Logopédia mindenkinek

A következő cikkem egy szülői megkeresés nyomán született. Sokan kérdeztek tőlem mindenfélét a különböző terápiákkal kapcsolatosan. Mivel ez a téma sokakat érint, gondoltam, hogy nyilvánosan megosztom a blogom összes olvasójával.

Ahogy haladnak előre a gyermekek az iskolában, úgy nőnek a feladatok és elvárások is, és nehezen tudják utolérni magukat. A progresszió felismerése és reális megítélése egy fontos gyógypedagógiai feladat. Sajnos a gyógypedagógiai munkában nem történnek varázsütésre a dolgok, nagyon kevés az „olyan volt, ilyen lett” látványos fejlődés. Ezért lehet kevésbé látványos az eredmény. Magyarországon nem divat, hogy specializálódjanak a logopédus szakemberek (nagyon kevés lehetőség van rá), pedig a grafomotoros- és írásfejlesztés egy olyan nagy és átfogó téma, amiben érdemes lenne elmélyülni.

Meixner Ildikó szemlélete ebben a terápiában is mérvadó, egy fejlesztőóra során mindig kell csinálni fejlesztést és korrepetálást is. Kezdetben több a képességfejlesztés, de ahogyan fejlődik a képesség, úgy lehet és kell is mind több és több tananyagot is becsempészni a foglalkozásokra. Az iskolában dolgozó szakemberek tudják, hogy nagyon fontos az iskolai elvárásokhoz kapcsolódni, mert onnan érkezik az elvárás és az elismerés is. Persze, hogy az elvárás mennyire reális, az más tál tészta.

A terápiáról

Érdemes kezdetben egy nagyobb vizsgálatot végezni: mozgásvizsgálat, vizuomotoros koordináció, emberrajz, írás stb., hogy kiderüljön, tulajdonképpen hol van az elakadás: neurológiai vagy pszichés természetű problémával állunk-e szemben, a funkcióban zavar van vagy késés, izolált-e a probléma vagy komplex (lateralizáció késése vagy keresztezettsége, diszpraxia stb.). Utána jöhetnek a fejlesztő foglalkozások a korábbi elvek alapján felépítve. Én a háromujjas ceruzafogót szoktam javasolni a gyermeknek a tanórára, mert az tehermentesíti a kezet, kevésbé fájdul meg, kvázi megtartja a gyermek helyett a ceruzát. Itt nem arról van szó, hogy a gyermek ujjait egy protézisbe kényszerítenénk. Ez az eszköz segít a ceruza (toll, ecset, olló stb.) korrekt tartásában, és a jó pozíció hosszabb ideig való fenntartásában. Abban, hogy a perifériáról tartósan jó impulzusok jussanak a központi idegrendszerbe, korrigálva annak működését. A logopédiai foglalkozásokon is használom a ceruzafogót. Akik rövidebb-hosszabb ideig képesek jól fenntartani spontán a megfelelő mozdulatot, azoknál ezt fejlesztjük tovább. A kétszemélyes helyzet inkább alkalmas arra, hogy ellenőrizzem a helyes ceruzatartást, és észrevegyem a változásokat is, és korrekcióra biztassam a gyermeket. De ha másodpercenként azt kell mondanom, hogy figyelj jól, mert elcsúsztak az ujjaid, akkor inkább előveszem a ceruzafogót, mert a gyermek folyamatos piszkálásnak érezné a rászólásokat, másrészt elvonódna a figyelem a tartalomról.

Az órát egy általános bemozgatással (vállak, karok), majd finommotoros ügyesítéssel kezdem (http://logopedia.postr.hu/grafomotoros), melynek célja többek között a helyes test- és eszköztartás. Ez nagyon változó: mondókával egybekapcsolt ujjmozgások, vagy csak végigcsináljuk utasításra a rutint (1-2, max. 5 perc). A zenei aláfestés is sokat segíthet, összekapcsolhatjuk a tevékenységet a zene ritmusával, vagy a zenei aláfestés csak spontán ritmizálja a háttérből az írásmozgást . Attól függ, kinél, hol tartunk. Ezt követi egy kis manipuláció: pötyi, gyurma, trükkös ujjak, csipeszek, tapintásos érzékelési feladatok... stb., az adott gyermek szükséglete vagy motivációja szerint. Rajzolás, festés, színezés, vágás stb.

De azért igyekszem az írás szolgálatába helyezni a dolgokat, nem viszem el túlságosan a barkácsolás irányába, szem előtt tartom, hogy a cél a helyes íráskészség kialakítása. Majd jön a ceruzafogás és a vonalvezetés gyakorlása.

Nem olyan régen láttam egy fotót, amin egy kislány szorítja a ceruzát, a tanár néni meg a kislány kezét, de annyira, hogy a tanár néni keze kifehéredett, a kislányé meg vörös volt. Hát ezt nem kell csinálni! Kezdetben én kérem meg, hogy a gyermek fogja meg az én ceruzát tartó kezemet, és próbálja megérezni a laza, de határozott tartás erejét az írás, rajzolás közben. Majd próbálja önmagától is elérni ezt az érzést, ha tudja. Közben én is meg-megfogom a kezét, irányítva a mozgást, de semmiképpen nem szorongatom, csak kérem, hogy engedje el magát, és hagyja, hogy vezessem. Közben figyelje az érzést. Meg is szoktam kérdezni a gyermekeket, hogy miért tartják úgy a ceruzát, ahogy, amire többször az a válasz érkezik, hogy azért, mert ha nem úgy tartaná kimenne a vonalból. Nem tudom eldönteni, hogy ez egy intuitív elvárás a gyermeknek önmagától, vagy ezt hallja az óvodában. Egy biztos, soha nem hallottam még felnőttet arra biztatni a gyermekeket, hogy vigyázzon, ne menjen ki a vonalból, de ha van ilyen, akkor nagyon káros. Ezen a ponton arra kell biztatni a gyermeket, hogy fogja/tartsa jól a ceruzát, és szerezzen annyi tapasztalatot a szabad vonalvezetésről, amennyit csak tud.

Itt ezen a szinten kérem a helyes eszköztartással összekapcsolni a lendületes vonalvezetést. Azok az ábrák, amiket felraktam (http://logopedia.postr.hu/iras), komplex gyakorlatoknak tekinthetőek: bemozgatják és koordinálják az íráshoz szükséges izmokat, begyakoroltatják a betűelemeket és a lendületes vonalvezetést, de pl. a fektetett nyolcas összehangolja a két agyféltekét is.

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy egy-két ábrával kezdek, amiket a későbbi foglalkozások alkalmával még kiegészítek további egy-kettővel. Minden órán elölről vesszük és rajzoljuk át az ábrákat. A funkció fenntartásának gyakorlására bizonyos ideig elvárt, hogy folyamatos harmonikus vonalvezetéssel egyre hosszabb ideig dolgozzon. Első órán pl. 1 átírás, következő órán 10 mp-ig folyamatosan stb. Nagyon együtt kell lenni a gyermekkel a továbblépés érdekében. Mielőtt végleg eltennénk a feladatokat, 30 mp-ig, 1 percig is fent lehet tartatni a folyamatos mozgást.

Az adott időtől is függ, mennyi további feladatot kell végeztetnünk. Ha az összes ábrát átíratjuk a max. 1 perces futamidővel, akkor összesen 13 percet vesz igénybe ez a tevékenység. De a lendületes vonalvezetést érdemes kezdetben nagy méretben, csomagolópapíron gyakoroltatni. Én a gyermekkel vonalaztatom meg a lapokat. Általában is igaz, hogy nem tanítok addig gyermeket írni, amíg nem tud vízszintes egyenes vonalakat húzni.

Ezen a szinten követelem meg a sor végéig való folyamatos vonalvezetést. Utasításként azt mondom, hogy csak a sor végén emelheti fel a ceruza hegyét a papírról. Majd a sort 2 vagy 3 megszakítással rajzoltatom, mímelve a szóírást.

Mikor ez már jól megy, jöhetnek a feladatlapok. Amíg nem tartja jól a gyermek a ceruzát adott ideig, és nem képes lendületesen előrehaladó vonalvezetésre, addig nem érdemes íratni. Mikor ez megvan, akkor betűkkel kezdünk, betűmásolás, tollbamondás, akár kódváltással egybekötve. Itt következik egy részletes elemzés, hogy van-e olyan inadekvát mozdulat, ami lassítja/torzítja a betűformálást. És akkor jöhet a betűk begyakoroltatása, akár végtelen betűsorokon keresztül. Mikor a betűk felidézése és kivitelezése már nem okoz problémát, akkor jöhetnek a betűkapcsolatok. Szavak, mondatok csak a terápia vége felé. Majd a stopperral mért időre való íratás, a tempó tartása/fokozása érdekében.

Érdemes szem előtt tartani, hogy az életkor előrehaladtával bemerevednek a szokások, és nem nagyon lehet változtatni rajtuk. A diszgráfia az egyetlen patológia, amivel kapcsolatban szkeptikus vagyok, az összes többi fejlesztését bármilyen életkorban javallom, ha az illetőnek gondot okoz. Részben az iskolát is okolom, hogy olyan kevéssé látványos a gyermekek fejlődése. A gyermekek 5. osztálytól egyszerűen nehezen vihetik be az újabb, jobb íráskompetenciájukat az iskolába. Nem jut rá idő, hogy megmutassák, állandóan sietnek, sokat kell írni, másolni, jegyzetelni. Ez a jegyzetelés a legbizarrabb számomra, nekem ezt még a felsőoktatásba lépve kellett megtanulnom, most meg már egy ötödikes diszgráfiás gyermektől is elvárt. A tanárok már ötödikben úgy sietnek, hogy rövidítéseket írnak fel a táblára. A gyermekek loholnak a tanár után, ez nem oktatás kérem szépen, ez versenyzés. Mesterségesen nehéz helyzetbe hozzuk a problémás gyermekeket, hulljon csak ki, aki nem bírja a tempót. Ötödikben azt mondja a tanár a diszgráfiás gyermek szülőjének: hja kérem, a gyermeke nem tud jegyzetelni. És ki tud? Ki tanította meg őket? Mikor, negyedikben? Persze, az adott gyermek még annyira sem tud, mint a többiek, ő még a ceruzát is rosszul fogja, és nagy nehézséget okoz a betűk formájának felidézése.

Pont ezért érdemes legalább a házi feladat írása közben arra biztatni a gyermeket, hogy lassan, szépen, a legjobb tudása szerint dolgozzon. Mozgósítsa a plusz motivációját, erőtartalékait, új, elsajátított kompetenciáját (annyit, ahol éppen tart) a feladatvégzéshez. Ezzel segítünk neki reálisan értékelni a teljesítményét, a fejlesztés eredményeit, ha már az iskolában nem jut idő rá.

Az óraszervezés az én dolgom. Mindig szem előtt tartom, mit tud a gyermek, és hova akarom eljuttatni. A fejemben vannak a lehetőségeim is, az eszközök, a feladatok, a játékok stb. Ebből válogatok ki minden alkalomra úgy feladatokat és játékokat, hogy a gyermek fejlődését szolgálják, de ugyanakkor szórakoztatóak is legyenek. Mint egy bejárónő, aki minden alkalommal mindent nem tud végigtakarítani a lakásban, de van egy alaptakarítás, és hozzá az extrákat hosszú távra osztja be megának.

Természetesen az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy általában nem jut idő arra, hogy végigvigyünk egy terápiát. Ezért vagy azért, általában logikusan érthető okokból kifolyólag, idő előtt szakad meg egy terápia. De mi úgy lépünk tovább, hogy mi minden tőlünk telhetőt megtettünk a cél érdekében, ha két dolgot a szemünk előtt tartunk: a gyermek problémájával foglalkozunk az aktuális fejlettségi szinten, és megpróbáljuk a fejlesztések eredményeit lehetőleg azonnal átvinni az iskolai tananyagra, iskolai hasznosításra, mert sajnos a mi munkánk megítélése is ott történik.

(Rá kellett döbbennem, hogy nem is olyan egyszerű megfogalmazni egy idegen számára érthetően a foglalkozásaim felépítését.)

Kapcsolódó szakirodalom:

A blogom írásaiból:

http://logopedia.postr.hu/matching-house

http://logopedia.postr.hu/iras

http://logopedia.postr.hu/grafomotoros

Feladatlap- és szöveggyűjtemények:

http://www.schoolsparks.com/kindergarten-worksheets/fine-motor

Alfred Zuckrigl: Balkezes gyermekek

Szabó Borbála: Mozdulj rá!

Hanne Türk és Rosanna Pradella: Rajzolj te is!

Meixner Ildikó: Játékház, Betűtanítás-írásfüzet II.

Adorján Katalin: Szebben akarok írni.

Rosta Katalin: Színezd ki és… számolj te is!

Rosta Katalin: Színezd ki és… rajzolj te is!

Gabosné Balogh Judit: Balkezes betű és szám gyakorlófüzet első osztályosok részére

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu

Meggyőződésem volt, hogy nekem sosem lesz e-bookom, hiszen imádom a könyvet kezembe tartani, bele-belelapozni, könyvjelzőt használni, gondolataimat a margóra firkantani, beleszagolni... stb. Szeretem a könyvek fizikai fogyását szemrevételezni, azt az érzést, amikor egy letehetetlen könyv kerül a kezembe, és a gyors befejezéstől való félelmem lassítja az olvasási tempómat. Ha nem is egyből, de beadtam a derekam, lett egy e-book olvasóm, és kezdem megkedvelni az e-bookot. Leginkább a prakticitás (helyhiány) az oka annak, hogy van. Nem akarok a vészesen szaporodó könyveink miatt hamarosan nagyobb lakásba költözni, viszont az olvasás öröméről sem akarok lemondani. Nyáron a bőröndömben e kompromisszum eredményeként még lapultak papírkönyvek is az e-book mellett. Most, amikor azt olvastam, hogy megjelent A Rosie projekt mindkét (papír és digitális) változata, már gondolkodás nélkül a digitális változatát választottam.

A könyvet azért akartam elolvasni, mert egy Asperger-szindrómás ember szemszögéből mutatja be a szerelmet. Tehát, akár szakirodalomnak is tekinthető. Már az ajánlókból kiderült, hogy alapvetően egy humoros könyvről van szó, ez is erősítette az érdeklődésemet – erről a nagyon is komoly témáról szerintem nem könnyű úgy humorosat írni, hogy ne legyen gúnyos vagy enyhén pejoratív (lekezelő) az említett patológia szereplőivel szemben. Ami már közvetlenül a könyv elején megtetszett, hogy ez a humoros, szerelmi témájú bestseller határozottan „one of us”-ként, közülünk valóként mutatja be a főszereplőt, és nem emeli sem piedesztálra, hogy sajnálatból könnyekre fakassza az olvasókat, se nem helyezkedik fölé. Az esőember egy nagyon fontos film volt a maga korában, hiszen általa tudtuk meg (a nagyközönség), hogy létezik ez a patológia. Sok autistát nevelő szülőnek tette könnyebbé a gyermeke és patológiájának elfogadását. Azonban határozottan ránk férne már egy kis globális társadalmi szemléletváltás a témával kapcsolatban.

Nem tekintem magam egy autizmus szakértőnek, de azért nagyon sokat tudok róluk, az autista gyermek beszédfejlődésén és terápiáján keresztül sok tapasztalatot szereztem.  Határozottan kijelenthetem, hogy az autizmus spektrumon lévő gyermekek kifejezetten vonzódnak hozzám, legalábbis azok, akikkel eddig találkoztam. Ha viccelődni akarnék, azt mondhatnám, hogy lehetnék egy differenciáldiagnosztikai kritérium egy tesztbattériában. És hát minden ellenkező hiedelemmel szemben képesek szeretni, és általában ösztönösen tudatukban is vannak ennek az érzésnek. Itt is saját élményekre tudok hivatkozni: amikor a gyermekek a konkrét kérdésemre, hogy szeretsz-e, mindig ösztönös és gyors választ adtak a zavarodottság legkisebb jele nélkül – ami arra utalhatott volna, hogy fogalmuk sincs, mi a csudáról beszélek. Vagy hogy rohanva jöttek a foglalkozásokra, és ugrottak rögtön a nyakamba. Ugye nem gondolnánk ezeket az autizmussal összeférhető magatartásformának, mégis, ezek közül a gyermekek közül nem egy Asperger-szindrómásnak vagy nembeszélő autistának volt diagnosztizálva, híres külföldi egyetemek által. Valahogy mindig azt éreztem a zsenge korú, nembeszélő gyermekek esetében, hogy bennem, a kapcsolatunk kezdeti stádiumában, egy olyan embert ismertek fel, aki megértette őket, kompetensnek bizonyult, ez szemmel láthatóan megnyugtatta őket, és jó minőségű kooperációra ösztönözte. Ezek a jelzések hatalmas megkönnyebbült sóhajok formájában jelentkeztek és jelentkeznek a mai napig a feladatmegoldás során.

A következő, pozitív hozzáállású, nem hiányspecifikus, hanem az előnyökre fókuszáló idézetek közvetlenül a könyv elejéről származnak, és a legjobban ezek a sorok ajánlják a könyvet:

„– Vagyis... azoknak mondom, akik hozzám hasonlóan nem zsenik... ha jól látom, Tillman professzor azt mondja, hogy az Asperger velünk születik. Vagyis senki nem hibás miatta. Elszörnyedtem a «hibás» szó használatán, annak negatív felhangján, főleg hogy egy hivatalos személy szájából hangzott el.”

„– Még, hogy hibás! Az Asperger nem hiba! Hanem variáns. Méghozzá potenciálisan jelentős előnyöket hordozó variáns. Az Asperger-szindróma a szervezéshez, az összpontosításhoz, az innovatív gondolkodáshoz és a racionális gondolkodáshoz kötődik.”

„Ahogy számítottam rá, az összes ötlet az aspergeresektől származott. A szülők egyetlen konstruktív felvetéssel sem járultak hozzá, sőt akadtak, akik megpróbálták elfojtani gyermekük kreativitását... Az összes racionális megoldás az aszpisoktól származott. Mindenki mást tehetetlenségre kárhoztattak az érzelmeik.”

A továbbiakban nem ragad le a könyv a hozsannázásnál, hanem nagyon hitelesen próbálja meg érzékeltetni a komplex személyiségi és viselkedésformát, ami a kórkép mögött meghúzódik, apró hétköznapi részletek felvázolásával. Természetesen ez a könyv sem mentes a kliséktől, de ezek felsorakoztatása inkább a probléma komplexitásának érzékeltetését szolgálja, mint olcsó hatásvadászatot. Szakembernek és laikusnak egyaránt szívből ajánlom!

Graeme Simsion: A Rosie-projekt – Ésszerű szerelem
(Libri Könyvkiadó Kft., 2014, 400 oldal – The Rosie Project)

És hogy a könyvben központi szerepet kapó tudományos kérdőíves párkeresés mennyire nem fikció, azt igazolja a következő, rendkívül mulatságos TED videó.

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu

Köztudott, hogy a dadogás hátterében egy pszichés probléma áll. A pszichés tünetválasztás azért esik a beszédre, mert egy valamilyen szintű beszédgyengeség alapállapotként fennáll a gyereknél. Az ajkak gyakran préselnek, és a motoros szabályozás diszharmonikus, mely görcsök és kóros együttmozgások formájában jelentkezik. Én még úgy tanultam, hogy a dadogás olyan gyermekek esetében jelentkezik, ahol az anya-gyermek kapcsolat nem zavartalan. Ezért is különösen fontos a következő feladatnak az az újszerűsége, hogy az anya aktív résztvevőként lehet jelen a terápiában.

Ez a játék egy román játékgyűjtemény része. Ahogy egyre inkább ásom bele magam a román logopédia eszköztárába, úgy ámulok el, hogy milyen jól gondolkodnak, milyen fejlett elméleti- és gyakorlati eszköztárral rendelkeznek, annak ellenére, hogy országos szinten nagyon fiatal, a 90-es években kialakult szakmáról beszélünk. Előtte egyszerűen nem létezett.

Egy olyan logopédiai mesés-játékos gyakorlatot veszek át most tőlük, ami leginkább a dadogó gyermekek számára hasznos, de mint a legtöbb logopédiai gyakorlat, ennek a felhasználási lehetősége is gyakorlatilag végtelen. Ha vannak is korlátai, annak csak az alkalmazó logopédus fantáziája szab határt.

A katicák kórusa játék

Célja:

• A légzés és a beszéd helyes összekapcsolása
• Folyamatos beszéd(ritmus) kialakítása
• Differenciált légzéstechnika kialakítása
• Általános relaxáció

A játék kontextusa

A katicák kórusának karmestere a tücsök. Ő fogja megmondani a katicáknak, hogy mit kell énekelni. A gyereknek azt mondjuk, te leszel a „tücsök karmester”.

A logopédus előmond egy hangsort, amit a tücsök karmesternek (vagyis a fejlesztendő gyermeknek) egy levegőre kell utánmondania. A szülő vagy a csoport többi tagja a katicák kórusa, akiknek meg kell ismételni mindazt, amit a tücsök karmester előmondott.

Ha a szülő egy személyben a katicák kórusa, akkor minden katica esetében igyekeznie kell a hangsort más-más formában (hangszín, magasság…) és más-más stílusban (vidáman, dühösen, egykedvűen…) megismételni.

Példa

A logopédus megkéri a tücsök karmestert, hogy tanítsa meg a katicákat a következő énekekre: ÁÁÁ-EEE-ÁÁÁ, OOO-EEE-III.

A tücsök ezt az utasítást a katicáknak továbbadja:

„Katica, jó erősen beszívod a levegőt az orrodon keresztül, és ezt énekled: ÁÁÁ-EEE-ÁÁÁ.”
„Katica, jó erősen beszívod a levegőt az orrodon keresztül, és ezt énekled: OOO-EEE-III”

További variációk:

„Katica, jó erősen beszívod a levegőt az orrodon keresztül, és ezt énekled: E-I-ÁÁÁ.”
„Katica, jó erősen beszívod a levegőt az orrodon keresztül, és ezt énekled: U-I-ÁÁÁ.”
– Aiaaaaa!; Eiaaa!; Oiaaa!; aiaaa!; Eee-iii-ooo-eee-iii-ooo!; Ooo-uuu-aaa-ooo-uuu-aaa!
– Baaa-beee-biii!; Booo-buuu-baaa!; Taaa-teee-tiii!; Tooo-tuuu-taaa!

A játék csoportos és egyéni terápia során is alkalmazható. Egyéni terápia esetén, a szülőt is be lehet/kell vonni a terápiába!

A feladatok mellett azt a fontos üzenetet kapja a gyermek, hogyha vidámak vagyunk, könnyebben jönnek ki a szavak a szánkból. Ha mosolygunk, mikor beszélünk, akkor a szavak boldogabban szakadnak fel belőlünk.

(Itt jegyzem meg, hogy amikor Ságodi Gabriellához jártam beszédtechnikára, ő mindig azt mondta, hogyha mosolygunk, kacarászunk, akkor nem tudunk artikulálni. Pici ellentmondás, de szerintem mindenkinek igaza van.)

A tükör előtt megfigyeltetjük a gyermekkel, hogy milyen, amikor mérgesen vagy amikor boldogan beszél.

A gyermek belenéz a tükörbe, és leírja mit lát: „Össze van vonva a szemöldököm, a szemeim könnyesek vagy szomorúak, a száj kicsi, össze van szorítva, ezért nehezen jönnek ki belőle a szavak.”

Mikor boldog, akkor teljesen máshogy néz ki és másképpen beszél. „A szemeim mosolyognak, a hangom vidám, a szám mosolyog, a szavak szépen és erővel gördülnek ki a számból.”

A katicák nagyon vidámak, amiért ilyen szépen tudnak énekelni. Tücsök karmester, te milyen énekeket tudsz, amiket szívesen megtanítanál a katicáknak?

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu