Logopédia mindenkinek

Most egy olyan játékról írok, amit ha megemlítek, az összes gyerek előre nevetni kezd. Mielőtt ismertetném a játékot, néhány szót akarok szólni a pácienseim családjainak egy csoportjáról. Számomra nagyon fontos a páciens családjával való harmonikus együttműködés, sokat teszek ennek érdekében. A legjobban azokkal a családokkal tudok együttműködni, akik családilag is nagyon szeretnek játszani, és osztoznak a társasjátékgyűjtési szenvedélyemben. Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen család nem látja hasznát a játékalapú fejlesztésnek, ha amúgy otthon is állandóan játszanak. De ez nem így van. Az ilyen családok különösen érdeklődnek az általam preferált játékok iránt, és igyekeznek engem is elbűvölni új ötletekkel, saját szerzeményekkel. Több szempontból is nagyon gazdagító ez a kapcsolat. Egyrészt, a gyermek a saját családjának értékítéletével találkozik a terápián is, és ez biztonságot ad. Másrészt, kevesebb energiámba kerül az újabbnál újabb játékok felkutatása, és anélkül kerülök pótolhatatlan játékok birtokába, hogy az ujjamat kellene mozdítanom érte. Sajnálattal közlöm azonban, hogy a legtöbb játékért azért ennél keményebben kell megküzdenem.

Hát, így került a birtokomba a Wig Out! (Parókát le!) játék. Merci Nadège! Az előbb említett anyuka nemcsak megosztotta velem az információt, hanem meg is rendelte a kártyajátékot, és el is hozatta nekem Amerikából. Különben soha nem lenne meg, és az nagyon nagy baj lenne.

A parti maximum 12 perces, hat év fölötti gyermekeknek ajánlott. Egyszerre 2-6 gyermek játszhatja. Az osztó a játékosok számától függően 5 (5-6 játékos esetén) vagy 7 (2-4 játékos esetén) kártyát oszt. A maradék kártyák lefordított kupacát az asztal közepére helyezzük. A kupac két oldalára felfordítunk egy-egy kártyát, és kezdetét veszi a parti  az osztó rajtkiáltásával. Minden játékos szimultán játssza a saját játékát, 3 dolog közül válogathat. Ha van két egyforma kártyája, ami nincs az asztalon felfordítva, akkor azokat leteheti az asztalra. Ha legalább egy olyan kártyája van, mint ami az asztalon fel van fordítva, akkor azt rájuk teheti. Ha nem tud letenni semmit a kezében lévő kártyákból, akkor húzhat a kupacból. A lényeg az, hogy folyamatosan játékban legyünk, vagy húzunk vagy teszünk. Mivel a partnereink is ezt csinálják, a letett kártyák folyamatosan bővülnek, és ez egyre jobban megosztja a figyelmünket. A játéknak akkor van vége, amikor valakinek elfogynak a kártyái a kezéből, és elkiáltja magát: Parókát le! A kézben maradt kártyákért egy pontot felszámítunk, és le is jegyezzük az eredményeket. Öt kört játszunk le ilyen módon, és az a játékos nyer, akinek a legkevesebb pontja van.

A pakli 60 kártyából áll és 12 karaktert tartalmaz. Tulajdonképpen a játék viccessége a humoros karakterekből ered. A gyerekek ránéznek a lapokra, és kuncognak. A monoton szortírozási feladatot komolyan feldobja az igényes és humoros grafikai kivitelezés és az erőteljes színvilág.

Amennyiben a játékot fejlesztésre használjuk, nem muszáj öt kört lejátszani, lehet csupán egyet is, de ez teljesen hipotetikus, mert még soha nem volt elég a gyerekeknek egy menet. Minimum kettőt le kellett játszani!

Ahogy az sejthető volt, ez sem más, mint egy fejlesztőjáték. De mit is fejleszt tulajdonképpen? Nagyon úgy tűnik, hogy egyszerre a figyelemmegosztást és a szelektív figyelmet is. Arról már esett szó, hogy a játék maga egy szortírozási feladat, és hogy a játékosnak a figyelmét folyamatosan ki kell terjesztenie egyre bővülő ingerekre, amik ráadásul nem csak őtőle származnak – valamint gyorsnak is kell lennie, hiszen a játék célja a parti megnyerése. De ugyanakkor tudjuk azt is, hogy a figyelemmegosztás a reakcióidőt hosszabbítja meg. És bármennyire is individuálisan szortírozunk, azért van egy indirekt kooperáció is a játék menetében, hiszen úgy kell számon tartanunk az ellenfél szortírozását, hogy tulajdonképpen nem is figyelünk rá. A lerakott kártyák számának a bővülésével folyamatosan új helyzetekhez kell adaptálódnia a játékosnak – ez mindenképpen kognitív rugalmasságot igényel. A játék során jól megfigyelhető, hogy a gyermek milyen mértékig fixál a saját játékára, és mikortól veszi észre a mások által letett kártyákat. Mentális rugalmatlanságot jelez, ha a gyermek 2-3 kártyaváltásig nem figyel fel az ellenfele által előidézett változásokra, és csak a saját kártyái között rakosgat.

A játék a munkamemóriát a központi végrehajtón keresztül fejleszti. A központi végrehajtó felelős a különböző forrásokból származó információk koordinálásáért, és a szimultán zajló mentális folyamatokért is. És itt még nincs vége a lehetőségeknek.

Közismert tény, hogy az autizmus spektrumzavarban szenvedők különböző mértékben ignorálják a szemkontaktust, és ezáltal nem tudják az emberi arcot részleteiben feltérképezni, emellett rugalmatlanok, súlyos adaptációs nehézségeik vannak, figyelmüket gyakran fixálják egy konkrét dologra, tartósan beleragadva ezáltal egy általuk preferált rutinba. Mivel a kártyán ábrázolt karakterek jellegűkben nagyon különbözőek, könnyen differenciálhatóak, az autista személyek számára is komplex fejlesztőeszköz lehet ez a játék. Részben ráirányítja a figyelmüket az emberi arcra, részben stimulálja a figyelmüket, munkamemóriájukat, adaptációs helyzeteket idéz elő, fejlesztve a mentális flexibilitásukat. Jól funkcionáló autista tanítványaimnál nagyon bevált ez a játék, bár azt nem mondhatom, hogy nem frusztrálódtak közben. Sőt, én magam is frusztrálódtam, nem is kicsit. Mivel az autisztikus személyeknek általában a finommotoros készségeik is gyengébbek, a kártyakezelés során a lapok komoly sérüléseknek vannak kitéve. Bár előrelátó voltam, és a nagy távolságra való tekintettel egyszerre öt csomagot kértem, sajnos fogyóeszköznek bizonyult. Így az utolsó paklinál tartva összeszoruló szívvel figyelgetem a játék közbeni amortizációs folyamatot. Nagy meglepetés volt számomra, hogy egyesek a játék humoros voltát is felfedezték, még hogyha ezt egy átlagember számára nem is szokványos módon fejezték ki.

A „kutyaharapást szőrével” népbölcselet alapján bizonyosan megkínálhatjuk az arcvakságban szenvedő betegeket is ezzel a játékkal. Azok számára is hasznos és szórakoztató időtöltés lehet, akiknek arcfelismerő készségük vagy arcmemóriájuk gyengébb az átlagosnál, és ez számos kellemetlen helyzetet okozott már számukra a különböző szociális interakciók során – egy villámjáték erejéig megpróbálkoznak tenni valamit ellene.

Amikor végiggondolom, hogy egy villámgyors kártyajáték milyen pontosan meghatározható folyamatokat léptet működésbe és miket gyakoroltat, akkor szinte biztosra veszem, hogy nem a véletlen műve. A Wig Out! valamelyik kognitív műhely terméke kell hogy legyen, bár ez a játékon nincs feltüntetve.

Ha gyorsan megrendeled, talán karácsony előtt még meg is érkezhet. (pl. Amazon vagy Gamewright)

Wig Out!
Gamewright
Játékötlet: Forrest-Pruzan Creative
Illusztráció: Dean MacAdam
Best Toy Award, Gold Seal

a