Logopédia mindenkinek

Az ujjszopás (cumi, szopis takaró, rongy, plüss állat és végtelen egyéb lehetséges tárggyal), csakúgy, mint a rossz ceruzafogás, nem esztétikai kérdés. Érzelmileg biztosan szüksége van rá a gyermeknek valameddig, de logopédiai szempontból kifejezetten káros. Egyes pszichológusok szerint a gyermek az ujjszopást arra használja, hogy ne érezze magát egyedül, mások szerint konfliktushelyzetet jelez, mely a gyermek és hüvelykujja között manifesztálódik, és ebből a helyzetből végül a gyermek kerül ki győztesen.

Általában az ortodontus (fogszabályzással foglalkozó orvos) irányítja a gyermekeket a logopédiai rendelésre, mondván, hogy a fogszabályozó elkészítése előtt rendezni kell a nyelvlökéses nyelést, hiszen amit éjjel a fogszabályzó behúz, azt nappal a nyelv kilöki a helytelen nyelések alkalmával. A rossz nyelvpozíció folyamatosan a fogszabályzó ellen dolgozik. Ezért rendezni, korrigálni kell a nyelést, lehetőleg a fogszabályozás megkezdése előtt, de nem ritka, hogy azzal párhuzamosan történik a nyelés reedukációja. Mikor a fenti panaszokkal a kisebb-nagyobb páciensek megérkeznek a logopédiai rendelésre, akkor bonyolódik csak a helyzet igazán. Mert kiderül, hogy a nyelési problémán kívül általában interdentális vagy adentális szigmatista is a gyerek. Ami az jelenti, hogy bizonyos hangokat (az sz, z, c-ket) általában a két fogsor közé dugott nyelvvel ejti (interdentális szigmatizmus) vagy például gyakori, hogy a t, d, l hangokat a felső fogsornak nyomott nyelvheggyel (adentális szigmatizmus). Ez utóbbi általában azokra a gyermekekre jellemző, akiknek a metszőfogai nagyobb méretűek. Tehát, nem csak a nyelését kell korrigálni, hanem a hanghibáit is. Az egészre valószínűleg nem lesz elég az a 7-10 alkalom, amit a nyelvlökéses szakirodalom javasol reedukációra. Ha az ember jól belekérdez, akkor az is rögtön kiderül, hogy valamilyen parafunkció is áll mindezek hátterében. A naiv logopédus azt képzeli, hogy ettől a parafunkciótól csak meg kell gyorsan szabadulni, és kész. Erre is van példa, de sajnos a helyzet általában ennél sokkal bonyolultabb. De álljon itt mindjárt egy pozitív példa az önbizalmunk és motivációnk megerősítéséhez.

Volt tanítványom, Audrey, aranyos, nagycsoportos, interdentális szigmatizmussal kezelt kislány jut a témáról elsőként eszembe. Ez is bizonyítja, hogy alapvetően egy optimista személyiség vagyok, nem a sok kudarc, hanem a siker ugrik be elsőre. Pár foglalkozás után anyukája megunta a cumizás körüli huzavonát, és egyszerűen eldugta Audrey cumiját. A gyerek másnaptól megszűnt interdentálisnak lenni, nem vicc! Amit a terápia nem korrigált, csak ideig-óráig, azt a cumi elhagyása pikkpakk automatizált. Ha nem velem történik meg, el sem hiszem, az is biztos. Ez egy viszonylag egyszerű eset volt, a gyermek könnyen túlélte, hogy megfosztották a cumijától, az anyuka elég bátornak mutatkozott, mert konfrontálódni a gyermekével. Sok szülő nem mer, ezért nem akarnak partnereink lenni a beszédfejlesztésben. Audrey problémája könnyen megoldódott. Nem ennyire egyszerű, ha a gyermek nem cumit, hanem például az ujját szopja. Attól ugye nem lehet eldobás/eldugás útján megszabadulni.

A fenti eset után biztosan állíthatom, hogy soha nem szabad egy neuromuszkuláris reedukációt elkezdeni, amíg az ujjszopás vagy egyéb parafunkciók jelenléte fennáll. A kudarc biztosítva van, mert ezek a parafunkciók folyamatosan ellenünk dolgoznak.

Akár az alkalmankénti, tudattalan ujjszopás (pl. az éjszakai) is fenntartja a kóros ajak-, nyelv- és állkapocs-pozíciókat. Pontosan azokat, amelyeket nekünk a logopédiai foglalkozások során korrigálni kell. Népballadai megfogalmazással, tömören: „Ha este felrakták, reggelre leomlék.” Ezért már a telefonos időpontkérés során a logopédusnak meg kell tudakolnia, hogy a gyermek szopja-e az ujját vagy egyéb más dolgot, pl. a takaró csücskét, és mutat-e hajlandóságot annak elhagyására.

Mi a teendő, ha a válasz pozitív, a páciensek együttműködési szándékot mutatnak, milyen segítséget/tanácsot adhatunk a parafunkciók kiküszöbölésére? Az első személyes találkozás során a klasszikus logopédiai vizsgálat helyett javasolt megbeszélni, hogy konkrétan milyen problémákat okoz az ujjszopás. Érdemes ezeket képekkel illusztrálni. Megmutatni a fogsorzáródási rendellenességeket, melyeket az ujjszopás okoz, valamint a korrekció utáni állapotot is illusztrálni, szemléltetni, hogy van megoldás. Természetesen a 10 év fölötti gyermekek esetében számíthatunk jobban a gyermekek belátására. Az 5-6 éves gyermekek is tudatában vannak általában az ujjszopás helytelenségének, ezért gyakran azt hangoztatják, hogy nem szopják, de titokban mégis. A szülő ennek természetesen tudatában van, ennek ellenére mindketten úgy tesznek mintha…

A cél természetesen nem a bűnösség érzésének felkeltése, pont fordítva. Fel kell menteni a gyereket. Hangsúlyozni kell, hogy teljesen természetes, hiszen a csecsemők ösztönösen is ezt teszik. A logopédus a kis páciens szemébe egyenesen nézve azt fogja mondani: „Biztos vagyok benne, hogy neked sikerülni fog!” Így létrejön egy szülő-gyermek-logopédus kooperációs háromszög, akik segíteni fognak a mérleg nyelvét a helyes oldalra billenteni, és ott megtartani.

Cumikat gyűjtenek egy óvodában az idősebb gyerekektől az aranyos manók. "A túl hosszú ideig tartó cumihasználat valóban befolyásolja azt, hogy mennyit és milyen tisztán beszélnek a kisgyermekek" (Jacqui Woodcock, Children’s Speech and Language Therapy Service Manager) Forrás: http://www.signal107.co.uk/news/local/worcestershire-toddlers-to-ditch-their-dummies/

A leszokáshoz: először is, egy speciális helyet kell kialakítani a lakásban, ahova leteszik, remélhetően végleg az eszközeiket: fiók, doboz, polc stb. Azért kell speciális hely, mert a gyerek szereti biztonságban tudni ezeket az eszközöket, és ha szem előtt vannak, vagy ha tudja, hogy hol vannak, nem olyan sokkoló a hiányuk. Az alvós plüssálatkákat is kellő távolságba kell helyezni, amennyiben ezek fenntartják a szopizást (társult helyzetek esetén, azaz amikor a szopizás egy tárgy szorongatásával párosul).

Álljon erre is egy konkrét példa:

Ági, gyermekkorom legjobb barátnője, egy zsebkendő méretű rongyot szopizott. Minél koszosabb volt, annál jobban ragaszkodott hozzá. Az íz és szagélmény fokozása végett gyakran be is csokizta. Megszerezni tőle, hogy kimossák, az anyukájának nem volt egyszerű feladat. Ha jól emlékszem, majdnem 14 éves koráig szopta. A „leszokások” alkalmával bekerült a szopi a vitrinbe, hogy minden arra járó személy szemrevételezhesse, hogy Ági nem hódol többet a szenvedélyének. Innen, igaz kevésbé látványosan, gyakran visszakerült használatra a tulajdonosához. Már komolyabb szándékot jelzett, mikor a szopi befőttesüvegbe került, és azt elvitték a konzervgyárba, hogy tartósan lefedjék. Nem ezekről a lecsavarható kupakokról beszélek, hanem azokról az aranyozott színűekről, amiket a kés fokával kellett felpattintani, és utána már alkalmatlanná váltak a használatra. Természetesen még egy-két alkalommal így is kikerült a szopi a palackból. Végül a tartós leszokást az udvarlók jelenléte hozta meg. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy drága barátnőmet 7 éves korában elütötte az autó, és akkor szenvedett nagyon súlyos, életveszélyes sérüléseket. Ez a trauma tartotta fent valószínűleg nála extrém ideig a szopihasználatot.

A leszokáshoz: másodszor, az érintett fél – segítséggel – csináljon egy naptárat, ahol folyamatosan bejegyzésre kerül, ha nem szopizott a gyermek. A naptárba lehet pl. aranycsillag matricákat ragasztani, sikeres éjszakai, nappali nemszopizás után. A szülő meg megígéri, hogy 10 matrica után valami ajándékkal lepi meg csemetéjét.

Az itt letölthető (angol nyelvű) lapon jelölhetőek a cumizás nélküli nappalok és éjjelek. Mintának lehet használni.

A naptárhasználatot telefonos beszélgetések is kísérhetik, amikor a gyermek bizonyos időközökben felhívhatja a logopédusát, hogy elbüszkélkedjen, hogy már megint 10 napig nem cumizott.

A drasztikusabb megoldások közül említeném például a kar befáslizását. Ez úgy működik, hogy alvás közben a kötés könyökre gyakorolt nyomása megakadályozza, hogy a gyermek önkéntelenül a szájába vegye a kezét. Vagy a hüvelykujjizület két oldalára helyezett leukoplasztcsík is megakadályozza, hogy éjszaka az ujj önkéntelenül a szájba kerüljön (jelzőkészülékként funkcionál).

Általában szorgalmi időszakban javasolt a leszokást elkezdeni, nem javasolt iskolai szünetekben, mert az elfoglaltság hiánya gyakran fenntartja a tüneteket, meghiúsítva a leszokási kísérletet.

Az egyik általam tanulmányozott szakirodalom szerint mindezek követése 90%-os sikerrel válik be, az alkalmazás első hetétől számítva.

Pár szót ejtenék még egy kevésbé ismert parafunkcióról. A nyelvszopás jól leépül a nyelvmozgások reedukációja során. A helyes nyelvmozgások begyakorlása során szinte magától abbamarad, egy tónusos és jól pozícionált nyelv sokkal kevésbé ingerlődik szopásra.

A logopédus a munkája során a különböző orofaciális neuromuszkuláris diszfunkciók reedukációjával is foglalkozik, mint: a légzés, az ajkak, a nyelv, az állkapocs, esetleg az egész test helyes pozícióinak kialakítása, a rágás, a nyelés és nem utolsósorban a hangképzés.

Hamarosan a körömrágás, a fogsor és az artikuláció kapcsolatáról is írok.

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu

„Régóta olvasom a blogod, mert logopédus hallgató vagyok. Most kell egy előadást tartanom a figyelemzavarról, hiperaktivitásról. De mivel nincs semmi gyakorlatom, nem tudom, hogy velük a logopédia órákon mit lehet csinálni. Például nem ültetem a tükör elé, hanem kézitükörrel hencsereghet a földön. Ilyesmi tanácsokat tudnál adni?”

Ahogy telik az idő, egyre inkább olyan vagyok, mint Mrs. Marple: mindenről egy korábbi tanítványom jut eszembe. A kérdésről Gauthier jutott eszembe, aki a legelső francia nyelvű, belga tanítványom volt, és akinek nem kicsit köszönhetem, hogy ma azt csinálom, amit. Ő egy nagyon cuki, szeplős, hiperaktív fiúcska volt, akinek a szemei sem álltak jól, és akinek a szülei – mikor eljöttek a rendelésemre – felváltva bőgtek, miközben mesélték a gyerek körüli megpróbáltatásaikat. Őt például kézzel és lábbal magamhoz kulcsolva szocializáltam a tükör előtti pöszeterápiára.

A mozgékonyság a gyermeket érő ingereket is mozgóvá teszik, aminek következtében a figyelem fluktuálni (gyorsan, szabálytalanul változni) kezd. Ilyen feltételek mellett a tanulás nagyon esetlegessé válik, az agy önkényesen fogja az ingereket feldolgozni.

Nagyon változatos tünetei lehetnek annak, ami miatt egy hiperaktív gyermek logopédiai terápiára szorulhat. Lehet pösze, megkésett beszédfejlődésű, lehet beszédkényszere, értési problémája stb. Legvalószínűbben a beszéde lesz maszatos és hadarásszerű.  Mondjuk nincs konkrét hanghiba, de az egész olyan elkent, érthetetlen. A tanulásban, általában az olvasástanulás kezdeti szakaszában olvasási nehézségei vannak (b-d keverés), és az általam a figyelemzavaros gyermekek triászának tartott tünetegyüttes tapasztalható, mely a grafomotoros gyengeségben, az utasításértés gyengeségében és a koncentrációs gyengeségben nyilvánul meg (szelektív figyelem, megosztott figyelem, a gátlás zavara stb.). Továbbá az olvasáshoz szükséges ritmikus szemmozgás üteme is megbomolhat, megakadályozva a síklapon való jó tájékozódást és az olvasás közbeni helyes sorváltás kialakulását. Kapásból ennyi minden jutott eszembe, amivel a terápia során foglalkozni lehet és kell is – külön-külön, szinte minden tünettel.

De ha egy klasszikus beszédterápiára gondolunk, egy pöszeterápiára, amihez tükör is kell, akkor én semmi esetre sem adnék tükröt a gyermek kezébe, amivel ő világgá indulhat. Részben azért, mert a tükör egy veszélyes eszköz, és baleset lehet a vége. Részben pedig azért, mert a finom beszédhibák fejlesztéséhez a figyelmet oda kell irányítani a kérdéses részletekhez, hogy a megfelelő mozgássort ki tudjuk javítani (kóros mozgás leépít, jó kialakít). Ha röptében menne a dolog, akkor a gyermek valószínűleg nem szorulna logopédusra, spontán javulna a beszédhibája. A gyereket meg kell tanítani figyelni. Általában minden hiperaktív gyermek jobb figyelmi- és összerendezettségi szintre képes kétszemélyes helyzetben, mint amit önmagától produkál.

Tudni kell, hogy általában a hiperaktív gyermekek is képesek ideig-óráig nyugton maradni, és a kétszemélyes helyzet kiválóan alkalmas arra, hogy ezt begyakoroljuk velük, és egyre hosszabb idejű megülésre biztassuk. Itt az lesz a megoldás, hogy kezdetben nem tükör előtt gyakorolunk (az én tapasztalatom az, hogy a hiperaktív gyerekek nem szeretik saját tükörképüket), hanem játékokkal, színes hívóképekkel, és a logopédus szembe ülve (akár a földön is) mutatja elő és csinálja a gyermekkel a feladatokat. Korrigálás során, ha a gyermeknek nehézsége van, akkor megérintjük kézzel a kritikus területeket (pl. a púpot a felső fogsor mögött), a kinesztetikus-taktilis érzékelésre támaszkodva. Amikor már elfogadja a tükör előtti ülés helyzetét, akkor folyamatosan vezetjük be a használatot, egyre hosszabb alkalmazási idővel. Pl. kezdjük 1-2 perc tükör előtt üléssel, majd fokozatosan nyújtjuk az ott töltött időt, és csak a legszükségesebb feladatokat végeztetjük előtte, de akkor elvárjuk, hogy maximálisan koncentráljon a feladatára. Fel is lehet jegyezni a napi teljesítményeket, biztosak lehetünk benne, ha van konkrét támpont, a következő alkalommal felül akarja és fogja is múlni önmagát. Sok játékot alkalmazzunk, lehetőleg mozgásosat, mert köztudomású, hogy a monotóniát is nehezen tűrik, és folyamatos szórakoztatásra vágynak. Ha korlátozódnak a mozgásukban, verbálisan válhatnak agresszívvé. Nem szokatlan a terápia során a szópárbaj. Ezt rögtön az elején kiprovokálja a nebuló, utána megnyugodnak a kedélyek, folytatódik a munka a legnagyobb egyetértésben. Tekergethetnek a kezükben különböző, erre a célra kifejlesztett tárgyakat is, a fölösleges energia levezetésére. Nagyon szeretik a Fújó lottót, ami a logopédiai terápiában nagyon hasznosnak bizonyult, és a korábbi cikkemben (http://logopedia.postr.hu/lotto) feltüntetett tényezők mellett még a helyes ceruzatartáshoz szükséges csippentő mozgást is gyakoroltatja az állatok letakarásakor.

Fújó lottó

Megengedhetjük, hogy bizonyos időközönként fusson egy-két kört. (Azok a tanárok, akik a mi iskolánkban megengedik, hogy a feladat elvégzése után a gyermek elhagyhassa a helyét az osztályteremben és játsszon, sokkal jobban boldogulnak, és kevesebbet panaszkodnak a kollégáiknak. Szintén hasznos a tanóra során olyan papír-ceruza fejlesztőfeladat adása, ami kimutatottan csökkenti a hiperaktivitás tüneteit. A tanóra elején, hogy összerendezze a gyermeket a feladatvégzésre, és a tanóra végén is, hogy legyen türelme kivárni, amíg a többi is befejezi a munkát.)

Az artikulációs mozgásokat kapcsolhatjuk nagymozgásokhoz is. Én például a nyelvvel való liftezést szoktam velük állva végeztetni, és a karokat emeltetem a fej fölé, illetve engedtetem le közben. Ha a karjait nem tudja tónusosan, koordináltan megtartani, hogy ne essen szét a mozgás, labdát adok a kezébe. De a szótagrögzítés során vagy az automatizálandó szavak gyakorlása közben dobhatunk egymásnak labdát is, „Labda viszi a szót” játékot játszva. A nyelvhegy mobilizálását, a kanálnyelvet végeztethetjük Zizi cukorral. Mindjárt menni fog az addig elvégezhetetlen, és sírásig hárított feladat.

A bajuszgyakorlatot pedig ropival: az orrunk alatt, a nyelvünk hegyével megtartunk egy ropit 10-20 mp-ig, amit utána elrágcsálhatunk. Az evés mindig a terápia fénypontja. A jutalmazásnak is fontos szerepe van, csak arra kell vigyázni, hogy valóban egy önmagához mérhetően értékelhető teljesítmény előzze meg, ne legyen ez egy kikövetelt gesztus, ami a gyerek szerint jár neki. Mert hát köztudomású, hogy gyakran a narcizmus (túlzott önszeretet) bűne is megkísérti a hiperaktív alanyunkat.

Jutalmazó játék is lehet a terápia levezetése, amit a gyermek választhat ki. Érdemes a terápia hosszát a gyermek tűrőképességéhez igazítani. Inkább többször legyen kevesebb ideig tartó foglalkozás, mint 1-2 hosszú időtartamú, és semmiképpen ne haladja meg a 30 percet egy alkalom. Az idő strukturálása a foglalkozás során tovább növeli a hiperaktív gyermek kitartását. Ha tudja, meddig kell koncentráltan figyelnie egy-egy feladatra, hány feladatból áll egy óra, akkor már az elején belátja, hogy mint minden jónak, egyszer a logopédia órának is vége lesz. Ennek ténye is csökkenteni fogja a motoros nyugtalanságának mértékét. Én konkrét számokat szoktam a gyermekeknek mondani. Például: 100-at fogunk csettinteni, de húszasával megállunk pihenni. Az első húsz alatt sétál a paci, lassan csináljuk, csitt-csatt-csitt-csatt (figyelünk, hogy a kerekítés-terpesztés mozdulatokat maximálisan kivitelezze, mert szereti elkenni és kihagyni az artikulációs sorokat), majd a pihenést az ajkak pergetése jelzi (prrrr). A lovacska galoppozva nekiiramodik, később hegynek felfele megy, akkor megint lelassul.

Az útvonalat le is lehet rajzolni, a jobb megértés végett, és kézbe is lehet adni egy lovacskát. Van, amikor azt mondom inkább, hogy a ropit az orrod alatt 20 másodpercig tartsd meg. Ilyenkor számolhatok is, de stopperrel is mérhetem az időt. Stopperezni minden gyermek szeret, ezért ő is kezelheti az órát. Versenyhelyzetben érzik igazán magukat elemükben, így gyakran versenyzünk. Ki tudja hosszabb ideig megtartani a nyelvvitorlát, te vagy én? Pláne, ha van egy konkrét felkínált jutalom, mindenképpen meg fognak próbálni legyőzni, elfelejtve, hogy tulajdonképpen utálják az egészet, és mehetnékjük van.

Szóval a mesébe ágyazás és az idő strukturálása mindkettő kulcsszó a hiperaktív gyermek óraszervezése során. Nagyon fontosak a ritmusfeladatok, hangszerrel, énekkel, mondókával kísérve. Mivel a figyelemzavaros gyermekek általában okosak, nagyon szeretik törni a fejüket a fonológiai tudatosság fejlesztésére használatos játékokon is (http://logopedia.postr.hu/logico). Ők a feladatot fejben pillanatok alatt elvégzik, a megoldást megmondják, de nincs türelmük a lépéseken végighaladni, amire viszont mi fogjuk kényszeríteni őket. Rímkeresés során le kell tapsoltatni a szót, sokszor a kezüket megfogva, mert a szájával 3 szótagot mond, a kezével viszont egyet tapsol. Rímkeresés: megtalálni és kimondani a keresett rímet, találni hozzá egy hasonlóan végződő másik szót stb.

A figyelmet, a koncentrációt fejlesztő papír-ceruza feladatok csökkentik a hiperaktivitás tüneteit, ezért ilyen feladatokkal kell a gyermek fejlesztését bevezetni. Ilyenek lehetnek a labirintusok (bemozgatják a frontális lebenyt, gyakoroltatják a pásztázó szemmozgást, szem-kéz koordinációt), pontösszekötők, 7 különbség játékok, adott inger szelektálása (pl. az összes delfin kiszínezése, áthúzása), a végtelen jel folyamatos rajzoltatása adott ideig (vagy csak kézzel, a levegőbe), forgószéken megpörgetni a gyereket. Figyelmet erősítő motiváló játékkal is lehet kezdeni a foglalkozást, a Bataflash kártya is egy ilyen játék (http://logopedia.postr.hu/bataflash).

Az eszközök változtatása, a számítógép használata mind segítik a gyermeket lekötni, és a terápia folytatására motiválni. A halk háttérzene relaxál, és indirekt módon koordinálja a mozgásukat – átvéve a ritmust. Kiegészítő terápiaként javasoljuk és elvárjuk a mozgásterápiát. A tónusszabályozás javítja a figyelem minőségét, de a figyelem is visszahat a tónusszabályozásra. Napi sportolásra biztatjuk a gyereket, szülőt.

Az I. kerületi Nevelési Tanácsadó munkatársai például az Elfelejtett szavak (http://logopedia.postr.hu/elfelejtett) cikkemben bemutatott játékötletet (ami a figyelem fejlesztését célozta meg) dolgozták át pöszeterápiára. A figyelem, emlékezet, keresztcsatornák fejlesztése mellet így vált alkalmassá a beszédhangok automatizálására is (például az egy táblán szereplő képek mindegyike sz hanggal kezdődik). De a Képes beszédlottó tábláit is használhatjuk az elfelejtett szavak szabályának megfelelően.

Ne mi futkossunk a hiperaktív gyermek után a feladattal, és ne vegyük át a nyugtalanságát, hanem nekünk magunknak kell nyugalmat árasztani és megnyugtatni a gyermeket (szeretetteljes, de határozott légkörben). Folyamatosan feszegetni kell a határait, sok apró trükkel. A gyermeket kifigyelve, ő maga fogja a működéséhez szükséges kulcsot tálcán átnyújtani nekünk. Plusz, nekem van még a pöszeterápiához egy titkos hozzávalóm, amivel hamarosan jelentkezni fogok, már alig bírom magamba tartani.

Ne felejtsük el, hogy a hiperaktív, autista, mutista gyermek nagyon sokat vesz ki az emberből. Lehetőleg mindegyikből csak egyet szervezzünk be egy napra. Amennyiben kénytelenek vagyunk többet ellátni, ne tegyük őket egymás utánra. Azért a saját türelmünk határait se feszegessük fölöslegesen. Többet ésszel, mint erővel!

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu

Egy új kutatás szerint a kétnyelvűség stimulálja az agyat, és segíti, hogy jobban kezelje az információkat. A Brain and Language tudományos folyóirat szerint a kétnyelvűek agya az egynyelvűekénél gyorsabban kezeli az információt – folyamatosan zsonglőrködve a szavakkal –, és az adatokat jobban asszimilálja.

A Northwestern egyetem kutatói egy- és kétnyelvű önkéntesektől azt kérték, hogy azonosítsanak be két képet, amelyeknek a neve hasonló hangzású (clown and cloud), miközben MRI-vel követték az agyműködésüket. A kétnyelvűek könnyebben ismerték fel a képeket, mint az egynyelvűek. A kétnyelvűek – tudatosan vagy sem – folyamatosan válogattak a két nyelv között, ami azt jelenti, hogy az agyuk állandó trenírozás alatt áll, mintha szüntelenül keresztrejtvényt fejtenének vagy Sudokut töltenének ki. A kétnyelvűség állandó készenlétben tartja az agyat, és megvéd a leépüléstől.

Az Edinbourgh Egyetem munkatársai 2013-ban közölték, hogy a kétnyelvűség 5 évvel késlelteti a demenciák különböző formáinak bekövetkeztét, így például az Alzheimer-kórét is. De a tudósok azt is kimutatták, hogy a két vagy több nyelvet beszélőknek határozottan jobb kognitív képességei vannak korosztályuk átlagánál. A legszembetűnőbb különbséget az általános intelligencia és az olvasási képességek területén mérték, akármilyen életkorban is sajátították el a második nyelvüket.

A cikk tanulsága: Soha nem késő elkezdeni idegen nyelvet tanulni, és ennek jótékony hatásait a tanulás kezdetétől számított 6 hónap múlva élvezni.

Forrás: http://www.topsante.com/medecine/troubles-neurologiques/alzheimer/prevenir/le-bilinguisme-stimule-le-cerveau-73375

Egy másik cikk a kétnyelvűségről, mint „edzőtermi gyakorlatról”: http://www.livescience.com/48721-bilingual-brain-bodybuilders.html (magyarul ugyanez)

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu

A dadogás a beszélgetőtárs jelenlétében történő expresszív beszéd funkcionális zavara, ami a beszédritmus megbomlásában nyilvánul meg. Amikor az egyén pontosan tudja, hogy mit akar mondani, de az önkéntelen ismétlések vagy bizonyos hangok fonálási idejének meghosszabbítása vagy a leblokkolások megakadályozzák ebben.

A dadogás kiindulópontja a beszédszervek perifériáján egy koordinációhiány megléte. Többnyire pszichés tünetek kísérik, mint például izgatottság, félelem, kényelmetlenség érzése.

Két és fél éves korban beszéd közbeni gyakori hezitációk formájában jelentkezik. Négy éves kortól a beszéd megkezdése előtti gyakori hangismétlések formájában jelentkezik (inkább auditív tünet), vagy a gyermek leblokkol a mondat kezdeténél (inkább vizuális).

Előfordulása háromszor gyakoribb olyan családokban, ahol a szülők valamelyike szintén dadogott. Az átlagpopulációnál való előfordulásánál gyakoribb továbbá ikrek, kétnyelvűek, nyelvfejlődési zavar és késés, értelmi fogyatékosság és agysérülés jelenlétének esetében. Hallássérülés esetén viszont az átlagpopulációnál kevésbé gyakori az előfordulása.

Ezzel a kis elméleti kitérővel kívántam felkonferálni a megnézésre ajánlott videót. A rövid videóból kiderül, hogy Miroslav anamnézisében két kockázati tényező is jelen van egyidejűleg. Az egyik a kétnyelvűség, a másik az anyai dadogás. Nagyon érdekes lehet szakembernek, érintettnek és komolyzenét kedvelőnek egyaránt. Mikor tanultam a dadogásról, és tanították, hogy a dadogó személy éneklés közben nem dadog, tudomásul vettem, nem sokat filozofálgattam rajta. Elsajátítottam, aztán kész, még csak el sem képzeltem a helyzetet.

Azt, amit a videó nyújt, azt el sem tudtam volna korábban képzelni. Mindenesetre irigylem a most tanuló logopédusokat, annyival könnyebb dolguk van. A videó alanyát részben csodálom, részben sajnálom. Sajnálom, mert áldozata a hatásvadász filmkészítőknek, akik a kontraszt megteremtése érdekében a legszemélyesebb fájdalmas élményét tárattatják ország-világ elé, kicsit olcsó vásári stílusban. Nézőként nagyon kényelmetlenül éreztem magam ilyen bensőséges kitárulkozás láttán. Sajnáltatták Miroslavot, hogy aztán a mennybe emeljék őt, a csodálatos operaénekesi teljesítményén keresztül. A videó jól példázza, hogy a dadogás terápiájához logopédiai terápián kívül egy pszichés megsegítés is szükséges. A pszichés trauma az elsődleges, de a tünetválasztás sem esik véletlenül a beszédre, lennie kell egy veleszületett beszédgyengeségnek is.

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu

A hasznosságra és a nagy érdeklődésre való tekintettel újabb fonológiai tudatosságra hasznos játékot fogok most ismertetni. A játék szellemiségében illeszkedik a Mamapapataxi sorozathoz, csak ehhez javallott egy pakli képgyűjtemény/kártya is, ami, lássuk be, nem mindig áll rendelkezésünkre (pl. iskolába menet, az autóban).

Én például a Djeco Blablabla (www.okosjatek.hu) játékkal játszom, mert ennek képanyaga változatos, és így kiválóan megfelel a célnak. De bármilyen katalógusból, szórólapból használhatunk képeket, a költségkímélés és környezetvédelem okán.

A játék neve: Szótagcsata
Résztvevők száma: 2-3 gyermek

A játék célja: Két szó összehasonlítása, annak megállapítása, hogy melyik tartalmaz több szótagot.

A fejlesztet képességek: szókincs, akusztikus tagolás, fonológiai tudatosság, olvasás

A játék menete

A játékot pont ugyanúgy kell játszani, mint gyermekkorunk egyik kedvencét, az autóskártyát, amiben a Lola-T (kimondhatatlan) sebessége mindent vitt.

A kártyákat egyenlő mennyiségben osztjuk ki a játékban részt vevő gyermekek között. Mindegyik játékos egyszerre fordít fel egy-egy kártyát, és a felfordított kártyákat az a játékos viszi el, akinek több szótagot tartalmaz a képének a neve. Egyenlő szótagszám esetén addig fordítanak fel a játékosok további kártyákat, amíg újabb szótagegyenlőtlenség nem keletkezik, és valaki viszi az összes kártyát. A játék addig folytatódik, amíg az egyik játékos elnyeri az összes kártyát.

A játék leírt szavakkal is játszható, használható az olvasás gyakorlásához, az analízis fejlesztéséhez. Ebben az esetben egy csomag szókártyát kell használni.

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu

Egy olyan játékról írok most, ami nagyobb létszámú csoportban szinte még jobban élvezhető.

Letöltés (PDF)  

Minden gyermek rendelkezik egy négyzetrácsnyi szótaggal. Amikor olyan szótagot lát vagy hall, amit megtalál a saját lapján, azt áthúzza. A szótagokat a tanító (vagy egy gyerek) véletlenszerűen sorolja. Mindegyik tábla más-más szótagokat tartalmaz. Aki legelőször áthúzza az összes szótagot a kártyáján, az nyer.

Annak függvényében, hogy a vizuális vagy a keresztcsatornát akarjuk fejleszteni a gyermekeknek, vagy a szótagkártyákat mutatjuk fel, vagy mondjuk a szótagokat – esetleg mindkettőt egyszerre, a kapcsolat stabilabb megszilárdulásához.

Bizonyos időközönként kiváló szintfelmérőként is hasznosítható a játék, az elsajátított betűk és kapcsolataik szorongásmentes ellenőrzésére.

Forrás:

http://www.webinstit.net/lecture/jeux_lecture.htm  – Loto des syllabes

(további érdekes játékokkal)

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu

A következő cikkem egy szülői megkeresés nyomán született. Sokan kérdeztek tőlem mindenfélét a különböző terápiákkal kapcsolatosan. Mivel ez a téma sokakat érint, gondoltam, hogy nyilvánosan megosztom a blogom összes olvasójával.

Ahogy haladnak előre a gyermekek az iskolában, úgy nőnek a feladatok és elvárások is, és nehezen tudják utolérni magukat. A progresszió felismerése és reális megítélése egy fontos gyógypedagógiai feladat. Sajnos a gyógypedagógiai munkában nem történnek varázsütésre a dolgok, nagyon kevés az „olyan volt, ilyen lett” látványos fejlődés. Ezért lehet kevésbé látványos az eredmény. Magyarországon nem divat, hogy specializálódjanak a logopédus szakemberek (nagyon kevés lehetőség van rá), pedig a grafomotoros- és írásfejlesztés egy olyan nagy és átfogó téma, amiben érdemes lenne elmélyülni.

Meixner Ildikó szemlélete ebben a terápiában is mérvadó, egy fejlesztőóra során mindig kell csinálni fejlesztést és korrepetálást is. Kezdetben több a képességfejlesztés, de ahogyan fejlődik a képesség, úgy lehet és kell is mind több és több tananyagot is becsempészni a foglalkozásokra. Az iskolában dolgozó szakemberek tudják, hogy nagyon fontos az iskolai elvárásokhoz kapcsolódni, mert onnan érkezik az elvárás és az elismerés is. Persze, hogy az elvárás mennyire reális, az más tál tészta.

A terápiáról

Érdemes kezdetben egy nagyobb vizsgálatot végezni: mozgásvizsgálat, vizuomotoros koordináció, emberrajz, írás stb., hogy kiderüljön, tulajdonképpen hol van az elakadás: neurológiai vagy pszichés természetű problémával állunk-e szemben, a funkcióban zavar van vagy késés, izolált-e a probléma vagy komplex (lateralizáció késése vagy keresztezettsége, diszpraxia stb.). Utána jöhetnek a fejlesztő foglalkozások a korábbi elvek alapján felépítve. Én a háromujjas ceruzafogót szoktam javasolni a gyermeknek a tanórára, mert az tehermentesíti a kezet, kevésbé fájdul meg, kvázi megtartja a gyermek helyett a ceruzát. Itt nem arról van szó, hogy a gyermek ujjait egy protézisbe kényszerítenénk. Ez az eszköz segít a ceruza (toll, ecset, olló stb.) korrekt tartásában, és a jó pozíció hosszabb ideig való fenntartásában. Abban, hogy a perifériáról tartósan jó impulzusok jussanak a központi idegrendszerbe, korrigálva annak működését. A logopédiai foglalkozásokon is használom a ceruzafogót. Akik rövidebb-hosszabb ideig képesek jól fenntartani spontán a megfelelő mozdulatot, azoknál ezt fejlesztjük tovább. A kétszemélyes helyzet inkább alkalmas arra, hogy ellenőrizzem a helyes ceruzatartást, és észrevegyem a változásokat is, és korrekcióra biztassam a gyermeket. De ha másodpercenként azt kell mondanom, hogy figyelj jól, mert elcsúsztak az ujjaid, akkor inkább előveszem a ceruzafogót, mert a gyermek folyamatos piszkálásnak érezné a rászólásokat, másrészt elvonódna a figyelem a tartalomról.

