Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kártyacsata a figyelemkoncentrációért

Ha azon gondolkodsz, hogy mivel vezesd be a nagyon fiatal gyermekedet a kártyajátékok rejtelmeibe, van egy tippem: Bataflash. Az ajánlat szerint 5 éves kortól játszható, de 4 évesek is kiválóan megbirkóznak vele (a kedvencük!), és 3 évesekkel is érdemes megpróbálni. A gyártó cég az egyik kedvenc játékgyártóm – elsősorban a grafikusuk miatt, aki fantasztikus rajzokat produkál, de az egész kivitelezés gyönyörű. Színválasztásuk magával ragadó, a gyermek érdeklődését felkeltik, a felnőtteknek esztétikai élményt nyújtanak. Játékaik jól kigondoltak és újszerűek, a többi játékgyártóhoz viszonyítva is. Nagyon hasznosak és kivétel nélkül mind szórakoztatva fejlesztenek.

Játékszabály: ketten kell játszani, a 32 kártyából álló paklit kétfele kell osztani, és lefordítva kell tartani. Mindkét játékos egyszerre fordítja fel a paklija legfelső lapját. Azé a játékosé mindkét kártya, aki először kiáltja annak az állatnak a nevét, amelyik mindkét lapon megtalálható. Miután megszerezte, a saját paklija aljára teszi, és a játék folytatódik tovább, addig, míg valamelyik játékos megszerzi az összes kártyát.

Kiválóan játszható, ha nincs türelmünk kivárni tétlenül, míg megsül az első palacsinta a reggelihez, de utazáshoz, strandon is nélkülözhetetlen a gyermekek szórakoztatására. Kis helyen elfér, és a doboza is nagyon strapabíró.

Fejlesztés során vagy fiatalabb korosztály esetében a játékszabályt picit módosíthatjuk, a megnyert párokat nem tesszük vissza a paklinkba, hanem külön gyűjtjük, és amikor a kártyáink elfogytak, megszámoljuk, hogy ki hány kártyát gyűjtött.

További néhány gondolat a játékról, és a gyermek célirányos fejlesztésben betöltött szerepéről.

A játék maga egy gyorsasági vetélkedő, csata formájában. Hamar felkelti a gyermek figyelmét, és tartósan fenn is tartja. Az is jó, hogy viszonylag rövid időt vesz igénybe, és nem fárasztja ki a gyermeket, ha éppen figyelemkoncentrációs problémái vannak. Továbbá aktivizálja a küzdeni vágyását. A nyerésvágy motiválttá teszi a gyermeket a figyelmének erőn felüli összpontosítására – és úgy koncentrál, hogy csak na. Rövidsége miatt vagy a terápia kezdetén játsszuk ráhangolódási céllal (a gyermek figyelmi funkcióinak mozgósítására és a további „nemszeretem” feladatokra való motiválására) vagy a végén, mikor már sokat tanultunk, és nem maradt elég idő egy hosszabb lélegzetvételű játékra – hogy ne engedjem el a nebulót csalódottan (ha nehezére esett a gyakorlás, feloldódjon benne a feszültség, és ne frusztráltan adjam át a szülőnek, tanítónak, hogy esetleg átvigye a feszültségét későbbi helyszínekre). Az sem hátrány, ha vissza akar jönni máskor is, és nem úgy megy el, hogy: „na, ide sem jövök soha többé!”. A játék fejlesztésben betöltött szerepének további méltatásához pici neuropszichológiát is be kell csempésznem a cikkembe. Ki kell mondanom, hogy a játék az egzekutív funkciókat komplexen (stratégia, tervezés, figyelemfenntartás, mentális rugalmasság, gátlás) fejleszti. Egyszerűen a figyelemről beszélni ugyanis 2012-ben nagyon ódivatúnak számít, nem árt differenciáltabban gondolkodni róla. Megpróbálom most végiggondolni, hogy tulajdonképpen mi is történik a játék során.

