Logopédia mindenkinek

Az ujjszopás (cumi, szopis takaró, rongy, plüss állat és végtelen egyéb lehetséges tárggyal), csakúgy, mint a rossz ceruzafogás, nem esztétikai kérdés. Érzelmileg biztosan szüksége van rá a gyermeknek valameddig, de logopédiai szempontból kifejezetten káros. Egyes pszichológusok szerint a gyermek az ujjszopást arra használja, hogy ne érezze magát egyedül, mások szerint konfliktushelyzetet jelez, mely a gyermek és hüvelykujja között manifesztálódik, és ebből a helyzetből végül a gyermek kerül ki győztesen.

Általában az ortodontus (fogszabályzással foglalkozó orvos) irányítja a gyermekeket a logopédiai rendelésre, mondván, hogy a fogszabályozó elkészítése előtt rendezni kell a nyelvlökéses nyelést, hiszen amit éjjel a fogszabályzó behúz, azt nappal a nyelv kilöki a helytelen nyelések alkalmával. A rossz nyelvpozíció folyamatosan a fogszabályzó ellen dolgozik. Ezért rendezni, korrigálni kell a nyelést, lehetőleg a fogszabályozás megkezdése előtt, de nem ritka, hogy azzal párhuzamosan történik a nyelés reedukációja. Mikor a fenti panaszokkal a kisebb-nagyobb páciensek megérkeznek a logopédiai rendelésre, akkor bonyolódik csak a helyzet igazán. Mert kiderül, hogy a nyelési problémán kívül általában interdentális vagy adentális szigmatista is a gyerek. Ami az jelenti, hogy bizonyos hangokat (az sz, z, c-ket) általában a két fogsor közé dugott nyelvvel ejti (interdentális szigmatizmus) vagy például gyakori, hogy a t, d, l hangokat a felső fogsornak nyomott nyelvheggyel (adentális szigmatizmus). Ez utóbbi általában azokra a gyermekekre jellemző, akiknek a metszőfogai nagyobb méretűek. Tehát, nem csak a nyelését kell korrigálni, hanem a hanghibáit is. Az egészre valószínűleg nem lesz elég az a 7-10 alkalom, amit a nyelvlökéses szakirodalom javasol reedukációra. Ha az ember jól belekérdez, akkor az is rögtön kiderül, hogy valamilyen parafunkció is áll mindezek hátterében. A naiv logopédus azt képzeli, hogy ettől a parafunkciótól csak meg kell gyorsan szabadulni, és kész. Erre is van példa, de sajnos a helyzet általában ennél sokkal bonyolultabb. De álljon itt mindjárt egy pozitív példa az önbizalmunk és motivációnk megerősítéséhez.

Volt tanítványom, Audrey, aranyos, nagycsoportos, interdentális szigmatizmussal kezelt kislány jut a témáról elsőként eszembe. Ez is bizonyítja, hogy alapvetően egy optimista személyiség vagyok, nem a sok kudarc, hanem a siker ugrik be elsőre. Pár foglalkozás után anyukája megunta a cumizás körüli huzavonát, és egyszerűen eldugta Audrey cumiját. A gyerek másnaptól megszűnt interdentálisnak lenni, nem vicc! Amit a terápia nem korrigált, csak ideig-óráig, azt a cumi elhagyása pikkpakk automatizált. Ha nem velem történik meg, el sem hiszem, az is biztos. Ez egy viszonylag egyszerű eset volt, a gyermek könnyen túlélte, hogy megfosztották a cumijától, az anyuka elég bátornak mutatkozott, mert konfrontálódni a gyermekével. Sok szülő nem mer, ezért nem akarnak partnereink lenni a beszédfejlesztésben. Audrey problémája könnyen megoldódott. Nem ennyire egyszerű, ha a gyermek nem cumit, hanem például az ujját szopja. Attól ugye nem lehet eldobás/eldugás útján megszabadulni.

A fenti eset után biztosan állíthatom, hogy soha nem szabad egy neuromuszkuláris reedukációt elkezdeni, amíg az ujjszopás vagy egyéb parafunkciók jelenléte fennáll. A kudarc biztosítva van, mert ezek a parafunkciók folyamatosan ellenünk dolgoznak.

Akár az alkalmankénti, tudattalan ujjszopás (pl. az éjszakai) is fenntartja a kóros ajak-, nyelv- és állkapocs-pozíciókat. Pontosan azokat, amelyeket nekünk a logopédiai foglalkozások során korrigálni kell. Népballadai megfogalmazással, tömören: „Ha este felrakták, reggelre leomlék.” Ezért már a telefonos időpontkérés során a logopédusnak meg kell tudakolnia, hogy a gyermek szopja-e az ujját vagy egyéb más dolgot, pl. a takaró csücskét, és mutat-e hajlandóságot annak elhagyására.

Mi a teendő, ha a válasz pozitív, a páciensek együttműködési szándékot mutatnak, milyen segítséget/tanácsot adhatunk a parafunkciók kiküszöbölésére? Az első személyes találkozás során a klasszikus logopédiai vizsgálat helyett javasolt megbeszélni, hogy konkrétan milyen problémákat okoz az ujjszopás. Érdemes ezeket képekkel illusztrálni. Megmutatni a fogsorzáródási rendellenességeket, melyeket az ujjszopás okoz, valamint a korrekció utáni állapotot is illusztrálni, szemléltetni, hogy van megoldás. Természetesen a 10 év fölötti gyermekek esetében számíthatunk jobban a gyermekek belátására. Az 5-6 éves gyermekek is tudatában vannak általában az ujjszopás helytelenségének, ezért gyakran azt hangoztatják, hogy nem szopják, de titokban mégis. A szülő ennek természetesen tudatában van, ennek ellenére mindketten úgy tesznek mintha…

A cél természetesen nem a bűnösség érzésének felkeltése, pont fordítva. Fel kell menteni a gyereket. Hangsúlyozni kell, hogy teljesen természetes, hiszen a csecsemők ösztönösen is ezt teszik. A logopédus a kis páciens szemébe egyenesen nézve azt fogja mondani: „Biztos vagyok benne, hogy neked sikerülni fog!” Így létrejön egy szülő-gyermek-logopédus kooperációs háromszög, akik segíteni fognak a mérleg nyelvét a helyes oldalra billenteni, és ott megtartani.

Cumikat gyűjtenek egy óvodában az idősebb gyerekektől az aranyos manók. "A túl hosszú ideig tartó cumihasználat valóban befolyásolja azt, hogy mennyit és milyen tisztán beszélnek a kisgyermekek" (Jacqui Woodcock, Children’s Speech and Language Therapy Service Manager) Forrás: http://www.signal107.co.uk/news/local/worcestershire-toddlers-to-ditch-their-dummies/

A leszokáshoz: először is, egy speciális helyet kell kialakítani a lakásban, ahova leteszik, remélhetően végleg az eszközeiket: fiók, doboz, polc stb. Azért kell speciális hely, mert a gyerek szereti biztonságban tudni ezeket az eszközöket, és ha szem előtt vannak, vagy ha tudja, hogy hol vannak, nem olyan sokkoló a hiányuk. Az alvós plüssálatkákat is kellő távolságba kell helyezni, amennyiben ezek fenntartják a szopizást (társult helyzetek esetén, azaz amikor a szopizás egy tárgy szorongatásával párosul).

Álljon erre is egy konkrét példa:

Ági, gyermekkorom legjobb barátnője, egy zsebkendő méretű rongyot szopizott. Minél koszosabb volt, annál jobban ragaszkodott hozzá. Az íz és szagélmény fokozása végett gyakran be is csokizta. Megszerezni tőle, hogy kimossák, az anyukájának nem volt egyszerű feladat. Ha jól emlékszem, majdnem 14 éves koráig szopta. A „leszokások” alkalmával bekerült a szopi a vitrinbe, hogy minden arra járó személy szemrevételezhesse, hogy Ági nem hódol többet a szenvedélyének. Innen, igaz kevésbé látványosan, gyakran visszakerült használatra a tulajdonosához. Már komolyabb szándékot jelzett, mikor a szopi befőttesüvegbe került, és azt elvitték a konzervgyárba, hogy tartósan lefedjék. Nem ezekről a lecsavarható kupakokról beszélek, hanem azokról az aranyozott színűekről, amiket a kés fokával kellett felpattintani, és utána már alkalmatlanná váltak a használatra. Természetesen még egy-két alkalommal így is kikerült a szopi a palackból. Végül a tartós leszokást az udvarlók jelenléte hozta meg. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy drága barátnőmet 7 éves korában elütötte az autó, és akkor szenvedett nagyon súlyos, életveszélyes sérüléseket. Ez a trauma tartotta fent valószínűleg nála extrém ideig a szopihasználatot.

A leszokáshoz: másodszor, az érintett fél – segítséggel – csináljon egy naptárat, ahol folyamatosan bejegyzésre kerül, ha nem szopizott a gyermek. A naptárba lehet pl. aranycsillag matricákat ragasztani, sikeres éjszakai, nappali nemszopizás után. A szülő meg megígéri, hogy 10 matrica után valami ajándékkal lepi meg csemetéjét.

Az itt letölthető (angol nyelvű) lapon jelölhetőek a cumizás nélküli nappalok és éjjelek. Mintának lehet használni.

A naptárhasználatot telefonos beszélgetések is kísérhetik, amikor a gyermek bizonyos időközökben felhívhatja a logopédusát, hogy elbüszkélkedjen, hogy már megint 10 napig nem cumizott.

A drasztikusabb megoldások közül említeném például a kar befáslizását. Ez úgy működik, hogy alvás közben a kötés könyökre gyakorolt nyomása megakadályozza, hogy a gyermek önkéntelenül a szájába vegye a kezét. Vagy a hüvelykujjizület két oldalára helyezett leukoplasztcsík is megakadályozza, hogy éjszaka az ujj önkéntelenül a szájba kerüljön (jelzőkészülékként funkcionál).

Általában szorgalmi időszakban javasolt a leszokást elkezdeni, nem javasolt iskolai szünetekben, mert az elfoglaltság hiánya gyakran fenntartja a tüneteket, meghiúsítva a leszokási kísérletet.

Az egyik általam tanulmányozott szakirodalom szerint mindezek követése 90%-os sikerrel válik be, az alkalmazás első hetétől számítva.

Pár szót ejtenék még egy kevésbé ismert parafunkcióról. A nyelvszopás jól leépül a nyelvmozgások reedukációja során. A helyes nyelvmozgások begyakorlása során szinte magától abbamarad, egy tónusos és jól pozícionált nyelv sokkal kevésbé ingerlődik szopásra.

A logopédus a munkája során a különböző orofaciális neuromuszkuláris diszfunkciók reedukációjával is foglalkozik, mint: a légzés, az ajkak, a nyelv, az állkapocs, esetleg az egész test helyes pozícióinak kialakítása, a rágás, a nyelés és nem utolsósorban a hangképzés.

Hamarosan a körömrágás, a fogsor és az artikuláció kapcsolatáról is írok.

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu