Logopédia mindenkinek

Egy aggódó anyuka keresett meg nemrég levélben. Röviden összefoglalva azt, amit írt: kisfia jelenleg 5 éves, 2 és fél éves korában diagnosztizálták – atípusos autizmussal, egyéb pervazív fejlődési zavarral küzdőnek nyilvánították. A kisfiú azóta folyamatos fejlesztésben részesül, de a mama aggódik:

„Úgy érezzük, telik ez a korai, fogékony kis korszaka, és nagyon szeretnénk segíteni neki. El sem tudjuk képzelni, hogy kezdhetne majd «beszélgetés» nélkül, kérdések feltevése vagy annak igénye nélkül akármilyen iskolát. Hagyományos logopédiai problémái nincsenek, sőt, hosszú szövegeket, verseket hűen visszaad, nem pösze, nem selypít, az r betűt kicsit túlpörgeti, de ennyi. Szavakat ügyesen tanul, saját magától már lassan második éve megtanult olvasni, most már írott betűket is simán összeolvas… …Még mindig küzd a szavak mondattá való összerakásával, a kérdések feltevésével. A nyelvi struktúrák idegenek neki. Hagyományos értelemben nem tudunk vele beszélgetni, a kérdésekre nehezen vagy nem válaszol, és ahogy érzem, főleg a figyelemzavar miatt, valóban értési problémái is vannak.”

Mivel a hozzám intézett kérdés feltehetően sok autizmus spektrumzavarral küzdő gyermeket nevelő családot érint, azt gondoltam, nyilvánosan, a blogom hasábjain fogok válaszolni rá.

Soha nem érdemes valamiért aggódni, hanem meg kell próbálni megtanítani rá a gyermeket, lépésről lépésre. Még ha látszólag reménytelen, akkor is. A legtöbb dolgot meg is lehet, ez csak idő, jól megválasztott feladatok és fáradságot nem kímélő gyakorlás kérdése.

Autizmus patológia esetében a kognitív, pragmatika és szociális képességeket párhuzamosan célszerű fejleszteni.

A beszédfejlődés az autizmus spektrumzavarban elég speciális, és egyénenként nagyon variábilis. Egy biztos, amennyiben a gyermek elkezdett beszélni, nagy valószínűséggel képes az anyanyelvét kommunikációra alkalmas szinten elsajátítani. A beszéd fejlettségi szintjét sok minden határozhatja meg. A teljesség igénye nélkül sorolok fel egy pár dolgot:

• Szerintem a legmeghatározóbb a család, amely a gyermeket körülveszi, és egyben rájuk is hárul a legtöbb fejlesztési feladat.
• A gyermek intelligenciájának mértéke,
• az autizmus súlyossági foka,
• az adott pszichés státus,
• a szociabilitás mértéke,
• a gyermek tanulási képességrendszere, ezen belül a figyelmi képességek.

A beszélő autista gyermekek fejlesztését mindig komplex fejlesztésbe kell ágyazni. Fejleszteni kell a kognitív képességeket és a beszédkészséget is. Mikor a gyermek nem tud beszélgetni, akkor meg kell tanítani rá. De számítani kell arra, hogy ha ezen a szinten elkezdünk dolgozni, akkor számos probléma fog a felszínre bukkanni, amelyekkel mind foglalkozni kell. A beszédfejlesztés általában úgy történik, hogy logopédiai (objektív) tesztek segítségével megvizsgáljuk a gyermeket, amennyiben meg lehet. Ha nem, akkor szubjektív szintfelmérést végzünk. A legfontosabb kiindulási pont az anamnézis, különösen nagyon fiatal gyermekek esetében. A szülőnél tájékozódunk arról is, hogy miket tud a gyermek mondani, csinálni, milyen játékokat szeret játszani… stb. Esetleg megfigyeljük mi magunk is különböző helyzetekben (játék, feladat, napi rutinok). Mindezekről szerkesztünk egy írásbeli véleményt, melynek alapján születik egy fejlesztési terv. A fejlesztési tervben célszerű felsorolni mindazokat a területek, amelyek fejlesztésre szorulnak, és az eszközöket, amelyeket használni szándékozunk a fejlesztés során. Amennyiben a szülők részt kívánnak, részt tudnak venni a fejlesztésben, beosztjuk magunk között a munkát. Ha a gyermek párhuzamosan több terápiában részesül, érdemes a terapeutáknak bizonyos időszakokban összeülni, a véleményüket megosztani mind az elvégzett munkáról, mind a jövőbeli feladatokról, de legalább telefonon tartani kell a munkakapcsolatot.

A konkrét esetben az fogalmazódott meg, hogy a gyermek nem tud beszélgetni, kérdéseket feltenni. Mi a teendő?

Kognitív szinten a képzeletfejlesztést érdemes megcélozni.
Eszköze: Szekvenciális képek.
Feladata: Történet képeinek sorrendbe rakása, történet elmeséltetése képek segítségével.

Itt olvasható több is erről: logopedia.reblog.hu/scenario, letölthető képregények is vannak hozzá.

Eseményképpel is bevezethetjük a fejlesztést. Egy lehetőleg nagy és színes eseményképet helyezünk a gyermek elé, és megkérjük, hogy képzelje el, hogy szerinte mi történik a képen.

Gyakran, a terápia kezdetén, a gyermekek csak elmesélni tudják, hogy mit látnak a képen, azt is segítséggel, mert nem képesek például szándéktulajdonításra. Ha az expresszív beszéd fejlettségi szintje a történetmeséléshez nem megfelelő, akkor ezen a szinten kell maradni (szókincsfejlesztés, mondatalkotás), amíg gördülékenyen nem megy a képről való mesélés.

A legváltozatosabb hiányosságok mutatkozhatnak, de az biztos, hogy az érzelmeket kifejező szókészletet biztosan kell majd gyakoroltatni (képekkel asszociálva). És azt is hosszasan kell majd tanítani, hogy a gyermek az érzéseit szóban, érthető, adekvát módon fejezze ki. A helyes mondatalkotás szintén legyen része a terápiának.

Az autista gyermekek gyakran nem tudnak nevet adni a szereplőknek. Nem hogy nem tudnak, hanem meg vannak győződve arról, hogy a felnőtt ismeri a szereplőket, és azért tudja a nevüket. Ezért érdemes több nevet is javasolni, és segítséget nyújtani a névválasztáshoz, mindaddig, amíg szükséges.

Egy történet kifejtéséhez segítségként kérdéseket is alkalmazhatunk. Össze kell írni egy sor olyan kérdést, melynek válaszai segítik a történetmesélést, és ezeket szisztematikusan kell alkalmazni, amíg a történetmesélés rutinja ki nem alakul és automatikussá nem válik.

Például: Hol játszódik a cselekmény? Kik a szereplők? Mibe vannak öltözve? Mikor?… stb.

Ezen a szinten is újabb problémák merülhetnek fel, amikor is könnyen kiderülhet, hogy a gyermek nem ismeri a kérdő névmásokat. (Az autizmus kórképben a személyes névmások elsajátítása szinte mindig fejlesztést igényel. Egyes gyermekek nehezen értik meg a névmások rugalmas alkalmazását. Én én vagyok, de neked te.) Tehát ezeket is meg kell tanítani. Amíg a történetmeséléshez érkezünk, ki kell állnunk a hétpróbát, meg kell küzdenünk a hétfejű sárkánnyal, és annyi mindent kell megtanítanunk a gyereknek, hogy észre sem vesszük, és már mesél, beszélget. Körülbelül ilyen keszekuszán fog zajlani a fejlesztés, nem kell megijedni. De ami fontos, hogy szem előtt kell tartani, hogy aktuálisan éppen mit tanítunk, és hogy az egészbe ez hogyan illeszkedik, azaz miért tanítjuk. Lépegessünk kezdetben inkább visszafelé, mint előre, de az egész nem egy botladozás, hanem tánc, még ha nem is érezzük folyamatosan a ritmusát. Ezek az előzetes ismeretek nélkülözhetetlenek a történetmeséléshez, tehát addig nem kell történetet meséltetni, amíg nem pótoljuk a hiányosságokat.

Az autista gyermekeknek nélkülözhetetlen a logopédiai terápia. A logopédus nemcsak hangképzéssel foglalkozik, hanem a teljes nyelvvel: fonetika (hangtan), fonológia (a beszédhangoknak a nyelvi rendszerben való helye és szerepe), lexikai szint (szókincs), szintaxis (mondattan), pragmatika. Az expresszív és a szenzitív beszéd fejlesztése egyaránt az ő feladata. Minden gyermeket komplexen, azon a szinten kell megsegíteni, ahol hiányosságai vannak. Természetesen figyelembe véve a gyermek kórképét (ami jelen esetben atípusos autizmus), ami a terápia menetét meghatározza (meg is változtathatja), és a feladatok prezentálására is nagy befolyása van.

Autizmus specifikus például a pragmatikai hiányosság, de ez nem jelenti azt, hogy az autista gyermeknek csak a pragmatikai képességét kellene fejleszteni, a legvalószínűbb az, hogy minden nyelvi szinten segítséget igényel, különböző életszakaszaiban.

Hogyan is tanítsunk meg egyszerű kérdéseket (ki, mi, hol, mikor, milyen, miért és hogyan)? Az első szakaszban a gyermekre vonatkozó (önéletrajzi) kérdéseket teszünk fel, amelyekre a választ jól ismeri: Hány éves vagy? Hol laksz? Van-e testvéred? Ki a barátod? Azután állatokról vagy olyan témakörből kérdezünk, amelyet a gyermek jól ismer. Képeket is használhatunk hozzá. Később csinálhatunk egy játékot, az óra mintájára, csak a számok helyett a kérdő névmásokat írjuk fel. A kartonból kivágott mutatót miltonkapoccsal illesztjük az óralaphoz (itt tölthető le egy minta).

A mutatót tetszőleges sorrendben forgatjuk, és a kérdőszóval mi teszünk fel kérdéseket a történettel kapcsolatban. A felnőtt által megadott témakörben (amit a gyermek jól ismer) változatosan gyakorolunk. A válaszokat lejegyezzük, és ezek egy komplett történetet fognak alkotni, amit összefoglalásként felolvasunk a gyermeknek.

Később a gyermek érdeklődését figyelembe véve beszélgetős játékot is készíthetünk. A kérdéseket felírjuk egy kártyára, és felváltva húzunk és válaszolunk rá. A gyermek érdeklődési körének a figyelembe vétele segíti a kooperációt és a közös figyelem felkeltését és fenntartását. Mindenképpen ajánlatos egy olyan logopédust keresni, aki járatos az ASD-s gyermekek fejlesztésében és nyitott a szülővel való szoros együttműködésre, mert a gyermek hatékony fejlesztése érdekében nagyon sok további gyakorlásra van szükség.

A legtöbbet az autizmusról az autizmus spektrumzavarral küzdő gyermekeket nevelő, őket otthon tanító és blogoló szülőktől tanultam. Sok szempontból hasznos a szülők között a rendszeres kapcsolattartás.

Végezetül az ajánlott szakirodalom és néhány szöveggyűjtemény, amelyeket nyelvfejlesztésre a szülők is használhatnak (autista gyermekek esetében gyakran változtatásokkal):

Bittera Tiborné- dr.Juhász Ágnes: Én is tudok beszélni 1. (a beszéd és nyelvi funkciók terén elmaradást mutató gyermekeknek)

Eva Maria Engl – Dr. Anneliese Kotten – Ingeborg Ohlendorf – Elfi Poser: Gyakorlatok az afázia terápiájához (sajnos ez a kiadvány képeket nem tartalmaz, a verbális anyaga viszont annyira szisztematikusan kidolgozott, hogy akár a képeket önállóan megrajzolva is lehet használni.)

Csabay Katalin: Lexi; Lexi iskolás lesz

Á. Bíró Éva, Csahóczi Erzsébet, Halmos Mária, Koltai Éva: Észcsiszoló kicsiknek – Négy testvér

Ezeken felül a Krasznár könyvesboltokban körülnézve biztosan remek újabb kiadványokat is találhatnak.

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu

A beszédindítás témája elég furcsán alakul a blogomon. Az biztos, hogy nagyon fontos a téma, váratlanul mindig elő-előkerül, aztán látszólag a semmibe vész. De hogy ez egy igazi folytatásos szappanopera, ahhoz nem fér kétség. Nagyon sok apró, fontos részletből épül fel, amiről mind szólni kell. A cikkek nagyon alaposan kapaszkodnak egymásba, és még koránt sincs vége a sorozatnak.

Ez alkalommal a beszédértésről fogok szólni, a beszédindítás kontextusában.

A beszédértés önmagában is egy kényes téma. Ha nem a beszédindítás kapcsán hozom szóba, akkor azt mondanám, hogy a beszédértés összefügg a hangzó beszéddel, fejlődése szorosan összefonódik az előbbivel, és a fejlesztése szintúgy. Ezért az önmagában való fejlesztésének nem látom sok értelmét. A beszédértés fejlesztésének szorosan összefonódva kell történnie az expresszív beszéd fejlesztésével. Akkor hatásos ám igazán.

A beszédértési elmaradás nagyon alattomos, a hangzó beszéd zavarával ellentétben sokkal kevésbé nyilvánvalóak a tünetei – akár észrevétlenek is maradhatnak, vagy félrevezethetnek minket a kórképet illetően.

A beszédindítás során is figyelnünk kell arra, hogy inkább expresszív vagy perceptív, esetleg kevert természetű a beszédtanulást akadályozó tényező. Autizmus okán megkésett beszédfejlődésű vagy nembeszélő gyermek beszédfejlesztésének alapját kell képeznie a beszédértés fejlesztése. Autizmus kórképben mindig komoly beszédértési elmaradás van, ez az egyetlen kórkép melyben a pragmatikai nyelvi szint is sérül. Az alanyok képtelenek például a szándéktulajdonításra, ami mind a szociális kapcsolatok kialakulására és megszilárdítására, mind a beszédelsajátításra hatással van.

A beszédértés terápiája során a produkció fejlesztésének a beszédértéssel párhuzamosan kell haladnia. Természetesen a beszéd megindultáig sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a beszédértésre (nem is tehetünk mást), a gondolkodás fejlesztésére, a szenzomotoros integrációra, az információk generalizálására, mint az expresszív beszédre. A gyerek nem beszél, ezért nem várakozunk és sopánkodunk, hogy miért is nem teszi, amit kellene, hanem ott készítjük elő a beszédet olyan szinten, ahol hasznosak tudunk lenni.

Na de milyen feladatokra gondoljunk a beszédértés fejlesztése során? Olyan feladatokra, amik egy átlagos fejlődésű gyermek esetében nem feladatok, viszont a mi tanítványainkat a legtöbb esetben meg kell rá tanítani.

• Figyelgetni kell a gyermek emberi hangra adott reakcióit. Rá kell irányítani a figyelmét a beszédre.
• A napi rutinok anticipációja (előrevetítése).
• A különböző intonációkra adott válaszreakciók megfigyelése, a következtetések levonása, az információk felhasználása a fejlesztés során.
• A gyerek valamilyen szinten reagáljon a nevére.
• Reagáljon a hívószóra („gyere!”). (Nagyon sok függ ettől a szociabilitás kialakulása szempontjából.)
• Figyeljük, hogy milyen reakciót váltanak ki belőle a láthatatlan tárgyak által képzett zörejek (felkapja-e rájuk a fejét, ignorálja, dühíti, kiborítja, betapasztja a fülét... stb.).
• Érti-e a „nem” szó jelentését? Mikor olyan gyermekkel találkoztam, aki nem értette a „nem” szót, akkor az óvó nénik mindig tamáskodtak. Nem igazán tudtam meggyőzni őket arról, hogy tényleg nem érti a „nemet”, és se neveletlenségről, se pedig szándékosságról nincs szó. Pedig nem egy ilyen gyerekkel találkoztam a pályafutásom során.
• Hogyan reagál a családtagjai nevére?
• Figyel a zenére és az énekekre?
• Általában a zajok érzékenyen érintik vagy érzéketlen rájuk?
• Rá tudja irányítani a figyelmét a beszélő személyre?

Érti a gyerek azt, hogy "nem"?

Ezek mind nagyon fontos kérdések. Ezekre a képességekre szükség van, hogy a nembeszélő gyermek és környezete között meginduljon a kommunikáció.

Bátran tegyük fel, és válaszoljuk meg ezeket a kérdéseket. Amikre ezekből a gyermek nem képes, kísérletet kell tenni a megtanítására és begyakoroltatására. Ilyenformán nem nagyon kell filozofálgatni azon, hogy mi is a teendő. Amikor ezen túl vagyunk, akkor átlépünk a lexikai (szókincs) szintre. Ha nem tudod, hogy milyen sorrendben vedd elő a kategóriákat, akkor javaslom a saját gondolatmenetem megtekintését a cikk alján. Ettől természetesen minden esetben el lehet térni a gyermek érdeklődési körének, tudásának a függvényében. Mindig az adott gyermekre fókuszáljunk (legyünk rugalmasak, ami az elképzeléseinket illeti – ne felejtsük el, mi könnyebben alkalmazkodunk). Ami érdekli, azzal szívesebben foglalkozik, amit tud, az önbizalmat ad neki, és ez fogja tovább motiválni az adott témában való elmélyülést. Másrészt pedig, ha már egyszer a gyerek besétált a mi utcánkba (kialakult a bizalom a felek között), akkor nyert ügyünk van.

• A legelső főfogalmak egyike az ennivalók lesznek. Meg kell bizonyosodnunk arról, hogy tisztában van a jelentésükkel. Tudom, hogy nem szép dolog, de az ennivalók között sok motiváló tényezőt fogunk találni.
• Ezt követi a mindennapi tárgyainkat képező dolgok jelentésének megértése. Mindig a konkréttól haladjunk az absztrakt felé. Autista gyermekeknek meg már a beszédértés fejlesztésének stádiumában többféle képet kell mutatni ugyanarról a dologról. (A generalizáció elősegítése érdekében, ez ugyanis nehezükre esik.)
• Ezt követően megbizonyosodunk az akciószavak értéséről,
• a test részei,
• az egyszerű utasítások,
• a ruhák,
• a környezetünkben fellelhető tárgyak szavainak a megértéséről.
• Az „Add ide!” felszólításra adott válaszreakció begyakoroltatása.
• A gyermek figyelmének felkeltése és megszilárdítása a képek irányába.
• A minőségjelzők megértése.
• Az érzelmeket kifejező szavaknak való jelentéstulajdonítás.
• A téri tájékozódás szavainak megértése (bent, fönt, lent).
• A helyek neveinek megértése.
• Két, ugyanazon tárggyal kapcsolatos utasítás megértése, végrehajtása („Menj az ajtóhoz és csukd be!”)
• A megnevezett kép kiválasztása (segítséggel, önállóan).
• A „csak egy” és az „összes” szavak megértése.
• A kicsi/nagy szavak megértése.
• Funkciójuk alapján megnevezett tárgyak/képek kiválasztása.
• Névutókat tartalmazó utasítások megértése (alatt, között, benne stb.).
• Olyan utasítás megértése, amely két tárgyat és két cselekvést tartalmaz. („Tedd le a homokozó lapátot, és ülj fel a hintára.”)
• A tárgyak részeinek azonosítása.
• Az arc részei.
• Olyan utasítok megértése, melynek három tárgya is van.
• A piros és kék színek felismerése.

Amikor a kedves olvasó idáig elérkezett a fejlesztés során, akkor már nagyon elégedett – mind a tanítványával, mind saját magával –, és munkájának gyümölcsét már a környezet is méltányolja.

De a terápiás munkának a legtöbb esetben még mindig nincs teljesen vége... Folyt. köv.

Egy jó kis szemléltető eszköz az igék generalizációjához – ugyanazt az igét használhatjuk különböző helyzetekben.

Az Orthomotus promóciós anyaga (PDF letöltés)

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu

Az olvasás mellett a beszédindítás a második legnépszerűbbnek tűnő téma az oldalamon, és mellesleg ez az én egyik kedvenc témám is. Nem véletlenül. Egy nagyon kényes témáról van szó. A szülők és a szakemberek egyaránt válnak nagyon aggodalmaskodóvá, ha egy nembeszélő gyermekkel találkoznak – mivel egy nagyon látványos hiányosságról van szó, érthető, hogy a szülő nagyon aggódik, és mivel nincsen tuti receptkönyv a beszédindításra, ezért a szakember részéről is megbocsájtható az aggodalmaskodás.

Sok minden akadályozhatja a beszéd időre való beindultát. A praxisomban három jellemző kórképpel találkoztam, melyben a beszéd jelentősen akadályozott volt: hallásproblémák, ismeretlen eredetű  diszfázia – megkésett beszédfejlődés (paradox módon ez a diagnózis majd csak a beszéd beindulta után, differenciáldiagnózissal pontosítható) és ASD (autizmus spektrumzavar). Természetesen már ez a klasszifikáció sem állja meg teljesen a helyét, hiszen pl. a hallásproblémák is nagyon sokfélék lehetnek, és következményesen okozhatnak mind megkésett beszédfejlődést, mind diszfáziát, akár beszédképtelenséget is.

Az én tapasztalatom az, hogy a beszédindítás, a komoly megpróbáltatások terápiája a következőképpen szakaszolható:

1. A szó szerinti beszédindítás szakasza (a beszédprodukció előhívásának a szakasza) (6 hónap, heti 3-szor 30 perccel számolva, egyéni terápia során)
2. Az alapszókincs (50-200 szó) elsajátításának a szakasza (6 hónap)
3. A mondatalkotás és -bővítés szakasza (12 hónap)

Azon gyermekek számára, ahol nincsen rengeteg hanghiba, általában itt véget is ér a terápia.

Akiknél az artikuláció zavara áll fenn, a következő lépés:

4. Artikuláció terápia (6 hónap vagy több)

Ez a kalkuláció az ép értelmű gyermekekre vonatkozik, akik motiváltak a beszédre, és valamilyen szinten rávehetőek a kommunikációra és a hangzó beszéd elsajátítására. Gereben tanárnő mondta régen, hogy amikor a gyermek elkezd beszélni, akkor mindenki megkönnyebbül (és ez így van jól), de sajnos a legtöbb esetben ekkor még nem fejeződik be a terápia, hanem a hangzó produkció függvényében lesz szükség további logopédiai reedukációra.

A legtöbb esetben a beszédzavar nem egy izolált nyelvi zavar, hanem egy egyetemesebb tanulási zavar részeként van jelen a gyermeki fejlődés során, és kiterjed az írott nyelv zavarára is. Abban az esetben, ha a beszédzavar tanulási zavarba torkollik, még további reedukációra is lehet számítani, azaz

5. diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, diszortográfia… stb. reedukációkra.

Szóval, a repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg… Nem tudjuk megbecsülni a terápia végét, mikor elkezdjük tervezni a terápiás munkát. Nagyon fontos, hogy mindig az adott fejlesztési etapra fókuszáljunk, szem előtt tartva a globális kórképet, de abban nem elmélyedve, csak mindig az aktuális feladatban. Ellenkező esetben könnyen pánikrohamot kaphatunk.

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen ez a cikk a beszédindításról, annak is a legelejéről szól.

A beszédindítást a cikk további részében az autizmus szemszögéből fogom prezentálni, részben azért, mert ezzel a kórképpel van a legnehezebb dolgunk.

Magyarországon nagyon szokatlan gondolat, hogy egy logopédus foglalkozik egy autista kisgyermekkel, hiszen vannak külön erre specializálódott gyógypedagógusok, amióta a megfelelő szakirány képzése megkezdődött az egyetemen. Azután vannak a különböző terápiák, mint például az ABA (Applied Behavior Analysis), vannak a szülők (akik nagyon helyesen egyre nagyobb részt vállalnak a gyermekük fejlesztéséből, jelentősen javítva ezáltal a terápia prognosztikáját), a mozgásfejlesztők… stb. Tehát jelen pillanatban nincsenek univerzális szakemberek a probléma megnyugtató rendezéséhez, de van sok-sok szakember, akiknek a jelenlétére a fejlesztés különböző szakaszában, mind nagy szükség van. Pluridiszciplináris szemlélet és differenciáldiagnózis, ez két fontos kulcsszó a beszédindítás esetében.

Most visszakanyarodok a korábbi gondolatomhoz, hogy kifejtsem, miért is van szükség a logopédusra az autizmus terápiája során, miért kell külön beszédindító terápiát végezni, és miben áll ez a terápia.

Az autista gyermekkel általában nagyon nehéz kommunikálni, és többek között kommunikációfejlesztéssel fog a logopédus foglalkozni. Néhányuknak nagyon könnyen fog sikerülni a hangzó beszéd elsajátítása, másoknak a beszédértéssel lesznek problémáik (a tapasztalataim szerint minden autista gyermeknek van különböző fokú problémája az értés területén). A beszédindítás terápiája azzal veszi kezdetét, hogy írunk egy listát azokról a hiányosságokról, amik akadályozzák a beszédet, feltüntetjük a céljainkat, hová akarunk eljutni, továbbá az erősségeket, amelyekre a terápia során támaszkodhatunk.

Most megpróbálom összeírni a lehetőségeket, természetesen nem minden gyermeknek lesz pontosan arra szüksége, amit most leírok. Ebből a listából kell kiválasztani, hogy mely területek fejlesztésével veszi kezdetét a terápia. A lista tetszőlegesen kiegészíthető az adott gyermekre jellemző sajátosságokkal. Ne felejtsük el, hogy amit a gyermek egyszer már sikeresen elsajátított, azzal nem kell többet foglalkozni (kihúzzuk a listáról, és új fejlesztendő területeket írunk a helyére).

A Kommunikációs szándék fejlesztése (részben az autismeinfantile.com alapján):

1 lépés:

• szemkontaktus felvétele, megtartása
• a figyelem felkeltése valami irányába
• nyomatékos kérésekre válaszreakció kiváltása
• tárgyak nézegetése
• reagálás különböző hanglejtésekre
• a közös figyelem felkeltése
• megfelelő módon irányítani a figyelmet
• megfelelő módon kérni dolgokat

2 lépés:

• megfelelő módon elutasítani valamit
• segítségkérés
• megnevezni és kommentálni dolgokat
• egyszerű utasítások követése
• köszönés
• kapcsolatfelvétel (párbeszéd mintájára információ-megosztás, „én-te, én-te, én-te” fordulatok megértetése, begyakoroltatása)
• kérdésfeltevés

3. lépés:

• többször megkísérelni a kommunikációt
• mások igényeinek és szükségleteinek a felismerése és figyelembe vétele
• a viselkedés partnerhez való adaptálása
• különböző stratégiák kialakítása a viselkedés kontrollálására

Ez a terápia legnehezebb része, nélkülözhetetlen, mivel ez fogja megalapozni a beszéd beindulását.

