verbális természetű az a probléma is, mikor a gyermek mindent jól csinál, vizuálisan megvan az állat, csak a nevét nem tudja hirtelen kimondani. Ott van a nyelve hegyén, de ott is marad.

Neuropszichológiai értéke miatt a játék alkalmazható továbbá a gyógyászatban, frontális lebeny sérülteknél. Talán nem tűnik nagyképűnek, ha kijelentem, egyszerre játék, didaktikus segédeszköz és orvosság. És ugyan igaz az, amit a gyerekeknek mondunk mindig, hogy a „gyógyszer nem játék”, az is igaz lehet, hogy a játék gyógyszer. Ugyanaz a parti a különböző generációkat életszakaszuknak megfelelően fejleszti: gyermek, szülő, nagyszülő ugyanolyan mértékben profitál a parti jótékony hatásaiból, közösen szórakozva.