Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Szerencsekerék – 34 fejlesztő játék

 játék munkamemória szókincs-aktivizálás szókincsfejlesztés nyelvi kreativitás olvasásfejlesztés

A Szerencsekerék alapötletével a Matematikatanítás alsó tagozaton nevű zárt Facebook csoportban találkoztam. A használt eszköz váza egy PowerPoint sablon, amit a tekhnologic blog angolnyelv-tanár szerkesztője készített.

Mindjárt beindította a képzeletemet a játék széleskörű felhasználhatósága. Elsősorban a logopédiai, anyanyelvi fejlesztéshez írtam feladatokat. A feladatok általános célja a szókincsfejlesztés, a szemantikai háló szövögetése, a mentális lexikonban való tájékozódás, a szókics-aktivizáció, a szóképzés, a verbális fluencia. A megnevezetteken kívül alkalmas az analízis, szintézis képességek fejlesztésére is. Mivel az egész játék során a szavakkal, hangokkal, szótagokkal bíbelődünk, közvetlenül vagy közvetve a játékok nyelvi szintet érintenek (fonéma, lexikai, szintaktikai, pragmatikai). A játékok alkalmas a szómagyarázatokra, eszmecserék folytatására és fejlesztik a beszédértést, szövegértést. Természetesen fejlesztik az olvasási képességet és a nyelvi kreativitást is. Foglalkozástól és osztálylétszámtól függetlenül használható. Játékossága figyelemfelkeltésre alkalmas, javítja a motivációt, elvonja a figyelmet a nehézségekről, a játék örömére fókuszálva. Erőssége, hogy változatos feladatokat kínál, és hogy nagy osztálylétszám mellett is bevethető.

játék munkamemória szókincs-aktivizálás szókincsfejlesztés nyelvi kreativitás olvasásfejlesztés

Életkor alapján alsó tagozatos gyermekeknek ajánlom elsősorban. Kultúrkör alapján hasznos lehet a két- vagy többnyelvű gyermekek számára. Jellege miatt a beszédkészség komplex fejlesztésére alkalmas.

Nagyobb létszám esetén vetélkedőre is alkalmas, minden helyes megoldás 1 pontot ér, további alternatív, kreatív megoldások plusz egy ponttal jutalmazhatóak.

A játékmester lehet a fejlesztő, a tanár, de lehetnek a gyerekek is. Így mindenkinek meg lesz a maga 15 perces hírneve arra a napra, azaz Prokopp Dórának érezheti magát.

játék munkamemória szókincs-aktivizálás szókincsfejlesztés nyelvi kreativitás olvasásfejlesztés

Faites vos jeux! Rien ne va plus! Rouler! Tegyék meg tétjeiket! Megtették tétjeiket! Forgatás!

A mi esetünkben: Olvasd el vagy hallgasd meg a játékszabályt! Ha megértetted, indulhat a forgatás!

játék munkamemória szókincs-aktivizálás szókincsfejlesztés nyelvi kreativitás olvasásfejlesztés

Az alábbiakban letölthető az általam összeállított feladatgyűjtemény, tetszés szerint módosítható, átírható, cserélhető elemekkel.

A játék letöltése (feladatokkal)

A játéksablon letöltése (saját feladatok készítéséhez)

Jelöld be, hogy értesülj az újabb cikkekről:

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu

játék munkamemória szókincs-aktivizálás szókincsfejlesztés nyelvi kreativitás olvasásfejlesztés


 

0 Tovább

Betűtámadás

Van egy jó tippem a hétfői órádra! Tarts velem!

A feladatlap fejleszti az olvasási készséget (analízis, szintézis, betűdifferenciálás), a szelektív figyelmet, a munkamemóriát, az írás- és helyesíráskészséget, a szókincset, a szemantikus emlékezetet.

Betűtámadás

A szavakat megtámadták a betűk. Szabadítsd meg őket a felesleges betűktől, és írd le az eredeti, értelmes szót!

Kezdők, bizonytalan gyermekek első lépésben áthúzhatják a betűket! Haladók csak a szemükkel szabadítják ki az eredeti értelmes szavakat! Mindkét megoldási mód egyaránt hasznos!

Példa:

A d betű a betolakodó:

  • dhabcdsókd
  • bdabodnasdág
  • dabldadk
  • édpkédzláb
  • bacdilusd

A feladatlap letöltése (OpenDyslexic betűtípusban)

A feladatlap letöltése (Verdena betűtípusban)

Jelöld be, hogy értesülj az újabb cikkekről:

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu


 

0 Tovább

Minden napra egy játék

365 intelligenciafejlesztő játék gyerekeknek (Napraforgó könyvkiadó, Susaeta Editiones)

játék iskola-előkészítés olvasásfejlesztés grafomotoros fejlesztés

A játékgyűjtemény, mely írásomnak tárgyát képezi, egy csinos praktikus könyvbe van foglalva. Borítója párnázott, fűzése spirálos, a témák jól szétbontva, oldalsó füllel vannak elválasztva. A profi, és hazánkban szokatlan kivitelezés ellenére az ára reális, megfizethető, ötezer forint alatti.

Bár a címválasztása nem szerencsés, az „intelligencia” szót én képesség szóra cserélném. Eltérőek ugyanis a vélemények abban a kérdésben, hogy az intelligencia fejleszthető-e. Én még azt tanultam, hogy a képességek átszerveződése következtében érhetünk el némi számszerű javulást, de most nem is ez a lényeg.

Ez egy olyan komplex játékgyűjtemény, amely a fejlesztőmunkához is pragmatikus segítséget nyújt, és a szülőknek, óvónőknek is konkrét segítséget adhat a foglalkozások megtervezéséhez, a szabadidő hasznos eltöltéséhez. A könyv hároméves kortól ajánl feladatokat a gyermekeknek, de általános iskolában is még hasznosnak bizonyulhat. A játékok részletes bemutatása után meg van jelölve, hogy konkrétan milyen képességeket fejleszt, továbbá jelölik azt is, hogy egyszerűbb vagy bonyolultabb, hosszabb vagy rövidebb játékról van-e szó, írnak javasolt életkort, továbbá azt is, hogy hol végezhető a foglalkozás, bent vagy esetleg szabadtéren.

játék iskola-előkészítés olvasásfejlesztés grafomotoros fejlesztés

A 365 játék 4 témakörbe van csoportosítva:

  • Nyelvi játékok,
  • matematikai játékok,
  • tudományos játékok,
  • mozgásfejlesztő játékok.

A könyv nem azért érdekes, mert újszerű játékokat mutat be (bár abból is van bőven), hanem inkább azért, mert jól összefoglalja azokat a hasznos és érdekes játékokat, amiket mindenki ismer, de már nem is jut eszébe senkinek játszani ezeket. Amikor azt írom, hogy mindenki ismeri ezeket, akkor természetesen nem a fiatal szülőkre gondolok (bár ők is emlékezhetnek egy-egy játékra a gyermekkorukból), hanem a tapasztalattal rendelkező szakemberekre (óvónők, gyógypedagógusok stb.).

A könyv érdekes egyvelege a napi rutintevékenységeknek és a tanulásnak. Részletesen elmagyarázza egy-egy hétköznapi tevékenység fejlesztő hatását. Stabil, élvezhető ötlettárat biztosít a rendszeresen végzendő fejlesztéshez, játékhoz, amelyek bár minimális előkészületet igényelnek, nagyon hasznosak a gyermek optimális testi-lelki fejlődésének biztosításához. A könyvben bemutatott játékok eszközigénye minimális, általában a háztartásban, oktatási intézményekben fellelhető tárgyak, általában nincs jelentős költségük. A gyűjtemény talán legnagyobb haszna az, hogy öntudatlanul alakul ki a javasolt tevékenységek végzése során, hogy játék a tanulás.

De most már beszéljenek helyettem a játékok, minden témakörből bemutatok egyet-egyet:

Nyelvi játékok

Ez az a kategória, amelyből mostanában minden nap használok feladatot, vagy amelyikből újabb ötleteket merítek. Ilyen ötlet volt az is, hogy a fültisztító pálcikával és festékkel rajzolás sokkal érdekesebbé teszi az írásos feladatokat is.

109-es játék: Mit visz a kishajó? ­– 5 éves kortól fölfele.

Képességek, amiket fejleszt: az ábécé megismerése, fonológiai szint, szóbeli kifejezésmód, szókincsfejlesztés, munkamemória (ez utóbbit már én írom hozzá).

‹‹A szavak ábécé sorrendbe való rendezésének kiváló formája, ha egymás után kezdődő tárgyakat sorolunk fel, és valahogy összekapcsoljuk őket. Ez egyszerre szórakoztató, és erősíti a kisebb gyermekek asszociációs képességét. Pl. kezdhetjük így: „A kishajó almát visz A-val”. A következő játékos így felel: „A kishajó banánt visz B-vel.” A következő játékos hozzáteszi: „A kishajó citromot visz C-vel”. A gyermek ügyességétől függően kétféleképpen lehet játszani. A legegyszerűbb változatban a kishajó azonos kategóriájú dolgokat visz: gyümölcsöt, állatokat, bútorokat… Bonyolítja a feladatot, ha meg is kell jegyezni mindazt, amit előttünk a többiek mondtak, és mielőtt újat mondunk az összeset fel kell sorolni.››

játék iskola-előkészítés olvasásfejlesztés grafomotoros fejlesztés

Matematikai játékok

Ebben a kategóriában arra láthatunk sok példát, hogy a hétköznapi tárgyak és élethelyzetek hogyan alakíthatóak át matematikai készségeket fejlesztő játékokká.

158-as játék: Számfüzet

Képesség: hozzárendelés, a számok ismerete, finommotorika.

A feladat egy okos segédeszköz, egy később is használható számolófüzet elkészítésének módját mutatja be. A hajtogatások és összetűzés után kapott füzetecske mindegyik (számozott) oldalán rajzolt alakok vagy beragasztott matricák mutatják be az adott szám értékét. Bár ez eredeti leírás nem tartalmazza, van lehetőségünk arra is, hogy a legegyszerűbb hozzáadás és kivonás műveleteket bevezessük, gyakoroltassuk, például az alábbi utasítássokkal: „lapozz előre hármat, hány pillangó rajzát látod most? Lapozz vissza kettőt, de előbb mondd meg, hogy hány kacsa lesz a képen?

Tudományos játékok

300. játék: Állatos bingó – 5 éves kortól.

Készítsetek együtt állatos bingót, és játék közben bővítsétek tudásotokat az állatokról.

Válasszatok ki tíz vagy több kedvenc állatot, és készítsetek együtt négy bingókartont. Erre kell rárajzolni vagy ráragasztani az állatokat. Minden lapon 9 különböző állatnak kell szerepelnie, és lennie kell legalább egynek, ami a többi táblán nem szerepel. Készíteni kell továbbá egy listát az állatokról, amelyre fel kell írni az összes állat néhány tulajdonságát.

A játék menete: Valaki felolvassa a nyomravezető tulajdonságokat. Ha a gyermek kartonján szerepel az adott állat, akkor tehet egy korongot, gombot az adott állatra. Az nyer, akinek először telik meg a lapja.

Képességek: adatok gyűjtése, elrendezése; kritikus gondolkodás; szókincsfejlesztés; beszédértés.

játék iskola-előkészítés olvasásfejlesztés grafomotoros fejlesztés

Fizikai ügyességet fejlesztő játékok

Ez a témakör a legkevésbé kidolgozott, és többnyire finommotoros ügyesség stimulálására ajánl játékokat.

359-es játék: Foltvarrás

Egyszerre fejleszti a matematikai, olvasási és asszociációs képességeket. Továbbá a szem-kéz koordinációt, a mintaalkotást, az ábrázolást.

Vágjatok ki egyforma négyzeteket, az egyikre írj le egy szót, a másikra rajzolja le a gyermek a megfelelő szót. Amikor minden szóhoz elkészült a rajz, akkor ragasszátok fel kettesével, négyesével egy kartonlapra, és kész is a saját pachwork. Csinálhatunk párokat számjegyekből és írott formájukból, de betűkből és az illető betűvel kezdődő szavakból is. Lehet papír helyett filcet is használni.

Olyan intézménynek ajánlom ezt a könyvet, amelyik nincsen túlzsúfolva fejlesztőjátékokkal. Továbbá nyári táborokba és napközis foglalkozásokra is.

Jelöld be, hogy értesülj az újabb cikkekről:

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu

játék iskola-előkészítés olvasásfejlesztés grafomotoros fejlesztés


 

0 Tovább

Egy komplex fejlesztőkönyv: Ubukubu zűrkalandjai

Nem vagyok egy sci-fi rajongó. Magamtól soha nem néznék bele egy sci-fi filmbe, se könyvbe. Véletlenek folytán láttam a Star Trek (Űrszekerek) sorozat egynéhány epizódját, és ha már belenéztem, nem is tudtam abbahagyni. Ha egy dolgot emelhetek ki magyarázatként, az az, hogy szerettem azokat a kérdéseket, amiket felvetett, és kíváncsi voltam a rájuk adott válaszra – nagyon filozofikusnak találtam. Valahogy így jártam az Ubukubu zűrkalandjaival is. Amikor először a kezembe került, fogalmam se volt, mit tegyek vele. Aztán beleolvastam, és miután beleolvastam, nem tudtam letenni.

A szeptember végén megjelent Ubukubu sorozat első része egy izgalmas, világűrben játszódó kalandregény, de csupán emiatt nem osztanám meg a blogomon. Ez tulajdonképpen egy képességfejlesztő könyv, és az űrben játszódó kalandregény szolgáltatja hozzá a kerettörténetet. A koncepció Magyarországon újszerű, a külföldi szakirodalomban találkozhatunk hasonlóval. Van nekem egy francia olvasástanulási módszerem, a „La planète des Alphas”, bizonyos aspektusból kicsit emlékeztet rá. Például az a közös bennük, hogy képzeletbeli bolygókon játszódik a történet, és képességfejlesztő feladatok kapcsolódnak a cselekményekhez.

Az Ubukubu zűrkalandjai szerintem ez egy nagyon jó könyv, egy jó alapkoncepcióval rendelkezik, kidolgozása nagyon részletes (mind nyelvi, mind vizuális értelemben), és részletekbe menően izgalmas, precíz. A szerző, Porzsolt Ami a könyvet 5-7 éves gyermekeknek szánta, de kiemelte, hogy fiatalabb illetve idősebb korosztály számára is hasznos lehet. Fejlesztési célként a vizuális észlelés lett meghatározva.

A könyv 35 próbát tartalmaz, melyek a gyermekek vizuális figyelmét, emlékezetét, formaészlelését, alakállandóság-észlelését, téri tájékozódását, vizuális analizáló-, megkülönböztető képességét és szerialitását fejlesztik. A feladatok a történetbe vannak ágyazva, annak szerves részét képezik. Számomra is nagyon érdekesek voltak ezek, fejlesztőként elismeréssel figyelgettem, olvasóként beleéléssel oldottam meg a feladatokat. A könyv a fent említetteken kívül alkalmas az olvasástechnika, a szövegértés, az utasításértés fejlesztésére, grafomotoros ügyesítésre, tanulási stratégiák elsajátítására.

A történet olvasmányos, magával ragadó, bővelkedik a cselekményekben és izgalmas fordulatokban, a szereplők szimpatikusak. A történet alkalmas arra, hogy a gyermek feloldódjon benne, és játéknak élje meg a képességfejlesztést, valamint arra is, hogy a folytatás reményében újból felvegye a fonalat, és számára határokat feszegető feladatokat oldjon meg – alig várja a következő fejlesztőórát. De szülőkkel, rokonokkal is megoldható a minőségi fejlesztés a könyv által, erről a szerző már jó előre gondoskodott, amikor kidolgozta a programot.

Ha kritikát kell megfogalmaznom, akkor azt mondanám, hogy kissé tömény a könyv. Mit is értek ezalatt? Túl sok a szöveg, túl sűrűek az események. Persze ettől meg nem unalmas. Igen ám, de a szerző szándéka szerint 5-7 éves gyermekeknek való a könyv. 5-7 éves gyermekek ezt a könyvet nem olvassák el, az biztos, nekik a szüleik fogják felolvasni. Ha viszont a szülők olvassák el a könyvet, akkor nem indokolt az OpenDyslexic betűtípus, hacsak nem diszlexiás felnőttek olvassák. Egyébként az OpenDyslexic betűtípus olvasást segítő szerepéről megoszlanak a vélemények. Egyesek azt mondják, hogy tudományosan nem igazolódott be a hatékonyságuk. Én meg azt gondolom, hogy mindent ki kell próbálnunk, amivel kapcsolatban felmerül, hogy esetleg megkönnyítheti a diszlexiás gyermekek számára az olvasást. A kiemelések, ha felkeltik a gyermekek figyelmét, és ezáltal jobban megjegyződnek a betűk, akkor károsak már nem lehetnek. Franciaországban most a Verdana betűtípusra esküsznek, az a trendi a diszlexiás vagy nehezen olvasó gyermekeknek szánt irodalom esetében. (Egy 2013-as spanyol kutatás erről a témáról).

Az illusztrációk jók, nagyon expresszívek, nekem tetszenek, bár a színek egy kicsit túl erősek. Nagyon tetszik a könyv nyelvezete, a fantáziavilágot nevesítő szavak nagy nyelvi kreativitásról tesznek tanúbizonyságot, és biztos vagyok benne, hogy ez pozitívan hat a gyermekek nyelvi kreativitására is. A sok új fantáziaszó alkalmas arra, hogy a gyermekek kimondva ízlelgessék, játszanak velük. Az álszavak és a szokatlan kombinációjú összetett szavak alkalmasak továbbá az olvasástechnika (fonológiai csatorna) fejlesztésére, a hang-betű megfeleltetés gyakorlására. A történetben szereplő rengeteg összetett szó alkalmas a hosszú, nehezen tagolható szavak olvasásának gyakorlására is (3. osztálytól fölfele).

Ez egy igazi komplex fejlesztőkönyv, azoknak a fejlesztőknek ajánlom, akik nagyon sok gyermek ellátására vannak kötelezve, és emiatt nem tudnak az óráikra hosszasan készülődni, vagy ha olyan helyen dolgoznak, ahol a fejlesztőszoba felszereltsége minimális, és természetesen, ha a szülők meg tudják venni a gyermeknek az (egyébként nem túl drága) könyvet.

Porzsolt Ami: Ubukubu zűrkalandjai – I. Űrszörnyű és a különleges képességek, Nick-Vékony Andrea képeivel, 104 oldal, Napraforgó Könyvkiadó, 2017.

Tetszik? Jelöld be, hogy értesülj az újabb cikkekről:

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu



0 Tovább

Még mindig olvasás

Az előző bejegyzésemben elkezdett olvasássegítő játékok gyűjteményének folytatása olvasható itt. A bemutatott játékok kiválóan alkalmazhatóak kiscsoportos foglalkozások során, de akár egész osztályra is adaptálhatóak. A gyakorlatok az olvasástechnikát célozzák meg, nem foglalkoznak célzottan a szövegértéssel, de hatnak az olvasásértéshez szükséges anticipációs képességre. Gondolkodásra késztetik a gyermeket és fent tartják a figyelmet.

Az alábbi játékok alapötletei Yak Rivais: 140 játék, hogy gyorsabban olvassunk (Retz, 1990) című könyvből származnak.

Nagybetűk keresése

Célja: gyors, söprögető szemmozgás, jelkeresés, figyelem

A szövegben a felnőtt hangosan felolvassa a nagybetűket tartalmazó szavakat, és csakis ezeket. Mikor befejezi az olvasást, a gyermek megmutatja, hol állt meg. Szerepcserével folytatódik a játék. Kihagyások nem megengedettek.

Játékvariáció: Bővíteni lehet az olvasott szavak számát, ha a nagybetűvel kezdődő szavak mellett a megelőző vagy az őket követő szavakra is kiterjesztjük az olvasást.

Központozás

Célja: gyors, söprögető szemmozgás, jelkeresés, figyelem

A felnőtt sorról sorra haladva olvassa az írásjeleket: vessző, pont, kettőspont, felkiáltójel stb. A gyermek a szemével követi az olvasottakat, és végigpásztáz a szövegen. Megmutatja, hol állt meg a felnőtt. Szerepcsere során nem állítjuk meg a gyermeket, ha kihagy egy-két írásjelet, de megmutatjuk neki, hogy mit felejtett ki.

Nehéz feladat, figyelmet és aktív részvételt igényel.

Ékezetek

Sorról sorra haladva kell olvasni azokat a szavakat, amelyek ékezeteket tartalmaznak, de csak azokat. Mikor az olvasó megáll, a partnere megmutatja az utolsó elolvasott szót. Nem megengedett a szókihagyás.

Játékvariáció: azoknak a szavaknak az olvasása, melyek nem tartalmaznak ékezeteket.

Összeszokott párok esetében lehetséges, hogy az egyik olvasó csak az ékezetes szavakat olvassa, a másik meg az ékezetek nélkülieket.

Mennyi ékezet is?

a) Meg kell találni azt a sort, amelyben a legtöbb ékezet van. b) Vagy azt, amelyben a legkevesebb.

c) Olyan sorokat kell megjelölni, amelyek 3 különböző ékezetet tartalmaznak.

Még mindig ékezet – Keress hasonlót!

Célja: figyelem, analízis, fókuszálás a betűk felső harmadára, helyesírás

A felnőtt felolvas az olvasmányból egy tetszőleges, ékezetet tartalmazó szót, de nem mutatja meg azt. A gyermek megkeresi a mondott szót, tanulmányozza a benne található ékezetes betűket, és keres egy másik olyan szót, ami hasonló ékezetes betűket tartalmaz.

„A tiltott szó” játék

A játékhoz szükséges egy csengő is. Olvasás előtt megegyezünk abban, hogy bizonyos szavakat nem olvasunk, helyette megnyomjuk a csengőt, vagy használhatunk egy kódot helyette.

Azok a szavak, amelyeket nem olvasunk el, lehetnek személyes névmások, igék, p betűvel kezdődő szavak stb.

Olvass robot módra!

a) Javasoljuk a gyereknek, hogy úgy olvasson, mintha robot volna. Úgy mondja ki a szavakat, izoláltan. Legyen a szó rövid vagy hosszú, hezitálás nélkül kell felolvasnia az adott részt.

b) Úgy olvasson, hogy két-két szó alkosson egy egységet. Ne hezitáljon közben. Például: „Ma mehetünk / a játszótérre / hintázni, labdázni / miközben te / a játszótér / körül futsz.”

c) Ugyanez a feladat, csak a szavakat hármasával csoportosítsuk, alkossanak egy-egy egységet.

d) Kérjük meg a gyereket, hogy egy szuszra mondja ki az összes szót két írásjel között, amit megértett. (Nehéz feladat!)

Kapj el, ha tudsz!

A felnőtt egy adott szöveg tetszőleges passzusát olvassa hangosan (nem túl gyorsan), a gyermek megpróbálja megtalálni az adott részletet. Utána javasolt a szerepcsere.

Törpölés

A felnőtt elolvas egy részt, úgy, hogy az összes akciószót a „törpöléssel” helyettesíti. Természetesen adekvátan ragozva. Egyéb fantáziaszóval is játszható. Később szerepcsere.

Tiltott szavak, az igék

A felnőtt és gyermekek felváltva olvasnak 3-3 szót. Az első olvasó az első sorból, a második a másodikból és így tovább. Ezt a három szót egy szuszra kell kimondani, és nem lehet köztük ige.

„A szavak hossza” játék

a) A szavakat alkotó betűk megszámolása nélkül kell megtalálni az adott oldal leghosszabb szavát.

b) Mutatunk egy szót a gyermeknek. Neki kell keresni egy ugyanannyi betűt tartalmazó szót.

Szóhorgászat:

Horgásszuk ki a passzusból:

  • a leghosszabb szót,
  • amelyik az adott részben többször is előfordul,
  • a leggyakoribb írásjelet,
  • azt az írásjelet, ami csak egyszer fordul elő,
  • a tulajdonneveket,
  • azokat a szavakat, amelyek kötőjellel vannak elválasztva,
  • a felszólító, a kérdő vagy a felkiáltó mondatokat.

Ablaktörlő-játék

A gyermek olvas, a felnőtt ablaktörlőként mozgat egy ceruzát a szövegen, Minél lassabban mozgatja, annál nehezebb az olvasás. Egy ceruzát vagy bizonyos tárgyat, tárgyakat (különböző méretűeket) helyezzünk el az olvasott szövegre, és kérjük meg a gyereket, hogy a takarás ellenére próbálja meg elolvasni.

Tetszik? Jelöld be, hogy értesülj az újabb cikkekről:

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu



0 Tovább

Néma olvasás, hangos olvasás, még több olvasás

Az olvasástanulás sokkal korábban kezdődik, mint hogy a gyermek belépne az első osztályba. A szűkebb szociális környezettel kezdődik, a családdal. A majdani olvasástanulás attól függ, hogy otthon a gyereknek mesélnek-e, beszélgetnek-e vele, olvasnak-e neki.

Persze, amikor kiderül, hogy a gyermek nem szeret olvasni, akkor nehéz a szülő szemébe nézni, és azt mondani: tetszett volna többet olvasni, többet mesélni!

Mikor mesélnek az embernek, akkor tanulja meg élvezni a történetet, akkor tudja beleélni magát, és így tud rátanulni a történet, a szereplők elképzelésére. Ez alapozza meg a későbbi szövegértést. A történet elképzelését az olvasástechnika először akadályozni fogja, majd ha belejöttünk az olvasásba, akkor segíteni. Ezért van az, hogy a kezdő olvasók már szeretgetnek olvasni, de azért még igénylik a felolvasást is. Próbálgatják a szárnyaikat az olvasástechnika terén, de szükségük van még arra is, hogy plusz munka nélkül vonódjanak be egy-egy mese világába.

A másik meghatározó környezet az iskola, ahol a gyermek vagy megtanul technikailag olvasni vagy nem (könnyen) tanul meg. Maradjunk annyiban, hogy egyre nehezebben tanulnak meg a gyermekek olvasni, vagy egyre nagyobb tömegeknek okoz nehézséget az olvasás valamelyik aspektusa az iskolai karrier egyes etapjaiban.

Ennek a megértése nekem egy életre szóló feladat. Mint olvasni imádó egyén, minden egyes nap kicsit jobban megértem azt, aki nem tud megtanulni olvasni, de messze vagyok a teljes megértéstől.

Olyan egyszerű, gondolnám, csak akarni kell és kész. Vagy nem elég akarni? Miért nem gyakorol kicsit többet mindennap? „Mert nehéz!” Ha gyakorolna, nem lenne nehéz! Hiába van régóta szakképesítésem logopédiából, ezeket a kérdéseket szinte naponta teszem fel magamnak újra és újra – a pácienseket nem fárasztom ezzel. Őket csak tanítom, rendületlenül. Csak olvasok velük, helyettük, csak játszom velük, csak motiválom őket, újra és újra. Még ha nem is értem meg azt, hogy nem lehet ezt szeretni.

Az értő olvasás

Az olvasástanulás hangos olvasással kezdődik (most ne menjünk bele az előkészítő folyamatba). Ez egyfajta azonnali kontrollt jelent az olvasó és a hallgató számára egyaránt. A kezdő olvasó az ismert betűk, szótagok vagy illusztrált szavak hangos olvasása során egybeveti a kimondott hangsort az auditív memóriájában tárolt hangalakkal vagy/és a vizuális memóriában tárolt képpel. Ez minél többször történik meg (gyakorlás), annál biztosabban vésődnek be a szavak a hosszú távú emlékezetbe, és annál szilárdabb kapcsolat jön létre a vizuális és akusztikus tár között.

A szavak jelentésének keresése (szemantika) az új, ismeretlen szavak olvasásakor kapcsolódik a történethez. Akkor válik ez egyre fontosabbá, amikor az olvasott szövegrészek komplexebbé válnak. Ekkor kell újabb stratégiákat bevonni, hogy az olvasott szavak jelentéssel bírjanak. Ebben a stádiumban a felnőttek elmagyarázzák az olvasottak jelentését, és illusztrációk is vannak, amik segíthetnek. Ezeken a verbális/vizuális magyarázatokon keresztül fog a gyermek olyan tanulási stratégiákat elsajátítani és tökéletesíteni, amik biztosítani fogják, hogy komolyabb szövegeket megértsen, anélkül, hogy ismerné az olvasás minden fortélyát.

Később az iskolai utasítások, regények szövegeinek variabilitása és mennyisége fogja megmutatni a fiatal olvasó kapacitásának korlátait. Eddig a környezetében lévő minden tárgyat meg tudott nevezni, vagy el tudta olvasni a kedvenc könyvének minden szereplőjének a nevét, de nem fogja tudni sem grafikusan, sem az auditív csatornán keresztül tárolni az összes szót, amivel találkozik. Ezért a jelentéskeresés le fogja foglalni a mentális tartalékait. Ennek következtében az olvasott szavak hangos kimondása már nem lesz elég hatékony a jelentéskereséshez.

A gyermekeknek komoly erőfeszítéseket kell tenniük, hogy megértsék a leírtak jelentését, hogy leküzdjék félelmüket az újra és újra felbukkanó ismeretlen szavakkal, szófordulatokkal szemben. A félelemleküzdés talán nem is elég. Vágyniuk kell az ismeretlen szavak formájában jelentkező újabb és újabb kihívásokra, és kell, hogy rugalmasan alkalmazkodjanak a különböző szerzők stílusához. Lesznek, akik nem fognak tudni ezzel megbirkózni, és mind a hangos, mind a néma olvasás komoly nehézséget fog okozni számukra. Összezavarodnak a hangos olvasás során, érthetetlenné válik olvasásuk, és egyetlen szót sem értenek meg az olvasottakból. Ezeknek a gyermekeknek legalább a fele a néma olvasás során sem tudja értelmezni a szöveget.

A megfelelő színvonalú szövegértelmezés részben olvasástechnikai kérdés. Jó tempóban kell tudni olvasni ahhoz, hogy a szöveg spontán értelmeződjön – a szavak kimondásánál sokkal gyorsabban kell tudni olvasni.

Betűcserék

Az a tapasztalatom, hogy azoknál a gyermekeknél, ahol a betűelsajátítás kezdeti szakaszában nehezen (hosszú idő és sok gyakorlás árán) alakul ki a betűk és hangok között kapcsolat, egy átmenti reedukáltnak hitt állapotot követően a betűcserék vissza fognak majd térni a szövegolvasás stádiumában. Akkor, amikor az elolvasandó tartalom ugrásszerűen megnő, és sok új vagy ismeretlen szót kell kiolvasniuk. A szó jelentésének biztonságos felismerése fogja stabilizálni a hangalakot, és ezáltal a betűfelismerést. Azaz az az állapot áll fenn, amikor a gyermek bizonyos betűket tökéletesen automatizáltan fog elolvasni ismert szavakban, de ismeretlen szöveg esetén nagy bizonytalanságot fog mutatni, és a korábbi konzekvens betűcserék elő fognak jönni (szelektív regresszív állapot). E szerint a gondolatmenet szerint, minél jobb a gyermek szókincse, annál jobb lesz az olvasástechnikája. A szókincset nyilván a rendszeres beszélgetés, a mesélés és a gyermekkel együtt töltött minőségi idő fejleszti a leghatékonyabban, és nem az egyenként megtanult ismeretlen szavak száma.

Hangos és néma olvasás

A hangos olvasás sokkal nehezebb, mint a néma olvasás. Nem azért, mert ki kell mondani a szavakat, hanem azért, mert mások számára kell érthetően olvasni. A hangos olvasás fejlesztése hangos olvasással történjen (nem feltétlenül ez az általános gyakorlat). Ennek nemcsak az a célja, hogy az általános olvasástechnika korrektségét fejlessze, hanem az is, hogy a gyermek megtanulja az írott jelrendszert hatékonyan használni, olyanformán, hogy mások számára érthető legyen.

Később a hangos olvasás már a szövegértés rovására megy. Technikailag sokkal gyorsabban kell tudni olvasni annál, mint hogy kimondjuk a szavakat, ahhoz, hogy gyorsan értelmezni is tudjuk őket (szemantika, képzelet).

A kisgyereknél azért hívjuk segítségül a hangos olvasást, hogy kiderüljön, megfelelő olvasástechnikával olvas-e. Nagyobb gyermeknél már magába foglalja azt a vizsgálatot is, hogy megértette-e a szöveget, és helyesen tudja-e kommunikálni a környezetének a felolvasandó tartalmat.

Logopédia foglalkozás során általában a hangos olvasást preferáljuk, hiszen az egy olyan intim környezet, ahol meg merjük mutatni a gyengeségeinket. És a logopédusnak is lehetősége van minden szinten beavatkozni.

Viszont az a tapasztalatom, hogy az iskolákban a gyermekek egyre kevesebbet olvasnak hangosan. A hangos olvasás nyújtotta akusztikus feedback jótékony hatását nem váltják ki a munkafüzetekben órákon át végzett kreatívnál kreatívabb feladatok.

Észrevételek és tanácsok

A lassan olvasó gyermek az egész energiáját a silabizálásra pazarolja, a tartalom nem fog feldolgozódni. Minél jobb az olvasástechnika, annál hatékonyabb a szövegértés.

A jó olvasástechnika sosem tagoló (se nem szótagoló, se nem betűző).

Ahhoz, hogy megértsük, amit olvasunk, gyorsabban kell olvasnunk a természetes beszédritmusunknál.

Olvasástanulás játékosan

Az alábbi játékok Yak Rivais: 140 játék, hogy gyorsabban olvassunk (Retz, 1990) című könyvből származnak. Biztosan állíthatom, hogy a blogom történetében az egyik legtöbb kommentet, kérést, kérdést a 140 játékról korábban írt cikkeim kapcsán kaptam.

Az olvasók nagy része szívesen olvasta volna ezt a könyvet magyar fordításban, de arra természetesen nincs lehetőségem, hogy ezt a fordítást „csak úgy” elvégezzem, és a könyv tartalmát megosszam. Így nem fordítom le az összes játékot (részben azért sem, mert több játék is nagyon hasonló), hanem példákat sorolok fel közülük, és közzé teszek a játékok alapján egy ötletgyűjteményt azoknak a szülőknek és szakembereknek, akik az olvasástechnika fejlesztését játékos körülmények között kívánják folytatni, és szívesen vennének egy-két bevált tippet.

Az itt bemutatott játékok kiválóan alkalmazhatóak kiscsoportos foglalkozások során, de akár egész osztályra is adaptálhatóak. Bár ez utóbbit én magam sosem próbáltam, de készséggel elhiszem a szerzőnek.

A gyakorlatok az olvasástechnikát célozzák meg, nem foglalkoznak célzottan a szövegértéssel, de hatnak az olvasásértéshez szükséges anticipációs képességre. Gondolkodásra késztetik a gyermeket és fent tartják a figyelmet. És mint korábban említettem, a jó szövegértésnek szükséges, bár nem elégséges feltétele a jó olvasástechnika.

Tanácsok a játékokhoz:

A játék előtt a gyermek némán elolvassa az olvasmányát.

Ez a játék cinkosságot szül a felek között, nem kell ezt erőltetett munkává torzítani.

Minden játékhoz legalább két félre van szükség: egy játékosra és plusz egy főre (a praxisomban ez vagyok én), fontos a szerepeket időnkét felcserélni a viccesség kedvéért.

Ezen foglalkozások alatt a gyermekek nem írnak semmit, ha valami miatt nélkülözhetetlen az írás, azt a felnőtt csinálja.

A foglalkozások ideje maximum 15 perc.

Az adott játék utasítása igény szerint többször legyen elismételve, elmagyarázva vagy bemutatva, mindaddig, amíg az nem okoz problémát.

Egy adott olvasmánynak csak bizonyos részeit fogjuk bevonni a játékba, a foglalkozások nem érintik az egész szöveget. A felhasznált szövegrészlet mindig az adott gyermek igényeihez igazodik. Ajánlott az iskolai tananyagból választani egy adott részletet. Bármilyen kis plusz gyakorlás javítja az iskolai teljesítményt, ezáltal emeli a gyermek presztízsét. Ha már időt töltünk, tegyük azt hatékonyan. Természetesen van az a helyzet, amikor ez nem célravezető (erős ellenállás esetén olyan olvasmányt érdemes választani, aminek témája érdekli a gyereket).

„Enyém a szó” játék:

A játék célja: az olvasás gyorsabb követése, a kollektív ritmus követése, anticipáció.

Két (felnőtt, gyerek) vagy több személy játszhatja.

A játék menete: valaki elkezd hangosan olvasni, a másik szemmel követi az olvasottakat. Amikor készen áll rá, átveszi a szót a hangosan olvasótól. Ez utóbbi elhallgat, és némán fogja követni az olvasót. Bármelyik követő bármikor lehet parancsnok, azaz elkezdheti a hangos olvasást. Ekkor a hangosan olvasó automatikusan elhallgat, és követővé válik.

Kövess!

A játék célja: az olvasás gyorsabb követése, a kollektív ritmus követése, anticipáció, a söprögető szemmozgás fejlesztése.

Két (felnőtt, gyerek) vagy több személy játszhatja.

A felnőtt elkezdi a hangos olvasást, a gyermek szemmel követi az olvasottakat, A felnőtt hirtelen abbahagyja az olvasást. A gyermeknek meg kell mutatni, hogy hol állt meg a felnőtt – azonnal, vagy hagyhatunk neki egy kis keresési időt. Az olvasási tempót szükség szerint fokozhatjuk, illetve a szerepeket felcserélhetjük.

Kövess akadályokkal! – játékvariáció

A felnőtt hangosan olvas, a gyermek követi az olvasást. A felnőtt abbahagyja a hangos olvasást, és némán magában folytatja (2-3 szót), majd hangosan olvas tovább. Ezt néhányszor megismételheti. A gyermeknek, valahányszor a felnőtt elkezd hangosan olvasni, igyekeznie kell megmutatni, hogy hol tart a felnőtt.

Stopperóra

a) A gyermek hangosan elolvas tíz sort vagy egy kijelölt bekezdést. Stopperrel mérjük az olvasási időt (soronként vagy bekezdésenként). Majd megbeszéljük, hogy bizonyos részeket miért olvasott lassabban (nehezebb betűkapcsolatok, hosszabb szavak stb.), mint másokat.

Tapasztalatból mondom, soronként nagyon nehéz mérni az időt és kezelni az adatokat.

b) A gyermek magában elolvas egy bekezdést, közben lemérjük az időt. Majd ugyanazt hangosan is elolvassa, és így is lemérjük az időt.

Összehasonlítjuk a mért időket, és megpróbáljuk megérteni, megmagyarázni, hogy mi okozza a különbséget.

A stopperóra használata önmagában fokozza az olvasási tempót. A mért idők az adott teljesítmények összehasonlítására alkalmasak, és jelzik a fejlődést.

Fordított olvasás

A játék célja, hogy a gyermek más perspektívában lássa a szavakat, amelyeket részben a jelentés, részben a kontextus segítségével ismer fel. Célja a tájékozódási pontok áthelyezése, a rutinoktól való eltérés.

a) A gyermek és a felnőtt felváltva olvasnak szavanként jobbról balra egy-egy sort (például az előző mondat: sort, egy-egy, balra, jobbról).

b) A korábbi feladat, csak most az olvasást a legutolsó sorban kezdjük és felfelé haladunk.

c) A felnőtt jobbról balra olvas viszonylag gyors tempóban, majd hirtelen megáll. Meg kell jelölni azt a helyet, ahol abbamaradt az olvasás.

Minden második sor

Célja: figyelem, sepregető szemmozgás, összefüggések, anticipáció, megakadályozza a visszatéréseket.

A felnőtt hangosan és gyors tempóban olvassa egy szöveg minden második sorát. A gyermek ezt szemmel követi, és megpróbálja megmutatni, hol áll meg a felnőtt.

A játék lehetséges variációja: Egyik sort a felnőtt olvassa, a másikat a gyermek (nem kell megállni).

Minden második mondat

Az előzőhöz nagyon hasonló játék, csak nem egy sort olvas a felnőtt, hanem egy mondatot. Az előző játéknál sokkal nehezebben követhető, sokkal több figyelmet és összehangolt munkát igényel.

A felejtések játék és variánsai

Célja: fenntartja a figyelmet, rugalmasságot igényel, a kialakult rutinoktól való elvonatkoztatás

A felnőtt olvas, és szisztematikusan kihagyja a sorok első szavát. A gyermek szemmel követi. Mikor a felnőtt megáll, a gyermek megmutatja, hogy hol hagyta abba.

Ugyanez a feladat, csak a sorok utolsó szavait hagyja el a felnőtt.

Ugyanez a feladat, csak minden sor első és utolsó szavát egyaránt el kell hagyni.

Ugyanez a feladat, csak random módon kell egy-két szót kihagyni a sorból.

Ugyanez a feladat, a felnőtt csupán minden második szót olvassa el.

Szerepcsere lehetséges, sőt, kötelező.

Minden második szó, hibákkal

Szükséges hozzá valamilyen hangot adó eszköz, például egy csengő.

A felnőtt egy adott szöveg minden második szavát olvassa, de néha nem tudja tartani a ritmust, és téveszt. Vagy két egymást követő szót kiolvas vagy több szót is kihagy. Ilyenkor a gyermek észreveszi, és csöngetéssel jelez. Szerepcsere javallott.

Szópingpong

Nagyon nehéz játék! Egy szót a gyermek olvas, a másikat a felnőtt. Nem kell így sokat olvasni, inkább arra kell törekedni, hogy a felek között kialakuljon egy ritmus.

Ha további játékok is érdekelnek a sorozatból, pár nap múlva olvashatod a folytatást. Jelöld be az oldalamat a Facebookon, hogy értesülj róla!

Tetszik? Jelöld be, hogy értesülj az újabb cikkekről:

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu



1 Tovább

A szótaggyűjtő album

Ennek a (cikk végén letölthető) feladatlapnak az alapötlete Dominique Penloup francia logopédustól származik, ő osztotta meg ezt az Orthomalin (logopédiai szolgáltatás) oldalán. Bárcsak én találtam volna ki! Egy olyan egyszerű feladatról beszélünk, amelynek nagyszerűségére használat közben jöttem rá. A gyermekek imádják!

Az ötlet mentén az idei tanévkezdésre összedobtam 11 feladatlapot, melyek látszólagos célja az olvasásfejlesztés, a betűdifferenciálás. A differenciálandó betűket a francia iskolában tanuló kétnyelvű tanítványaim leggyakoribb tévesztései alapján választottam ki. A feladatgyűjteménnyel az a célom, hogy a tavaly reedukált gyermekekkel villámismétlést végezzek a tanév elején.

A feladat lényege:

Minden feladatlapon körülbelül 20 szó (többnyire 2-3 szótagosak) találhatóak. A szavakat a gyermek nem látja, azokat levágom a lap aljáról. Majd egyenként mondom ezeket a gyermeknek, aki ezután fennhangon szótagolja a szavakat, és közben az alkotó szótagokat a megfelelő sorrendben bekarikázza (a négyzetrácson). A feladatok időtartama egyenként kb. 15 perc.

Önálló munka során a gyermek szeme előtt marad a szólista is, onnan fogja egyesével kiválasztani és bekarikázni a szótagokat. Ilyenkor azt kérem a gyermektől, hogy szavanként különböző színű ceruzát használjon.

A fejlesztés során célzott képességek:

Betűfelismerés, olvasási készség, szótagolás, téri tájékozódás, de a feladatlap igénybe veszi a figyelmi és munkamemória képességeket (azaz a központi végrehajtót, a fonológiai hurkot és a téri-vizuális vázlattömböt) is.

Az olvasási deficit hátterében általában a fonológiai tudatosság vagy az emlékezet működésének zavara áll. A bemutatott feladatok elvégzése során a hallott szavak szótagolása a fonológiai tudatosságot (a vele született részét) gyakoroltatja, az olvasási stratégiák közül a szintézist.

A feladatok globálisan a munkamemóriát úgy fejlesztik, hogy a gyermeknek átmenetileg meg kell jegyeznie addig egy szót, amíg a szót alkotó szótagokat megtalálja és bekarikázza (emlékezés + párhuzamos műveletvégzés).

A munkamemória alrendszerei:

  • a központi végrehajtó tulajdonképpen egy 3 szintű figyelmi kontroll (rutinok végrehajtása, válogatás a különböző stratégiák között, szupervízió)
  • a fonológiai hurok, ami passzívan tárolja az információt és aktívan szubvokálisan ismétel
  • a téri-vizuális vázlattömb a téri-vizuális információkat kezeli és előhívja a mentális képeket.

Tehát mi is történik a feladatvégzés során?

A gyermek akusztikus információként kapja a szavakat, ezt átmenetileg megjegyzi, és ekkor aktivizálódik a központi végrehajtó, ami a feladatvégzés alatt végig aktív marad. Közben a felfogott szót szótagolja (fonológiai tudatosság), és egészlegesen meg részenként is tárolja, a jobb tárolás érdekében mondogatja (fonológiai hurok aktiválása).  A fonológiai hurok aktivitása csak addig tart, amíg a keresett szótag előkerült.

Ezzel párhuzamosan a gyermek egy letapogató szemmozgással keresni kezdi a kérdéses szótagokat, azaz a téri-vizuális vázlattömb is aktivizálódik, ami felelős a vizuális és téri ingerek kezeléséért. A vizuális része a betűfelismerés, ezen a szinten a diszlexiás betűtípus segít be (mert olyan változtatások vannak a betűkön, amik segítenek a betűk karakteres jegyeinek a gyors felismerésében). A téri ingerek kezelése a feladat során a térben való adekvát, hatékony mozgástervezés, azaz a kérdéses szótagok gyors megtalálása.

És hogy kiknek ajánlom a feladatot? Természetesen mindenkinek!

A feladatlap letöltése (PDF)

LIKE-olj, hogy értesülj az újabb cikkekről:

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu



0 Tovább

Készíts magadnak te is Dobble játékot – ráhangolódás a tanévkezdésre, Pokémonvadászattal

Hetényi Orsolya logopédus talált és osztott meg (köszi Orsi!) egy jó kis Dobble generátort a logopédusok egyik Facebook csoportjában. Írtam már egy cikket erről a fejlesztéshez remekül használható jó kis játékról (Dobble játékvariációk), úgyhogy a szabályát, és azt, hogy mit is fejleszt (szelektív vizuális figyelmet, a szóelőhívást és a reakcióidőt), most nem írnám le újra részletesen.

Csak annyit ismételnék meg a szabály leírásából, hogy „a kártyákat elfelezzük a két játékos között, mindkét játékos felfordít egyet-egyet a kártyáiból, és aki leghamarabb talál a két kártyán egy azonos figurát, az viszi el a párt. Minden kártyapár csak egyetlen egy azonos figurát tartalmaz”.

A generátort azonnal kipróbáltam, és egy olyan olvasásfejlesztő játékot készítettem, melynek célja a B-D betűk differenciálása és automatizálása, és egyben a szókép globális felfogásának felgyorsítása. Itt letölthető a nyomtatható változat.

Külön örültem annak, hogy a szavakat Open Dyslexic betűtípussal tudom megjeleníteni, hiszen az online szoftver ezt a betűtípust is alkalmazni tudja. Azért tartom fontosnak ennek a betűtípusnak a használatát, mert az olvasási nehézséggel küzdő gyermekek között bizonyosan nagy számban fordulnak elő diszlexiával küzdők is.

Van még két hét a vakációból, a gyerekek biztosan nem fognak megsértődni, ha Dobble játékkal kell játszaniuk, és így is gyakorolhatják az olvasást, ráhangolódva a tanévkezdésre.

Pokémon vadászoknak pedig egy kis extra játékot is készítettem.

Itt letölthető a nyomtatható változat.

A generátor (http://dobble.gorfo.com) használata rendkívül egyszerű (a leírás angol, francia és lengyel nyelvű). A lapokat kör és négyzet alakúra is elő lehet készíteni, és készülhet 7, 13, 31 és 57 lapos változat is. Természetesen a betűk típusa, a szavak mérete, állása és színe is változtatható, szöveg helyett képeket is be lehet linkelni, és az elkészített munkát természetesen el is lehet menteni. A sok száz megosztott munka közül pedig még válogatni is lehet.

Update 2017: A fenti oldal megszűnt, képpel is szerkeszthető Dobble generátor még itt található: http://dobblemania.pl/

LIKE-olj, hogy értesülj az újabb cikkekről:

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu



0 Tovább

Új lehetőségek a diszlexia háza táján

A kollégák közül talán sokan hallottak egy új, számunkra nagyon hasznos betűtípus, a diszlexia karakter létrehozásáról. Valószínűleg azonban még nagyon kevesen használják. A betűtípus megalkotója, Christian Boer (sajnos csak névrokon) diszlexiás holland grafikus. A nemzetközi szakirodalom azt írja a betűtípusról, hogy a diszlexiások legalább 50%-ára jótékony hatással bír. A betűk formája hangsúlyosabb, karakteresebb, alkalmazkodik a diszlexiás egyénekre jellemző percepciós kívánalmakhoz (sajátosságokhoz), például a betűk alsó harmadának megerősítése jellemzi. Ez segíti a rászorulót a betűfelismerésben, a betű egészalakos felfogásban. De ezzel nem merül ki a jótékony hatása.

Az OpenDyslexic betűtípus

A betűk síkbeli elhelyezése, egymáshoz való viszonya és alakja együttesen sokkal olvashatóbb írást eredményeznek, ami a diszlexiás emberek számára jelentősen lecsökkenti az olvasás fáradalmainak mértékét. Az egész szöveg levegősebb, egyszerre érzékelhető jó minőségben az adott betű, és fogható fel a globális szóalak. Ugyanakkora betűméret esetében a diszlexia karakter jelentősen nagyobb méretűnek tűnik.

Ez nekünk, logopédusoknak egyszerre jó és rossz hír is. Jó, mert hatékonyan fogja segíteni az olvasásban a diszlexiás gyermekeket. Rossz hír, mert most kezdhetünk napi több órás gépeléssel átírni a meglévő klasszikus, diszlaxiafejlesztő logopédiai nyomtatott segédanyagokat, megnyújtva a logopédusok amúgy is végtelenül hosszú felkészülési idejét. Ezért nagyon jó lenne, ha az így átírt dokumentumokat valamilyen formában közösen tárolnánk ­– ezt én szívesen koordinálnám. Sokkal hamarabb jutnánk értékelhető mennyiségű, hasznos olvasási segédanyaghoz. Természetesen ez sem lesz a diszlexia 100%-os ellenszere. De azt gondolom, ha technikailag megkönnyíti az olvasást, akkor a gyermekek szívesebben és többet fognak olvasni, és ez a lényeg! A tankönyvkiadóknak meg érdemes lenne mihamarabb felmérni az igényeket, és diszlexiás betűtípus használatával is kinyomtatni a tankönyveket az arra rászorulóknak.

A mintán az Arial és a Dyslexie betűtípus összevetése látható

Itt most a francia ábécé betűivel illusztrálom a bejegyzésemet, hogy mindenki saját maga győződjön meg a hasznosságáról. (a képek nagy méretben is letölthetőek, nyomtathatóak)

A diszlexiás olvasás egyik legfőbb jellemzője, hogy bizonyos betűk keverednek. Elsősorban azok, amelyek egymás tükörképei, forgatottjai (b – d; p – q; b – p, n – u; p – d…) vagy hasonló az alakjuk (h – n – m; l – i).

És hogy konkrétan miben segít a betűtípus?

Néhány példa erre:

Az alsó rész vastagítása megelőzi a forgatásból eredő keveredést.

A betű- és szóközök növelése átláthatóbbá teszi az olvasott szöveget.

A betűk bizonyos részei döntöttek, a tükörképük így eltérő, nem keverednek össze.

 

A betűk farokrésze eltérő, a hasonló betűknél ezeket jobban differenciálják.

Részletesebb ismertető a diszlexia betűtípus jellegzetességeiről ezen a képen található.

Egy rövid ismertető a betűtípus használatának statisztikájáról. 183 fő 8-12 éves diszlexiás gyermeket vizsgáltak francia nyelven, a vizsgálatban Belgium, Franciaország és Kanada vett részt. A vizsgálati eredmények szerint a betűtípus használata 16%-kal csökkenti az olvasási hibák számát, 33%-kal csökkenti a kihagyott szavakat, 65% esetében növelte az olvasási kedvet, 48% esetében csökkentette az olvasás okozta fáradságérzést.

Egy 2012-ben, 72 diszlexiás felnőtten végzett holland vizsgálat eredménye szerint 72%-nál az olvasási tempó fokozódott, 70%-a kevesebb hibával olvasott, 78% szerint pozitívan befolyásolja a mindennapi munkateljesítményét.

Forrás: http://www.auxilidys.fr/

A Dyslexie font betűtípus letöltése otthoni használatra: http://www.dyslexiefont.com/en/order/home-use/

OpenDyslexic betűtípus letöltése: https://opendyslexic.org/

Egy egészen más típusú diszlexia betűkészlet:


A Lexia Readable betűtípus letöltése (közvetlen letöltési hivatkozás)

Akit részletesebben is érdekel a téma, az olvassa el Luz Rello és Ricardo Baeza-Yates tudományos munkáját: Good Fonts for Dyslexia

Kérem, írja ide megjegyzésbe, hogy milyen Facebook oldalról érkezett! Nagyon köszönöm!

LIKE-olj, hogy értesülj az újabb cikkekről:

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu



0 Tovább

Szótagcsata – autóskártya módjára

A hasznosságra és a nagy érdeklődésre való tekintettel újabb fonológiai tudatosságra hasznos játékot fogok most ismertetni. A játék szellemiségében illeszkedik a Mamapapataxi sorozathoz, csak ehhez javallott egy pakli képgyűjtemény/kártya is, ami, lássuk be, nem mindig áll rendelkezésünkre (pl. iskolába menet, az autóban).

Én például a Djeco Blablabla (www.okosjatek.hu) játékkal játszom, mert ennek képanyaga változatos, és így kiválóan megfelel a célnak. De bármilyen katalógusból, szórólapból használhatunk képeket, a költségkímélés és környezetvédelem okán.

A játék neve: Szótagcsata
Résztvevők száma: 2-3 gyermek

A játék célja: Két szó összehasonlítása, annak megállapítása, hogy melyik tartalmaz több szótagot.

A fejlesztet képességek: szókincs, akusztikus tagolás, fonológiai tudatosság, olvasás

A játék menete

A játékot pont ugyanúgy kell játszani, mint gyermekkorunk egyik kedvencét, az autóskártyát, amiben a Lola-T (kimondhatatlan) sebessége mindent vitt.

A kártyákat egyenlő mennyiségben osztjuk ki a játékban részt vevő gyermekek között. Mindegyik játékos egyszerre fordít fel egy-egy kártyát, és a felfordított kártyákat az a játékos viszi el, akinek több szótagot tartalmaz a képének a neve. Egyenlő szótagszám esetén addig fordítanak fel a játékosok további kártyákat, amíg újabb szótagegyenlőtlenség nem keletkezik, és valaki viszi az összes kártyát. A játék addig folytatódik, amíg az egyik játékos elnyeri az összes kártyát.

A játék leírt szavakkal is játszható, használható az olvasás gyakorlásához, az analízis fejlesztéséhez. Ebben az esetben egy csomag szókártyát kell használni.

LIKE-olj, hogy értesülj az újabb cikkekről:

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu



0 Tovább
«
12

Boér Zsuzsa, logopédus-gyógypedagógus blogja



LIKE-olj, hogy értesülj!

Címkefelhő

afázia (1),Alzheimer-kór (1),arcvakság (2),Asperger-szindróma (1),autizmus (10),beszédfejlődés (8),beszédindítás (13),beszédtechnika (1),beszédértés (10),betűtévesztés (2),dadogás (2),differenciáldiagnózis (1),diszgráfia (1),diszlexia (3),diszpraxia (3),Down-szindróma (1),echolália (1),emlékezet (7),emlékezet-fejlesztés (5),fejlesztés (4),fejlődési verbális diszpraxia (1),figyelem (4),figyelemfejlesztés (4),figyelemmegosztás (1),figyelemzavar (5),finommotorika (2),fixációszélesség (1),fonológiai tudatosság (4),formafelismerés (2),Gerstmann szindróma (1),grafomotoros fejlesztés (14),hanganalízis (1),hiperaktivitás (3),idői tájékozódás (3),integráció (2),interdentális szigmatizmus (1),iskola-előkészítés (5),játék (41),kognitív-fejlesztés (1),kommunikáció (2),kreativitás (2),kártya (3),kétnyelvűség (3),Lottójáték (3),légzéstechnika (1),MamaPapaTaxi (12),mentális forgatás (1),mentális lexikon (1),mondatértés (1),mondóka (1),munkamemória (16),neuropszichológia (2),nevelés (1),nyelvfejlődési zavar (1),nyelvi kreativitás (3),nyelvlökéses nyelés (2),nyelvtanulás (2),olvasás (14),olvasásfejlesztés (7),olvasástechnika (4),parafunkció (1),perifériás látás (1),pragmatika (1),pöszeség (2),r hang (1),szemantikai háló (3),szemmozgás (1),szerialitás (1),szintaktikai tudatosság (1),szociális képességek (2),szoftver (2),szókincs-aktivizálás (9),szókincsfejlesztés (11),szótagolás (3),szövegértés (2),taktilis érzékelés (2),tanulás (3),testséma (1),téri tájékozódás (6),ujjgyakorlatok (2),ujjszopás (1),utasításértés (5),verbális emlékezet (4),verbális fluencia (1),vizuomotoros képességek (2),vizuális figyelem (6),vizuális észlelés (4),zene (2),írás (4)

Utolsó kommentek

Elérhetőség: boerzsuzsi / at / gmail.com