Először is szükségeltetik egy vizuális analízis, jó alak-háttér tagolás (olvasáshoz nélkülözhetetlen előképesség), mert az állatok összegabalyodva, különböző méretben és téri pozícióban vannak ábrázolva. A figyelmünket a vizuális analízis során végig fenn kell tartanunk, amíg kielégítő információhoz jutunk (nevezetesen, hogy milyen állatok vannak odarajzolva), majd a két kártyát össze kell hasonlítanunk (koncepcióalkotás), és meg kell találnunk (differenciálás) és ki kell emelnünk (diszkrimináció) a tömegből egy vagy több olyan állatot, ami mindkét kártyán rajta van. Végül, csak egynek a nevét kell kimondanunk hangosan (szófelidézés, gátlás), de azt gyorsan, paralel az ellenfelünk tevékenységét is kontrollálnunk kell. Ezt a kognitív feldolgozást végezzük a pillanat tört része alatt, a kártyák megpillantásától a szó felkiáltásáig. A következő pillanatban két új kártya kerül előhívásra, és át kell hangolódnunk, adaptálódnunk kell (stratégiaváltás, mentális rugalmasság) az új helyzethez. Mondanom sem kell, hogy fiatal gyermekek esetében az ő tempójukhoz igazodunk, hogy ne menjen el a kedvük a játéktól.

Milyen hibatípusokat tapasztaltam a játék során? Lassúság, beleragadás egy rutinba. A perszeveráció lehet vizuális és verbális is. Verbális során a gyermek folyamatosan ugyanannak az állatnak a nevét hangoztatja több sorozat után is (a verbális fluencia, gátlás problémája). De lehet az is, hogy a színbeli hasonlóság (kék) váltja ki belőle a téves azonosítást, hogy a macskát és a baglyot egyformának ítéli meg. Lehetnek a problémák lexikális eredetűek: a gyermek a főfogalomban nehezen tájékozódik, és mellényúl (pl. oroszlán helyett tigrist mond, vagy mindkettő helyett leopárdot.) Verbális természetű az a probléma is, mikor a gyermek mindent jól csinál, vizuálisan megvan az állat, csak a nevét nem tudja hirtelen kimondani. Ott van a nyelve hegyén, de ott is marad.

Neuropszichológiai értéke miatt a játék alkalmazható továbbá a gyógyászatban, frontális lebeny sérülteknél. Talán nem tűnik nagyképűnek, ha kijelentem, egyszerre játék, didaktikus segédeszköz és orvosság. És ugyan igaz az, amit a gyerekeknek mondunk mindig, hogy a „gyógyszer nem játék”, az is igaz lehet, hogy a játék gyógyszer. Ugyanaz a parti a különböző generációkat életszakaszuknak megfelelően fejleszti: gyermek, szülő, nagyszülő ugyanolyan mértékben profitál a parti jótékony hatásaiból, közösen szórakozva.

LIKE-olj, hogy értesülj az újabb cikkekről:

0 Tovább

Szemtorna a gyorsabb olvasásért

Korábbi posztomban bemutattam a 140 játék, hogy gyorsabban olvassunk, 7-11 éves gyermekek számára (Yak Rivais)  című feladatgyűjteményt, és elkezdtem pár olvasásfejlesztő játék ismertetését. Ebben az írásomban további játékos olvasásfeladatokat mutatok be.

„Perifériás látás, fixációszélesség fejlesztése: az olvasás sebességének növelésében van szerepe. A látótér tágítása biztosítja, hogy egy pillantással minél többet lássunk meg a szövegből, anélkül, hogy a szemünk elmozdulna a fixációs pontról.” – idézet a 140 játék című cikkemből.

Egy kis szakmai kitérő:

A sorozat első két elemének látogatottsága meggyőzött arról, hogy a téma közérdekű, másokat is foglalkoztat. Nagyon élvezem az írást is, és azt is, hogy hogyan szintetizálódnak nyomában fejemben a gondolatok. Semmi olyat nem tudok, amit nem tudtam már évek óta, de ebben a pillanatban már máshogy tudom. Ha holnap felveszek egy olvasási tesztet, a fejlesztési célkitűzéseket már pontosabban fogom megjelölni, jobban fogom érteni a hibák természetét. És ez jó, mert a gyerek azt kapja egyből, amire szüksége van, és nekem is jó, mert magabiztosan jobban tudok a gyermekre fókuszálni, és kevésbé kell magamra a terápiás folyamat során. Leginkább azokat a gyermekeket látom tisztábban, akik különböző mértékben figyelemzavarosak és ezzel együtt olvasási problémával is küzdenek. Olvasásuk nehézkes és lassú (az idő meghosszabbításával kompenzálják szórt figyelmüket), hibázásaik nem konzekvensek, és az olvasási folyamat során a balról-jobbra haladás nem szemmozgással, hanem fejmozgással, vagy rosszabb esetben az egész testtel való elmozdulással valósul meg. Gyakran az olvasás-írás során negligálják az ékezeteket, illetve átugornak sorokat is, vagy egyszerűen elvesznek a szövegben. Konkrétan, mire a gyerek a sor végére ér, majdhogynem kiesik jobboldalon a padból. Itt arról van szó, hogy a gyermek a szemmozgás rugalmatlanságát kompenzálja, lassítván egyrészt a teljesítményét, másrészt fölöslegesen kifárasztja magát, harmadrészt frusztrálja a padszomszédját, mert rámászik – a mások túlzott közelségét a gyermekek nehezen tolerálják. Nekem, logopédusként ez egy diagnosztikus támpont, a feladat nehézségi fokmérője. Mikor a gyermek mellett ülök fejlesztés közben, és egyszer csak azt veszem észre, hogy egyre közelebb húzódik hozzám, és már össze is érünk, akkor tudom, hogy a feladat nehezedik számára, és oltalmat keres (inkvizítor és védelmező lovag vagyok egy személyben).


Jöjjön hát néhány feladat, melyek a vizuális észlelést és a szemmozgást is fejlesztik, és hogy még mi mindent, azt a későbbiekben részletezem.

Melyik ékezetről van szó? játék

Egy A/4-es lapot a felnőtt négy részre oszt, és beírja a következő ékezeteket:

A gyermek az olvasmányából kikeres bizonyos számú szót, amik az adott ékezethez tartoznak, és megmondja a felnőttnek, hová kell beírnia. Megfelelő gyakorlás után szerepcserével is játszható.

Mennyi ékezet? játék

A gyermeknek úgy kell végighaladni a sorokon, hogy csak az ékezetek számát kell hangosan kimondania.

„Az ökör már igen idős volt, mégis minden reggel igába kellett hajtania a fejét, és (14)
keményen dolgoznia. (2)” (Aesopus-meséi: Az egér és az oroszlán, T.K.K)

Kerestethetjük a sorokban található ékezeteket típus szerint is.

A feladattípus célja: fejleszti a kereső olvasást (skipping), a (gyakorta elfelejtett) ékezetek észlelését, a figyelmet valamint a helyesírást is. Továbbá a tekintetet a betűkarakterek felső részére irányítja, ami segíti a szó egészbeni felfogását, párhuzamosan az értelmezést vonja maga után, és mindezek hatására gyorsul az olvasás tempója.

Sorvégek menti ugrálás játék

A felnőtt soronként (nem túl gyorsan) felolvas egy szót hangosan (a mondatokból kiemelve). A szavakat lefele haladva a sor bal, majd a következő sor jobb oldalról választja ki, így haladva cikcakkban lefele. Majd váratlanul félbeszakítja az olvasást, és a gyermeknek meg kell mutatni az utolsó elhangzó szót. Időt kell hagyni a megtalálásához, ideális az lenne, ha azonnal rámutatna. Később szerepcsere. Mikor a gyermek választja és olvassa a szavakat, figyelni kell, hogy ne csak névelőket illetve rövid szavakat válasszon. Stopperrel mérhetjük az időt.

„Az összenőtt szemöldökű gázt adott. Megnyomta a lapátfülűt,
a lapátfülű a fekete szeműt, a fekete szemű a szőkét, a szőke
a veres képűt, a veres képű a napszemüvegest, a napszemüveges
az aranyfogút, az aranyfogú a piszét, a pisze a nagy orrút, a nagy
orrú a kefehajút, a kefehajú a pepitasapkást, a pepitasapkás a
bajuszost, a bajuszos Kobakékat, Kobakék pedig Fricit.”

(Hervay Gizella: Kobak könyve, Koinónia, 2002.)

A feladattípus célja: a fixáció szélesítése, a viszonyítási pontok gyors megtalálása.

A következő játék az előbbi bővített változata. A játék során a felnőtt minden sor első és utolsó szavát olvassa fel hangosan. A gyermek a szemével követi az elhangzottakat, és megmutatja, melyik szónál állt meg a felnőtt. Stopperrel mérhetjük az időt, és a motiváció fenntartásához szerepcserével játsszuk. Az olvasás iránya fentről lefele és balról jobbra halad, de a játék változata lehet, ha lentről fölfele haladunk, esetleg jobbról-balra (jól bemozgatja a szemeket minden irányban).

Kedves kenguruk, küldök nektek füvet. És ha jó leszek,
Mama vesz nekem egy háromkerekű biciklit, akkor azt
átszerelem
. Szerelek egy kétkerekű biciklit belőle, és a
harmadik
kereket elküldöm nektek játszani.

Karikázzatok jól! Kobak

(Hervay Gizella: Kobak könyve, Koinónia, 2002.)

A feladattípus célja: szemmozgásfejlesztés, nagy vízszintes pásztázás; kontextus (jelentés) nélküli viszonyítási pont (kulcsszó) gyors megkeresése és megtalálása; sorváltás begyakorlása.

A megfelelő szempillantás játék

Előre beszéljük meg a gyermekkel, hogy csak 2 vagy 3 vagy 4… stb. betűszámú (karakter) szavakat fog a lehető leggyorsabban felolvasni. A betűket megszámlálni közben tilos.

„Itthon nem kell tanulni, mert mindent megtanultunk az iskolában, és egész délután úszkálhatunk a tető-fürdőmedencében, és napozhatunk a tetőteraszon. Mozgólépcsőn jövünk le este vacsorázni, és ágyból nézzük a televíziót.”

(Hervay Gizella: Kobak könyvek, Koinónia, 2002.)

A feladattípus célja: a szavak terjedelmének a beazonosítása, fixációszélesség rugalmas alakítása

A leghosszabb szó megtalálása

Cél az adott oldalról a leghosszabb szavak megtalálása, a betűk megszámlálása nélkül.

„Itthon nem kell tanulni, mert mindent megtanultunk az iskolában, és egész délután úszkálhatunk a tető-fürdőmedencében, és napozhatunk a tetőteraszon. Mozgólépcsőn jövünk le este vacsorázni, és ágyból nézzük a televíziót.”

A játék egy változata lehet, hogy kikeresünk egy jó hosszú szót, és a gyermeknek kell egy hasonló hosszúságút találni becsléssel, a betűk megszámlálása nélkül: „Keress a szövegben a «megtanultunk»-hoz hasonló hosszúságú szavakat!”

„Itthon nem kell tanulni, mert mindent megtanultunk az iskolában, és egész délután úszkálhatunk a tető-fürdőmedencében, és napozhatunk a tetőteraszon. Mozgólépcsőn jövünk le este vacsorázni, és ágyból nézzük a televíziót.”

A feladattípus célja: fixációszélesség növelése.

0 Tovább

Egy romantikus kihívás… a Camelot Jr. játék

Az elmúlt 15 évben magyar és francia anyanyelvű gyermekek fejlesztésével foglalkoztam. Elsődleges fejlesztőeszközként mindig játékot használtam. A játékok kiválasztásákor mindig a fejlesztési célokat tartottam szem előtt, de persze a játékok egyben a saját szórakoztatásomat is szolgálták. A blogomban most a különböző játékokkal kapcsolatos tapasztalataimat szeretném megosztani, illetve tanácsokat adnék a kedvenc játékaim különböző  fejlesztésekben való felhasználhatóságáról.


A Camelot Jr. (4-99 éves korig) típusát tekintve építőjáték. Kivitelezése természetes, kellemes tapintású fából készült. Egyszerű és igényes. A játék alapsztorija: egy királykisasszonyt fogva tartanak a toronyban, és a lovagnak ki kell szabadítania fogságából.  Ehhez kell adott elemekből megépíteni a járható utat. Az alapsztori meseeleme nagyon fontos motivációs tényező a játék során, hiszen egy gondolkodást igénylő logikai játékról van szó, ami adott esetben elbátortalaníthatná (különösen a legfiatalabb) játékosokat.

Camelot Jr.

A játékhoz egy színes feladványgyűjtemény is tartozik. Ez a könyvecske 48 egyre bonyolultabb feladatot tartalmaz: 12 kezdő szintűt (4 éves kortól ajánlott), 12 juniort (5 éves kortól ajánlott), 12 szakértőt (6 éves kortól ajánlott) és 12 mestert (7 éves kortól ajánlott).

A játék a színes kép alaplapjának pontos megépítésével kezdődik, majd a feladat végrehajtásához szükséges elemek kiválasztásával folytatódik.

Az alaplap megépítése egy síkból-térbe való konvertálás, konstrukciós feladat, ami a figyelmen kívül a konstrukciós és téri tájékozódás képességeket veszi igénybe. Az útépítés folyamata anticipációt, komoly tervezést-szervezést igényel. A kockák behelyezése (kezdetben gyakran próba-szerencse technikával) a mentális forgatást készítik elő. Gyakran megfigyelhető az egész feladványfüzetet végigjátszó gyermekeknél, hogy míg kezdetben bepróbálgatják, beforgatgatják a kockákat, egy idő után ezt a műveletet már fejben végzik el, és egyből helyezik be a jól pozícionált elemeket a helyükre. A feladatlap hátán megtalálható a jó megoldás, ami önellenőrzésre ad lehetőséget. A visszacsatolás a jól elvégzett munka örömét okozza, és fokozza az önbizalmat. Azon gyermekek számára, akik a játékra nehezebben hangolódnak rá, kezdetben a megoldott feladatokat ajánlom megépítésre. A játék alkalmas továbbá az érettségi, frusztrációtolerancia szintjeinek megállapítására, és arra, hogy az illető gyermek mennyire nyitott az új feladatokra (vagy éppenséggel fél ezektől a helyzetektől), és hogy aktuális emóciói feladatmegoldásra ösztönzik-e, vagy éppen rombolásra – az építmény lerombolására.

Én a meseszálat lezárandó mindig puszicuppantással fejezem be a történetet, hiszen a kiszabadulásuk után természetesen a királykisasszony és a lovag forró csókkal pecsételik meg szerelmüket. Ezen a kislányok általában jókat kacarásznak, a fiúcskák pironkodnak, de a játék során többnyire átveszik, és a játék részének tekintik.

A tanulás nyelvére lefordítva:

  1. Konkrét feladatot ajánl.
  2. Ezt a gyermeknek elő kell készítenie, meg kell szerveznie. Ki kell keresnie a feladatmegoldáshoz szükséges elemeket.
  3. A feladatot meg kell oldania.
  4. Az elvégzett munkát le kell ellenőriznie, szükség esetén a hibákat ki kell javítania.
  5. A feladat végéig ki kell tartania, a sikertelen próbálkozások során új stratégiá(ka)t kell felállítani.

A feladatok rövidsége a gyermek számára jól átláthatóvá teszik a problémát, és nem veszik igénybe túlzottan a türelmüket.

Egy átlagos gyermek a helyzet komolyságából semmit sem észlel, csupán örömmel bíbelődik a fakockákkal.

Amennyiben a gyermek önállóan játszik a játékkal, úgy játszhat, ahogyan csak akar, a fantáziájával bármilyen másik játékká átalakíthatja. Amennyiben fejlesztő tevékenység keretében játsszuk, fontos a felnőtt jelenléte a feladat bemutatásához és elakadás esetén a nehéz helyzeteken való átsegítéshez. Lényeges a fokozatosság elvének a betartása. A fejlesztő a játék során természetesen megfigyeli a gyermek tevékenységét, és megjegyzi, hogy mely szintek okozzák az elakadást. A gyermek hozzáértését és motivációját figyelembe véve határozom meg a gyermekkel közösen, hogy egy foglalkozás során egy vagy több feladatot fogunk elvégezni. Azt a feladatot, ahol a gyermek elakadt, érdemes a későbbiek során újra elővenni, és megtapasztaltatni, hogy ami egyik nap megoldhatatlan akadály, egy újbóli próbálkozás során gyors siker lehet.

A Camelot Jr. az általam fejlesztett gyermekek nagy részének kedvenc játéka. A lányokat általában a meseszerűsége, a fiúkat az építés lehetősége motiválja.

Camelot Jr. (Smart Games)
A legolcsóbban megvehető (Árgép)

Tetszik? Jelöld be, hogy értesülj az újabb cikkekről:

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu



0 Tovább
12345
»

Boér Zsuzsa, logopédus-gyógypedagógus blogja



LIKE-olj, hogy értesülj!

Címkefelhő

afázia (1),Alzheimer-kór (1),arcvakság (2),Asperger-szindróma (1),autizmus (10),beszédfejlődés (8),beszédindítás (13),beszédtechnika (1),beszédértés (10),betűtévesztés (2),dadogás (2),differenciáldiagnózis (1),diszgráfia (1),diszlexia (3),diszpraxia (3),Down-szindróma (1),echolália (1),emlékezet (7),emlékezet-fejlesztés (5),fejlesztés (4),fejlődési verbális diszpraxia (1),figyelem (4),figyelemfejlesztés (4),figyelemmegosztás (1),figyelemzavar (5),finommotorika (2),fixációszélesség (1),fonológiai tudatosság (4),formafelismerés (2),Gerstmann szindróma (1),grafomotoros fejlesztés (14),hanganalízis (1),hiperaktivitás (3),idői tájékozódás (3),integráció (2),interdentális szigmatizmus (1),iskola-előkészítés (5),játék (41),kognitív-fejlesztés (1),kommunikáció (2),kreativitás (2),kártya (3),kétnyelvűség (3),Lottójáték (3),légzéstechnika (1),MamaPapaTaxi (12),mentális forgatás (1),mentális lexikon (1),mondatértés (1),mondóka (1),munkamemória (16),neuropszichológia (2),nevelés (1),nyelvfejlődési zavar (1),nyelvi kreativitás (3),nyelvlökéses nyelés (2),nyelvtanulás (2),olvasás (14),olvasásfejlesztés (7),olvasástechnika (4),parafunkció (1),perifériás látás (1),pragmatika (1),pöszeség (2),r hang (1),szemantikai háló (3),szemmozgás (1),szerialitás (1),szintaktikai tudatosság (1),szociális képességek (2),szoftver (2),szókincs-aktivizálás (9),szókincsfejlesztés (11),szótagolás (3),szövegértés (2),taktilis érzékelés (2),tanulás (3),testséma (1),téri tájékozódás (6),ujjgyakorlatok (2),ujjszopás (1),utasításértés (5),verbális emlékezet (4),verbális fluencia (1),vizuomotoros képességek (2),vizuális figyelem (6),vizuális észlelés (4),zene (2),írás (4)

Utolsó kommentek

Elérhetőség: boerzsuzsi / at / gmail.com