A cikksorozat hamarosan folytatódni fog:

• az expresszív beszéd,
• a perceptív beszéd,
• a nyelés, praxisok artikuláció,
• és a játék irányelveinek a felsorakoztatásával.

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu

Örömmel tudatom, hogy  blogom híroldalára már 9000 ember iratkozott fel. Mindenkinek nagyon köszönöm, végtelenül boldoggá tesz (és soha nem gondoltam volna), hogy ennyien érdeklődnek a logopédia iránt – ami másoknak talán egy szakma, nekem egyben a szenvedélyem is. A kerek számot a következő írással ünnepelem.

A beszédindítással foglalkozó szakemberek biztosan egyetértenek velem abban, hogy ez a terápia nagyon sok feszültséggel jár. Ezen kívül nagyon sok előkészülést, szakértelmet és lélekjelenlétet igényel. A beszédindítás előkészítő szakaszában – ami tetszőleges hosszúságú lehet –, az ember csak a saját tapasztalatára és megérzéseire támaszkodhat. A beszéd beindultáig kevés a pozitív visszacsatolás, és sajnos legtöbbször még a beszédinduláskor sincs happy end, hanem a történet tovább folytatódik. Maga a terápia optimista szemléletet igényel, hogy a sok-sok frusztrációt, ami a terápia összes résztvevőjét érinti, kezelni tudjuk. Nyugtatgatni kell (türelemre inteni, reményt kelteni) a szülőt, bátorítani kell a gyermeket és önmagunkat is. Hinni kell a befektetett munkában és a csodában is.

Nekem olyan szerencsém volt ez idáig, hogy az összes kisgyermeket meg tudtam tanítani beszélni. Igaz, hogy nem ez a tevékenységemnek a fő profilja, de az egyre növekvő igényeknek köszönhetően egyre inkább elmélyülök benne. Azt mindenesetre elmondhatom, hogy két egyformán működő gyermeket még nem találtam, ezért a korábbi sikeres esetek módszertana nem feltétlenül alkalmazható a maga teljességében a jövőbeli esetekre. Azonos volt viszont az, hogy egy kivételével mindegyik gyermek rendkívül motivált volt a tanulásra, és meg kívánt tanulni beszélni. Az esetek zöme ráadásul olyan volt, hogy a gyermeket egy olyan nyelvre kellett megtanítani, ami nem volt sem az én, sem az ő anyanyelve. Ennek ellenére sikerült.

A terápia során az egyik nehézség a gyermek fiatal életkora volt, és persze a kommunikáció hiánya. Nem lehetett kedvenc elfoglaltságokra támaszkodni. Vagy azért, mert nem tudta elmondani, hogy mit szeret csinálni, és a szülő számára is egy talányt jelentett a saját gyermeke, vagy pedig azért, mert pont ezektől a kedvenc sztereotip cselekvésektől kellett a gyermeket megszabadítani (pl. a tévé egész napos bámulása). Ezért aztán a játékok és fejlesztő eszközök széles tárházát kellett felvonultatni, amíg megtaláltuk az adott gyermeknek valót, és ezeket oktatási segédanyagként illetve motivációs eszközként is fel lehetett használni.

Ezért is örültem meg, mikor az Okosjátéknál tett látogatásom során belebotlottam a Guríts és játssz! játékba, mely a gyermekek első társasjátékaként aposztrofálja magát. És annak tökéletes!

A játék egy nagy puha plüss dobókockából áll, melynek oldalain nem a klasszikus pöttyök, hanem színek találhatóak, a színfelismerés és megnevezés elsajátítására. Továbbá tartozéka még egy kártyacsomag, ami 6 különböző kategóriában tartalmaz kártyákat: érzelmek, számolás, testrészek, színek, állathangok és mozdulatok. Ezek kreativitás szerint további kategóriákkal tetszőlegesen bővíthetőek – a szórakozás vagy a terápia céljának megfelelően.

A játék a tematikája szerint a legfiatalabbakat célozza meg, ezért is alkalmazható kiválóan beszédindításra. Gyakoroltatja a színeket, a számlálást, a nagymozgásos tevékenységet, a szabálykövetést, a vizuális percepciót, az utánzást. A szociális képességeket is komplexen fejleszti, részben társasjáték mivoltával, részben azzal, hogy nagyon hasznosak benne az érzelmeket bemutató és utánoztató kártyák. A kártyák mérete pont megfelelő a 20-36 hónapos gyermekek számára. Pici hiányossága, hogy nem készültek megnyugtatóan vastag kartonból, így a gyermekek elég könnyen össze tudják gyűrni. Nem árt résen lenni!

A játék a dobókocka elgurításával veszi kezdetét. Amelyik színt dobjuk, azt fel kell ismerni, és ha a gyermek meg tudja nevezni, akkor meg is kell neveztetni. Majd húzni kell a megfelelő színű kártyákból egy feladatot.

A zöld kártyák kifejezetten a beszédindítást célozzák meg az állathangok utánoztatásával, de használhatóak az artikulációs terápia során is.

A kék kártyák a vizuális percepciót fejlesztik, a környezetünk megfigyeltetését, a színek megfigyelését.

A narancssárga kártyák a számlálást gyakoroltatják nagy- és finommozgások segítségével. Bizonyos autizmus spektrumzavarban szenvedő gyermekeknek a számok nagyon tetszenek, ezt tanulják meg legelőször. Ezek a számos gyakorlatok fogják őket motiválni bizonyos nagymozgások végzésére, mint a forgás, az ugrás, de a finomabb mozgások végzésére is, mint az ujjnyitogatás, a pislogás, vagy az érzelmeket kifejező gesztusok végzésére is, mint például az ölelés.

A sárga kártyák az érzelmek felismertetésére és utánzására lettek kitalálva (csodálkozás, harag, vidámság, ijedség). Nagy meglepetés ért egy alkalommal, mikor a nembeszélő autista kisgyermek a szomorú gyerek arcát megsimogatta, empátiát tanúsítva.

A lila kártyák arra kérik a gyereket, hogy bizonyos vicces mozgásokat imitálva a testrészeket megfigyeljék és nevüket begyakorolják. Ekkor szembesülhetünk azzal, hogy a gyermekek mennyire nem tudnak páros lábbal felugrani, és elküldhetjük őket mozgásfejlesztésre, ha eddig még nem tettük volna meg.

A piros kártyák részben a kommunikációt gyakoroltatják (puszidobás, pacsiadás), részben egyszerű játékra szólítják fel a gyermeket, mint például a bújócska, vagy azt kérik a kicsiktől, hogy mondják a nevüket vagy énekeljenek el egy dalt, ha tudnak.

Kétség nem fér hozzá, hogy egy komplex fejlesztőjátékról van szó. Beszédindítás során egy alapjátékról beszélünk, de az iskolánkban a kiscsoportos gyermekeknek is oktatva szórakoztató élményt nyújt.

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu

Bár már nagyon régen a látóterembe került ez a játék, ezidáig nem volt alkalmam kipróbálni, így nem is vetettem be a fejlesztésbe. Egy ideje már gondolkodtam róla, de igazából az adta meg a kezdőlökést a kipróbálásához, amikor nyáron Tihanyban láttam két kislányt Találd ki? (Guess Who) játékot játszani, és nem tudták azt abbahagyni. Egyszerre magyarázták nekem a játékszabályt nagy lelkesedéssel. És a játék tulajdonosa a szüleivel is ezt játszotta, már reggeli előtt is.

Egyre több furcsa gyerek kerül a látóterembe – a „furcsát” itt most egyáltalán nem pejoratívan kell érteni, és tudom, hogy nem is a legjobb kifejezés, de nem találok rá jobb szót. Hogy kik is ezek a furcsa gyerekek, és miért címkézem így őket? Nehéz megfogalmazni. Olyan gyerekeket nevezek így, akik bizonyos autisztikus tünetekkel rendelkeznek, de autistáknak mégsem nevezhetőek. (Az autizmus spektrumzavar fogalmának bevezetése tágította a kereteket ugyan, lehetőséget biztosított a nagyfokú variabilitás érzékeltetésére, de a bizonytalanságérzetemet is fokozta.) Inkább egzekutív funkciózavarral küzdenek ezek a gyermekek, hiszen kognitív és magatartási, szociális tüneteik/problémáik egyaránt vannak. Bár egyazon címkével illetek magamban több gyermeket, tüneteik egyszerre nagyon hasonlóak és nagyon különbözőek.

Ezen gyerekek szüleinek úgy szoktam magyarázni, hogyha egy skála egyik végpontján vannak a hiperaktív gyermekek, a másik oldalán az autista gyermekek, akkor az adott gyermek attól függően, hogy a skála mely adott pontján helyezkedik el, lesz inkább egyik vagy inkább a másik. Minél inkább a skála közepére helyezi a gyermeket a teljesítményprofilja, annál inkább érzékelhető mindkét patológiának a hatása. Annál kevésbé lesz egyértelmű, hogy pontosan hogyan is diagnosztizálható. Természetesen (szerencsére) nem logopédiai kompetencia egyik diagnózis felállítása sem, hanem szakorvosi. De azért minél inkább tisztán látunk egy gyermek ügyében, annál inkább lesz hatékony a fejlesztés. Meg ezek súlyos, egész életpályát befolyásoló diagnózisok, nem árt csínján bánni velük. Annak ellenére, hogy nem a gyógypedagógus mondja ki a végső szót a patológia diagnózisának felállításában, igenis komoly szerepe van a diagnózis folyamatában.

Ha most a kedves olvasó egy kicsit értetlenkedik, és összezavarodik, hogy most pontosan mire gondolok, akkor pont azt érzi, mint én gyakorta, amikor egy-egy különlegesebb gyermeket diagnosztizálnom kell.

Hát, ezeknél a gyermekeknél gondoltam bevetni a Találd ki? játékot.

A játék két függőleges táblával rendelkezik, melyeken egyenként 24 nyitható-csukható ablak van. Ebbe a táblába kell becsúsztatni egy 24 emberfejet tartalmazó feladatlapot. A játék szabálya egyszerű. Két játékos játssza, ezek mindegyike kiválaszt magának egy-egy szereplőt. Ezt megjelöli az arra szolgáló műanyag mutatóval, majd egymásnak eldöntendő (igen/nem) kérdéseket feltéve próbálják kitalálni, kire is gondolhatott a másik. A válaszoktól függően kell bizonyos ablakokat becsukni, azokat a személyeket kell letakarni, akik kiesnek a játékból (például: „A kitalálandó személy barna hajú?” „Igen.” Akkor le kell takarni az összes nem barna hajú embert). Az a játékos nyer, aki leghamarabb kitalálja az ellenfele által választott szereplőt.

Azért tetszett meg ez a játék, mert a megcélzott gyerekeknek problémája van a szemkontaktus felvételével vagy a jó minőségű megtartásával, ennek következményeként az arcanalízisük felületes, nem gyakorolják eleget az arcok megfigyelését. Ezáltal nem tudják értelmezni a szociális kapcsolatokhoz nagyon fontos metakommunikatív jeleket. Továbbá ez a hiányosság hatással van a társas élet minőségén keresztül az egyén életminőségére. Prekoncepcióm szerint azt gondoltam, hogy ez egy olyan játék, ami semmi mást nem gyakoroltat, mint megfigyelni a fizimiskákat, és begyakorolni a hozzá kapcsolódó szókincset, és ez nekem elég is lett volna. Például, hogy a haj színe nem sárga, hanem szőke, vagy hogy a bajusz és a szakáll az két különböző fogalom. Egyben nyelvi fejlesztést is végez, gyakoroltatja a gyermekkel a mondatalkotást (állítás, tagadás), a kérdésfeltevést.

A játék két feladatlapot tartalmaz, az egyiken személyek, a másikon állatok vannak, az óvodás, illetve az alsó tagozatos gyermekeket megcélozva. Komolyan kell venni a 6+ korhatárt! A Hasbro oldaláról újabb feladatlapok tölthetőek le, például dinók is, amiket a fejlesztési célcsoport előszeretettel preferál. De nem olyan bonyolult a család tagjainak fotóival személyre szabni a feladatot.

A játék kipróbálása során kiderült, hogy azért nem annyira egyszerű a történet, mint elsőre gondoltam.

A kipróbálások alkalmával született megállapításaim:

• A gyermekek kivétel nélkül kedvelték a játékot.
• Az okosabb gyermekek sikeresebbek a játékban.
• Az okos gyermekek sem szeretnek veszíteni.
• Fejlesztés során az a legjobb, ha két gyermek játssza, a terapeuta meg nekik asszisztál. A játék nem egyszerű (sőt!), és nehéz úgy megsegíteni a kisgyermeket, ha egyben az ellenfelei is vagyunk.
• A játék gyakoroltatja a mondatértést.

Milyen nehézségek is jelentkeztek?

• A gyermek félreérti az utasítást, rossz ablakokat csuk be.
• A gyermek megérti az utasítást, de rossz következtetést von le, és rossz ablakokat csuk be.
• Elfelejti, hogy kire gondolt, folyamatosan változtatja az elképzelését, ezúttal tévútra vezeti a játékostársát.
• A gyermek nem figyel eléggé.
• A gyermeknek megtetszik az ablakok nyitogatása-csukogatása, és átrendezi önkényesen stb…
• Fogalompontosítás szükséges, korrigálni kell a mondatalkotást.

Ezért kell lennie egy szabad embernek (játékvezetőnek), aki figyel a játékosokra, és interveniál, ha kell, hogy rendben menjenek a dolgok.

Amikor összeállt a fejemben, hogy eldöntendő kérdések megfogalmazása, igen/nem típusú válaszok adása, következtetések levonása, ezek mind kiegészítői az arctanulmányozásnak, akkor ez a felismerés egyből kiszélesítette számomra a játék fejlesztő hatását.

Neuropszichológiai szempontból: A játék megdolgoztatja a prefrontális kérget, ami a modern mentális képességek elengedhetetlen feltétele. Ez kezeli a kétértelmű információkat, általa tud egy személy dönteni. Ilyen igen/nem típusú döntések meghozatala történik végig a játék során, fejlesztve a prefrontáis kérget, mely működteti a magasabb rendű kognitív képességeket, de kezeli az affektív impulzusokat (elfojtja vagy útjára engedi). (Márkus Attila: Számok számolás számolászavarok p.135.) Az egzekutív funkciózavaros személynek nehezére esik az igen/nem típusú döntések meghozatala.

Matematikai fejlesztő szerepe első látásra nekem fel sem tűnt, de a gyermekek a játék során megfigyelnek, vizsgálódnak, elemeznek, meghatároznak, halmazt alkotnak, kiemelnek egy halmazból, vagyis folyamatosan logikai műveleteket végeznek. Az óvodáskorú gyermekek gondolkodási stratégiájának kialakulásához nagyon fontos tényező a fogalmi kategorizáció, azaz a hasonló tulajdonság alapján való csoportosítás. Vagyis a játék a matematika szempontjából előkészít a konkrét műveleti szintre. És akkor még nem is említettem, hogy idegen nyelven is nagyon jó játszani.

Ha csak annyit kaptam volna a játéktól, amennyit előzetesen vártam, már akkor is meg lennék elégedve. Most, hogy végigfuttattam magamban a korábban leírt gondolatokat, le is vagyok nyűgözve.

A játék kipróbálását az Okosjáték tette lehetővé, azáltal, hogy megajándékozott egy példánnyal – köszönet érte!

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu

A nyári szünetben előtérbe kerülnek azok a játékok, melyeket könnyű becsomagolni a nyaraláshoz – utazáshoz tervezték őket. Olcsóak, kis méretűek. Ezek gyakran egy nagy táblás játék egyszerűsített változatai, ahogy a most ajánlott változat is az. Ez a német táblajáték Oliviával és Évivel együtt jött házhoz, a Balatonra, nyaralásunk idején. A játék kisebb gyermekeknek (2-4 éveseknek) ajánlott, elsősorban a szociális kompetencia fejlesztésére.

Az én ellátó körzetemben napról napra nő az olyan kisgyermekek száma, akik kisebb-nagyobb elmaradást mutatnak ezen a területen. A szociális kompetencia fejlesztését célzottan érdemes fejleszteni, nem egyéb területek fejlesztése során, másodlagos ráhatással. A legtöbb társasjáték fejleszti a szociális kompetenciát, már a nevében is benne van, hogy „társas” formában űzendő. De vannak gyermekek, akiket a klasszikus társasjátékokra szocializálni kell, mert előre sejthető, hogy nem fogják egyből venni az akadályt, frusztrálódni fognak.  Ebben a játékban a játékosok nem ellenfelek, hanem szövetségesek. Össze kell fogniuk, ha le akarják győzni közös ellenfelüket, a hollót. A legkisebb gyerekek általában még nincsenek lelkileg felkészülve a vetélkedésre, a legyőzettetésre. Az is elmondható, hogy nehezükre esik az együttműködés más gyermekekkel. Ha te is ismersz ilyen kisgyermeket, akkor bátran vedd elő ezt a játékot, mert neki biztosan hasznos lesz.

A játék kerettörténete:

Ősz van, ideje a szüretnek. Le kellene szüretelni a gyümölcsöt, de a holló is szeretne magának belőle. Ágról-ágra szállva lopkodja a gyümölcsöket. A játékosoknak azelőtt kell leszüretelniük a termést, hogy a holló megdézsmálná azt.

A játék úti változatához tartozik egy mini tábla, amit középre helyezünk, egy fa hollóbábu, minden típusból (szilva, alma, körte, cseresznye) 3-3 darab kartonból készült gyümölcs, egy dobókocka, aminek oldalain 2 holló és a gyümölcsök négy színe (kék, piros, sárga, zöld) szerepel.

A játék menete:

Kitesszük a 12 gyümölcsöt a táblán látható 4 fára. Dobunk a dobókockával. Színdobás esetében leszedünk egy azonos színű gyümölcsöt, és magunk elé tesszük. Ha nincs már ugyanolyan színű gyümölcs, bármelyik másik gyümölcs leszüretelhető.

Holló dobása esetében a holló átrepülhet a következő fára, ahonnan ellophat egy gyümölcsöt. Ezt a gyümölcsöt a holló fészkébe kell rakni. Ha a fán, amire rárepül a holló, nincs több gyümölcs, akkor a holló hoppon marad, nem kap semmit. Ezután a következő játékoson a sor, hogy dobjon.

A játék akkor fejeződik be, amikor az összes gyümölcs le van szüretelve. Ha a holló még az egyik gyümölcsfán van, akkor a játékosok együttesen nyerték meg a partit. Abban az esetben, ha a holló berepül a fészkébe (a sorban az utolsó fa), még mielőtt sikerült volna a gyümölcsöket leszüretelniük, a holló a győztes.

Fiatal gyermekek esetében a játék alkalmas a színek neveinek a gyakorlására is, a számlálás (12), a mennyiségfogalom (3-as körben) és a sorra kerülés (kivárás, nyomon követés, közös figyelem) rutinjának az elsajátítására. Én az autizmus spektrumzavarban szenvedő gyermekek, és olyanok esetében fogom használni, akiknek szociális készségeik szemmel láthatóan gyengébbek. De a megkésett beszédfejlődés terápiájában és beszédindításhoz is hatékony segítséget nyújthat ez a 2-3 perces kis játék, jól beilleszthető a foglalkozásba.

A játék táblás változata Magyarországon is kapható.

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu

Meggyőződésem volt, hogy nekem sosem lesz e-bookom, hiszen imádom a könyvet kezembe tartani, bele-belelapozni, könyvjelzőt használni, gondolataimat a margóra firkantani, beleszagolni... stb. Szeretem a könyvek fizikai fogyását szemrevételezni, azt az érzést, amikor egy letehetetlen könyv kerül a kezembe, és a gyors befejezéstől való félelmem lassítja az olvasási tempómat. Ha nem is egyből, de beadtam a derekam, lett egy e-book olvasóm, és kezdem megkedvelni az e-bookot. Leginkább a prakticitás (helyhiány) az oka annak, hogy van. Nem akarok a vészesen szaporodó könyveink miatt hamarosan nagyobb lakásba költözni, viszont az olvasás öröméről sem akarok lemondani. Nyáron a bőröndömben e kompromisszum eredményeként még lapultak papírkönyvek is az e-book mellett. Most, amikor azt olvastam, hogy megjelent A Rosie projekt mindkét (papír és digitális) változata, már gondolkodás nélkül a digitális változatát választottam.

A könyvet azért akartam elolvasni, mert egy Asperger-szindrómás ember szemszögéből mutatja be a szerelmet. Tehát, akár szakirodalomnak is tekinthető. Már az ajánlókból kiderült, hogy alapvetően egy humoros könyvről van szó, ez is erősítette az érdeklődésemet – erről a nagyon is komoly témáról szerintem nem könnyű úgy humorosat írni, hogy ne legyen gúnyos vagy enyhén pejoratív (lekezelő) az említett patológia szereplőivel szemben. Ami már közvetlenül a könyv elején megtetszett, hogy ez a humoros, szerelmi témájú bestseller határozottan „one of us”-ként, közülünk valóként mutatja be a főszereplőt, és nem emeli sem piedesztálra, hogy sajnálatból könnyekre fakassza az olvasókat, se nem helyezkedik fölé. Az esőember egy nagyon fontos film volt a maga korában, hiszen általa tudtuk meg (a nagyközönség), hogy létezik ez a patológia. Sok autistát nevelő szülőnek tette könnyebbé a gyermeke és patológiájának elfogadását. Azonban határozottan ránk férne már egy kis globális társadalmi szemléletváltás a témával kapcsolatban.

Nem tekintem magam egy autizmus szakértőnek, de azért nagyon sokat tudok róluk, az autista gyermek beszédfejlődésén és terápiáján keresztül sok tapasztalatot szereztem.  Határozottan kijelenthetem, hogy az autizmus spektrumon lévő gyermekek kifejezetten vonzódnak hozzám, legalábbis azok, akikkel eddig találkoztam. Ha viccelődni akarnék, azt mondhatnám, hogy lehetnék egy differenciáldiagnosztikai kritérium egy tesztbattériában. És hát minden ellenkező hiedelemmel szemben képesek szeretni, és általában ösztönösen tudatukban is vannak ennek az érzésnek. Itt is saját élményekre tudok hivatkozni: amikor a gyermekek a konkrét kérdésemre, hogy szeretsz-e, mindig ösztönös és gyors választ adtak a zavarodottság legkisebb jele nélkül – ami arra utalhatott volna, hogy fogalmuk sincs, mi a csudáról beszélek. Vagy hogy rohanva jöttek a foglalkozásokra, és ugrottak rögtön a nyakamba. Ugye nem gondolnánk ezeket az autizmussal összeférhető magatartásformának, mégis, ezek közül a gyermekek közül nem egy Asperger-szindrómásnak vagy nembeszélő autistának volt diagnosztizálva, híres külföldi egyetemek által. Valahogy mindig azt éreztem a zsenge korú, nembeszélő gyermekek esetében, hogy bennem, a kapcsolatunk kezdeti stádiumában, egy olyan embert ismertek fel, aki megértette őket, kompetensnek bizonyult, ez szemmel láthatóan megnyugtatta őket, és jó minőségű kooperációra ösztönözte. Ezek a jelzések hatalmas megkönnyebbült sóhajok formájában jelentkeztek és jelentkeznek a mai napig a feladatmegoldás során.

A következő, pozitív hozzáállású, nem hiányspecifikus, hanem az előnyökre fókuszáló idézetek közvetlenül a könyv elejéről származnak, és a legjobban ezek a sorok ajánlják a könyvet:

„– Vagyis... azoknak mondom, akik hozzám hasonlóan nem zsenik... ha jól látom, Tillman professzor azt mondja, hogy az Asperger velünk születik. Vagyis senki nem hibás miatta. Elszörnyedtem a «hibás» szó használatán, annak negatív felhangján, főleg hogy egy hivatalos személy szájából hangzott el.”

„– Még, hogy hibás! Az Asperger nem hiba! Hanem variáns. Méghozzá potenciálisan jelentős előnyöket hordozó variáns. Az Asperger-szindróma a szervezéshez, az összpontosításhoz, az innovatív gondolkodáshoz és a racionális gondolkodáshoz kötődik.”

„Ahogy számítottam rá, az összes ötlet az aspergeresektől származott. A szülők egyetlen konstruktív felvetéssel sem járultak hozzá, sőt akadtak, akik megpróbálták elfojtani gyermekük kreativitását... Az összes racionális megoldás az aszpisoktól származott. Mindenki mást tehetetlenségre kárhoztattak az érzelmeik.”

A továbbiakban nem ragad le a könyv a hozsannázásnál, hanem nagyon hitelesen próbálja meg érzékeltetni a komplex személyiségi és viselkedésformát, ami a kórkép mögött meghúzódik, apró hétköznapi részletek felvázolásával. Természetesen ez a könyv sem mentes a kliséktől, de ezek felsorakoztatása inkább a probléma komplexitásának érzékeltetését szolgálja, mint olcsó hatásvadászatot. Szakembernek és laikusnak egyaránt szívből ajánlom!

Graeme Simsion: A Rosie-projekt – Ésszerű szerelem
(Libri Könyvkiadó Kft., 2014, 400 oldal – The Rosie Project)

És hogy a könyvben központi szerepet kapó tudományos kérdőíves párkeresés mennyire nem fikció, azt igazolja a következő, rendkívül mulatságos TED videó.

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu

Feladatlap kommunikációfejlesztésre - letöltés

Az, hogy gyermeknek keresek feladatot vagy feladatnak keresek gyermeket, az nagyon esetleges. Szorgalmi időszakban az előbbi, viszont mikor a nyári szünetben csak úgy, minden cél nélkül szörfözök az interneten, akkor az utóbbi eset fordul elő. Mára már az egyik hobbimmá vált gondolkodni a talált feladatok fejlesztési hatásáról, nem tudom megunni. Mikor a feladat fejlesztő hatása már nyilvánvaló, akkor egy külön kihívás számomra az elméleti hátteret végiggondolni vagy kihámozni azt a gyógypedagógiai szakirodalomból. Most ez utóbbi történt. Bár azonnal felismertem a feladat gyakorlati hasznát, a hozzá tartozó elméletgyártás napokat vett igénybe.

A most bemutatott feladat eredete ismeretlen, csupán annyit tudok, hogy abba a könyvtárba mentettem, ahova a Blog d’Alexandre-ról mentett anyagaim vannak. Mikor megpróbáltam utánanézni, akkor sajnálattal vettem tudomásul, hogy az említett blog mára már megszűnt. Nagyon kár, nagyon hasznos anyagok voltak rajta a beszédindításhoz, autista óvodás gyermekek kognitív fejlesztéséhez. Elképzelhető tehát, hogy Alexandre és Raphael mamája a szerző, de nem biztos. A francia nyelvű feladatokat a fent letölthető változatban magyarra fordítottam.

A feladatlap kommunikációfejlesztésre alkalmas, ezen belül is a pragmatikai nyelvi szintre hat. Ha vicceskedni akarnék, azt írnám, hogy a pragmatika a nyelvi szintek közül az, amelyikről nem sokat hallottunk. A pragmatika tulajdonképpen a nyelv szociális-információs aspektusa. A pragmatikai kompetencia egy egyénnek az a választási képessége, hogy a tartalom (miről beszélünk), a forma (hogyan beszélünk) és a funkció (miért beszélünk róla) függvényében kontextuálisan a legmegfelelőbb közlést hozza létre, specifikus nyelvi képességekre és általános kognitív képességekre (általános információkezelés, következtetések levonása, információk integrálásának képessége, szándéktulajdonítás, mások perspektívájába való helyezkedés) támaszkodva.

A kommunikáció legalább két személynek (beszélő, hallgató) az interakciója, akik információt (tények, érzelmek, vélemények, a felek viszonyáról további információt) cserélnek. A pragmatikának a 4 tengelye: szándékosság (beszédaktus, tudatelmélet, nyelvi funkciók), szabályozott csere (szerepcsere, téma, beszélgetési rutinok, visszatérési stratégiák), alkalmazkodás (a kontextushoz, a hallgatóhoz, az üzenethez), az információk szervezése (összetartás, helytállóság).

Jó pragmatikai képességre azért van szükségünk, hogy önálló kommunikációra legyünk képesek. Azoknak a személyeknek, akiknél a pragmatikai nyelvi szint működése zavart, kommunikációs feladatokat kell felajánlani, bármilyen patológiában is szenvednek. Két nevezetesebb patológia, amelyben pragmatikai zavar előfordulhat: a diszfázia (a diszfáziákban fellelhető pragmatikai hiányosságok, mint például a kommunikációs helyzethez alkalmazkodó nyelvi megfelelés hiánya) és az autizmus spektrumzavar.

A bemutatott feladatok a pragmatika szintjei közül legalább kettőt (alkalmazkodás és szabályozott csere tengelyeket) céloz meg és fejleszt (a kontextushoz, a beszélőhöz és az üzenethez való alkalmazkodást, a szerepcserét, a beszélgetési rutinokat), továbbá gyakoroltatják a szándéktulajdonítást – konkrét, hétköznapi szituációkat bemutató analóg feladatokon keresztül. Olvasni tudó gyermekek számára ez egyben olvasási gyakorlat is, akár önállóan is megoldathatjuk. További erénye a feladatnak, hogy fejleszti a szintaktikai tudatosságot is. Olvasni nem tudó, fiatalabb gyermek vagy súlyosabb patológiák esetében mondat-, beszédértési feladat is egyben. A maga egyszerűségében nagyszerű feladat, sajnálom, hogy nem én találtam ki.

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu

Beszédindítás 4.
Tu m’aimes? Non! Tombe, tombe, tombe au fond de l’eau!
Tu m’aimes? Non! Reste, reste, reste au fond de l’eau!
Tu m’aimes? Oui! Remonte, remonte, remonte dans mon bateau!

„Azok a mágikus első szavak: zsiváf, efelán” cikkemben ejtettem szót arról az esetről, mikor a nembeszélő (egyébként francia, háromnyelvű) kisfiú hónapokon át tartó passzív mondókázás után szóra fakad, és egyszer csak elmondja az egyik mondókát. Mivel ez a jelenség hatalmas örömöt váltott ki belőlem (volt sok Oh là là és puszik sorozata is), és szemmel láthatóan a kisfiú szeretett nekem örömet szerezni, elismételte, valahányszor csak találkoztunk. Később a gondozóinak is elmondta a mondókát.

Álljunk csak meg egy pillanatra, és gondolkodjunk el. Tulajdonképpen mi is történt? Ez idáig a gyermek csak halandzsabeszédre volt képes, illetve szavakat tudott mondani. Most akkor tud beszélni vagy nem? Ha tud beszélni, miért csak a mondókát ismétli? Ha nem tud beszélni, hogyan mondja el a mondókákat?

Itt kerül képbe az echolália (visszhangszerű utánzás) fogalma. Főiskolai tanulmányaim során találkoztam először ezzel a fogalommal, megjegyzem, nagyon felszínesen. A Gereben tanárnő szerkesztésében megjelent Diszfázia könyv biztosan érintette a témát. Azt tanultam, hogy a kisgyermek a beszédfejlődés kezdeti szakaszában (egy rövid ideig) gyakran mások kimondott szavait visszhangozza, amíg szókincse nem elég fejlett, és még nem rendelkezik kellő mértékű grammatikai ismerettel. Továbbá, hogy ez a jelenség későbbi fennmaradása leginkább a fogyatékos beszédkórkép, a diszfázia jellemzője, valamint az autizmusé is. Nem tanultam intézményes formában az autizmus spektrumzavarról, úgyhogy ez az ismeretem már a gyakorlati munka hozadéka.

Mikor találkoztam egy echoláló gyermekkel, a jelenséget felismertem: „Aha, echolál!” – mondtam tudálékosan a szülőknek. Majd hozzátettem, hogy nagy a baj. A diagnózis fontos elemeként tekintettem a jelenségre.

Visszatérve az esetemre, a kisfiú valószínűleg a mondókát echolálta, vagyis gestaltosan, az egész mondókát egészben jegyezte meg, egyetlen szóként használva. Mondhatnám azt is, hogy értelmezés nélkül visszhangozta, de ez nem lenne teljesen igaz, mert a képekhez, eszközökhöz társítva hibátlanul idézte fel a megfelelő mondókát, és a mímelésben is konzekvens volt. Erre korlátozott mennyiségben több nyelven is képes volt, a Happy Birthday to You-t például szinte első hallásra megtanulta angolul, franciául és magyarul is. Akkor ez most egy közlékeny természetű echolália vagy kivételes verbális emlékezettel állunk szemben? De ha kivételesen jó a gyerek verbális emlékezete, akkor miért nem használja kompenzálásra a nyelvelsajátítás során? Így morfondíroztam magamban.

Egyszeri találkozásuk konklúziójaként a gyermekpszichiáter nem gondolta autistának a szóban forgó kisfiút. Nem zárhattam ki 100%-os biztonsággal, hogy az ismételt műtéti beavatkozások (a kisfiút áttétes agydaganattal is kezelték), bár direkten nem érintették a beszédközpontot, nem károsították-e valamely beszédterületet. Igaz, a műtéteket végző orvosok következményeket a figyelem-koncentráció területén vártak – legalábbis a szülőknek ezt mondták. A háromnyelvűség tán? Vagy a hospitalizáció (sok kórházban töltött idő, hosszan tartó kezelések) következménye? Vagy mindezen faktorok együttes eredménye a nagyon megkésett beszédfejlődés és a nyelvfejlődési zavar?

A beszédindítás során a beszédfejlődés alakulása erősítette meg bennem az autizmus spektrumzavar diagnózist. A kisfiú örömmel vett részt a foglalkozásokon, megtanult együttműködni, mindketten alkalmazkodtunk egymáshoz, tanulgatta a nyelvet. Ami a legszembetűnőbb volt, hogy a tanultakat nem használta kommunikációra. Mondogatott ugyan dolgokat, ha kedve támadt, és megcsinálta a feladatát. De a megszerzett ismereteit nem használta fel kapcsolatépítésre, és vágyainak/szükségleteinek közlésére. Dühös volt, ha nem értették meg, de nem tett meg minden emberit annak érdekében, hogy megértesse magát.

Egyébként, nemcsak a mondókákat ismételgette, hanem minden mást is, ha kedve támadt. Talán, hogy időt nyerjen a mondottak megértésére. Ki tudja?

Nagyon nehezen értette meg és használta az igen (oui) és a nem (non) szavakat. Azért a nemet az igennél sokkal gyorsabban elsajátította. Kezdetben a szavaim megismétlésével az egyetértését fejezte ki, az igen szót helyettesítette vele. Érdekes, hogy ennek a ténynek nyilvánvalóvá válása is egy mondókához kapcsolódott. Van egy olyan francia mondóka, ami úgy kezdődik: „Tu m’aimes? (Szeretsz engem?)”, erre a válasz kétszer „nem”. Amire az a reakció, hogy akkor ess bele a vízbe és maradj a víz fenekén. Majd harmadjára a gyermek azt válaszolja, hogy „igeeeen”, és akkor az a jutalma, hogy akkor visszajöhet a hajómra. Valahányszor azt kérdeztem tőle spontán, hogy Szeretsz-e?, nem véletlenül, mindig rávágta, hogy nem, és folytatta az előbbi mondókát, illetve várta, hogy én is bekapcsolódjam. Versekben beszélt. Egyszerűen nem tudta kimondani, hogy igen, és kész. Aztán egyszer elkezdte az igent bizonytalanul használgatni. És a legutolsó foglalkozás során, mikor megkérdeztem, hogy szeret-e, meglett a jutalmam, már válaszként csak annyit mondott, OUI (igen).

Egy korábbi tanítványom a közlékeny echolália másik tünetét produkálta. Muris szavakat képzett, úgy, hogy konkrét szavakban megváltoztatott egy-egy hangot, és ezzel szórakoztatta magát, jókat nevetgélve. Érdekes, hogy ezzel a jelenséggel is találkoztam a normál beszédfejlődés során. Ez az attitűd a kifejezetten jó fonológiai tudatosságú gyermekek sajátja, akik 5 éves korukban ilyen nyelvi játékokat találnak ki önmaguk szórakoztatására.

Ha szeretnél még olvasni az echoláliáról, megteheted, ha elolvasod T.O. Daria: Dása naplója című könyvének nyolcadik fejezetét – Nyelv és érintkezés: beszéljünk a beszédről (Autisták Országos Szövetsége).

Most egy olyan játékról írok, amit ha megemlítek, az összes gyerek előre nevetni kezd. Mielőtt ismertetném a játékot, néhány szót akarok szólni a pácienseim családjainak egy csoportjáról. Számomra nagyon fontos a páciens családjával való harmonikus együttműködés, sokat teszek ennek érdekében. A legjobban azokkal a családokkal tudok együttműködni, akik családilag is nagyon szeretnek játszani, és osztoznak a társasjátékgyűjtési szenvedélyemben. Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen család nem látja hasznát a játékalapú fejlesztésnek, ha amúgy otthon is állandóan játszanak. De ez nem így van. Az ilyen családok különösen érdeklődnek az általam preferált játékok iránt, és igyekeznek engem is elbűvölni új ötletekkel, saját szerzeményekkel. Több szempontból is nagyon gazdagító ez a kapcsolat. Egyrészt, a gyermek a saját családjának értékítéletével találkozik a terápián is, és ez biztonságot ad. Másrészt, kevesebb energiámba kerül az újabbnál újabb játékok felkutatása, és anélkül kerülök pótolhatatlan játékok birtokába, hogy az ujjamat kellene mozdítanom érte. Sajnálattal közlöm azonban, hogy a legtöbb játékért azért ennél keményebben kell megküzdenem.

Hát, így került a birtokomba a Wig Out! (Parókát le!) játék. Merci Nadège! Az előbb említett anyuka nemcsak megosztotta velem az információt, hanem meg is rendelte a kártyajátékot, és el is hozatta nekem Amerikából. Különben soha nem lenne meg, és az nagyon nagy baj lenne.

A parti maximum 12 perces, hat év fölötti gyermekeknek ajánlott. Egyszerre 2-6 gyermek játszhatja. Az osztó a játékosok számától függően 5 (5-6 játékos esetén) vagy 7 (2-4 játékos esetén) kártyát oszt. A maradék kártyák lefordított kupacát az asztal közepére helyezzük. A kupac két oldalára felfordítunk egy-egy kártyát, és kezdetét veszi a parti  az osztó rajtkiáltásával. Minden játékos szimultán játssza a saját játékát, 3 dolog közül válogathat. Ha van két egyforma kártyája, ami nincs az asztalon felfordítva, akkor azokat leteheti az asztalra. Ha legalább egy olyan kártyája van, mint ami az asztalon fel van fordítva, akkor azt rájuk teheti. Ha nem tud letenni semmit a kezében lévő kártyákból, akkor húzhat a kupacból. A lényeg az, hogy folyamatosan játékban legyünk, vagy húzunk vagy teszünk. Mivel a partnereink is ezt csinálják, a letett kártyák folyamatosan bővülnek, és ez egyre jobban megosztja a figyelmünket. A játéknak akkor van vége, amikor valakinek elfogynak a kártyái a kezéből, és elkiáltja magát: Parókát le! A kézben maradt kártyákért egy pontot felszámítunk, és le is jegyezzük az eredményeket. Öt kört játszunk le ilyen módon, és az a játékos nyer, akinek a legkevesebb pontja van.

A pakli 60 kártyából áll és 12 karaktert tartalmaz. Tulajdonképpen a játék viccessége a humoros karakterekből ered. A gyerekek ránéznek a lapokra, és kuncognak. A monoton szortírozási feladatot komolyan feldobja az igényes és humoros grafikai kivitelezés és az erőteljes színvilág.

Amennyiben a játékot fejlesztésre használjuk, nem muszáj öt kört lejátszani, lehet csupán egyet is, de ez teljesen hipotetikus, mert még soha nem volt elég a gyerekeknek egy menet. Minimum kettőt le kellett játszani!

Ahogy az sejthető volt, ez sem más, mint egy fejlesztőjáték. De mit is fejleszt tulajdonképpen? Nagyon úgy tűnik, hogy egyszerre a figyelemmegosztást és a szelektív figyelmet is. Arról már esett szó, hogy a játék maga egy szortírozási feladat, és hogy a játékosnak a figyelmét folyamatosan ki kell terjesztenie egyre bővülő ingerekre, amik ráadásul nem csak őtőle származnak – valamint gyorsnak is kell lennie, hiszen a játék célja a parti megnyerése. De ugyanakkor tudjuk azt is, hogy a figyelemmegosztás a reakcióidőt hosszabbítja meg. És bármennyire is individuálisan szortírozunk, azért van egy indirekt kooperáció is a játék menetében, hiszen úgy kell számon tartanunk az ellenfél szortírozását, hogy tulajdonképpen nem is figyelünk rá. A lerakott kártyák számának a bővülésével folyamatosan új helyzetekhez kell adaptálódnia a játékosnak – ez mindenképpen kognitív rugalmasságot igényel. A játék során jól megfigyelhető, hogy a gyermek milyen mértékig fixál a saját játékára, és mikortól veszi észre a mások által letett kártyákat. Mentális rugalmatlanságot jelez, ha a gyermek 2-3 kártyaváltásig nem figyel fel az ellenfele által előidézett változásokra, és csak a saját kártyái között rakosgat.

A játék a munkamemóriát a központi végrehajtón keresztül fejleszti. A központi végrehajtó felelős a különböző forrásokból származó információk koordinálásáért, és a szimultán zajló mentális folyamatokért is. És itt még nincs vége a lehetőségeknek.

Közismert tény, hogy az autizmus spektrumzavarban szenvedők különböző mértékben ignorálják a szemkontaktust, és ezáltal nem tudják az emberi arcot részleteiben feltérképezni, emellett rugalmatlanok, súlyos adaptációs nehézségeik vannak, figyelmüket gyakran fixálják egy konkrét dologra, tartósan beleragadva ezáltal egy általuk preferált rutinba. Mivel a kártyán ábrázolt karakterek jellegűkben nagyon különbözőek, könnyen differenciálhatóak, az autista személyek számára is komplex fejlesztőeszköz lehet ez a játék. Részben ráirányítja a figyelmüket az emberi arcra, részben stimulálja a figyelmüket, munkamemóriájukat, adaptációs helyzeteket idéz elő, fejlesztve a mentális flexibilitásukat. Jól funkcionáló autista tanítványaimnál nagyon bevált ez a játék, bár azt nem mondhatom, hogy nem frusztrálódtak közben. Sőt, én magam is frusztrálódtam, nem is kicsit. Mivel az autisztikus személyeknek általában a finommotoros készségeik is gyengébbek, a kártyakezelés során a lapok komoly sérüléseknek vannak kitéve. Bár előrelátó voltam, és a nagy távolságra való tekintettel egyszerre öt csomagot kértem, sajnos fogyóeszköznek bizonyult. Így az utolsó paklinál tartva összeszoruló szívvel figyelgetem a játék közbeni amortizációs folyamatot. Nagy meglepetés volt számomra, hogy egyesek a játék humoros voltát is felfedezték, még hogyha ezt egy átlagember számára nem is szokványos módon fejezték ki.

A „kutyaharapást szőrével” népbölcselet alapján bizonyosan megkínálhatjuk az arcvakságban szenvedő betegeket is ezzel a játékkal. Azok számára is hasznos és szórakoztató időtöltés lehet, akiknek arcfelismerő készségük vagy arcmemóriájuk gyengébb az átlagosnál, és ez számos kellemetlen helyzetet okozott már számukra a különböző szociális interakciók során – egy villámjáték erejéig megpróbálkoznak tenni valamit ellene.

Amikor végiggondolom, hogy egy villámgyors kártyajáték milyen pontosan meghatározható folyamatokat léptet működésbe és miket gyakoroltat, akkor szinte biztosra veszem, hogy nem a véletlen műve. A Wig Out! valamelyik kognitív műhely terméke kell hogy legyen, bár ez a játékon nincs feltüntetve.

Ha gyorsan megrendeled, talán karácsony előtt még meg is érkezhet. (pl. Amazon vagy Gamewright)

Wig Out!
Gamewright
Játékötlet: Forrest-Pruzan Creative
Illusztráció: Dean MacAdam
Best Toy Award, Gold Seal

a