Az órát egy általános bemozgatással (vállak, karok), majd finommotoros ügyesítéssel kezdem (http://logopedia.postr.hu/grafomotoros), melynek célja többek között a helyes test- és eszköztartás. Ez nagyon változó: mondókával egybekapcsolt ujjmozgások, vagy csak végigcsináljuk utasításra a rutint (1-2, max. 5 perc). A zenei aláfestés is sokat segíthet, összekapcsolhatjuk a tevékenységet a zene ritmusával, vagy a zenei aláfestés csak spontán ritmizálja a háttérből az írásmozgást . Attól függ, kinél, hol tartunk. Ezt követi egy kis manipuláció: pötyi, gyurma, trükkös ujjak, csipeszek, tapintásos érzékelési feladatok... stb., az adott gyermek szükséglete vagy motivációja szerint. Rajzolás, festés, színezés, vágás stb.

De azért igyekszem az írás szolgálatába helyezni a dolgokat, nem viszem el túlságosan a barkácsolás irányába, szem előtt tartom, hogy a cél a helyes íráskészség kialakítása. Majd jön a ceruzafogás és a vonalvezetés gyakorlása.

Nem olyan régen láttam egy fotót, amin egy kislány szorítja a ceruzát, a tanár néni meg a kislány kezét, de annyira, hogy a tanár néni keze kifehéredett, a kislányé meg vörös volt. Hát ezt nem kell csinálni! Kezdetben én kérem meg, hogy a gyermek fogja meg az én ceruzát tartó kezemet, és próbálja megérezni a laza, de határozott tartás erejét az írás, rajzolás közben. Majd próbálja önmagától is elérni ezt az érzést, ha tudja. Közben én is meg-megfogom a kezét, irányítva a mozgást, de semmiképpen nem szorongatom, csak kérem, hogy engedje el magát, és hagyja, hogy vezessem. Közben figyelje az érzést. Meg is szoktam kérdezni a gyermekeket, hogy miért tartják úgy a ceruzát, ahogy, amire többször az a válasz érkezik, hogy azért, mert ha nem úgy tartaná kimenne a vonalból. Nem tudom eldönteni, hogy ez egy intuitív elvárás a gyermeknek önmagától, vagy ezt hallja az óvodában. Egy biztos, soha nem hallottam még felnőttet arra biztatni a gyermekeket, hogy vigyázzon, ne menjen ki a vonalból, de ha van ilyen, akkor nagyon káros. Ezen a ponton arra kell biztatni a gyermeket, hogy fogja/tartsa jól a ceruzát, és szerezzen annyi tapasztalatot a szabad vonalvezetésről, amennyit csak tud.

Itt ezen a szinten kérem a helyes eszköztartással összekapcsolni a lendületes vonalvezetést. Azok az ábrák, amiket felraktam (http://logopedia.postr.hu/iras), komplex gyakorlatoknak tekinthetőek: bemozgatják és koordinálják az íráshoz szükséges izmokat, begyakoroltatják a betűelemeket és a lendületes vonalvezetést, de pl. a fektetett nyolcas összehangolja a két agyféltekét is.

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy egy-két ábrával kezdek, amiket a későbbi foglalkozások alkalmával még kiegészítek további egy-kettővel. Minden órán elölről vesszük és rajzoljuk át az ábrákat. A funkció fenntartásának gyakorlására bizonyos ideig elvárt, hogy folyamatos harmonikus vonalvezetéssel egyre hosszabb ideig dolgozzon. Első órán pl. 1 átírás, következő órán 10 mp-ig folyamatosan stb. Nagyon együtt kell lenni a gyermekkel a továbblépés érdekében. Mielőtt végleg eltennénk a feladatokat, 30 mp-ig, 1 percig is fent lehet tartatni a folyamatos mozgást.

Az adott időtől is függ, mennyi további feladatot kell végeztetnünk. Ha az összes ábrát átíratjuk a max. 1 perces futamidővel, akkor összesen 13 percet vesz igénybe ez a tevékenység. De a lendületes vonalvezetést érdemes kezdetben nagy méretben, csomagolópapíron gyakoroltatni. Én a gyermekkel vonalaztatom meg a lapokat. Általában is igaz, hogy nem tanítok addig gyermeket írni, amíg nem tud vízszintes egyenes vonalakat húzni.

Ezen a szinten követelem meg a sor végéig való folyamatos vonalvezetést. Utasításként azt mondom, hogy csak a sor végén emelheti fel a ceruza hegyét a papírról. Majd a sort 2 vagy 3 megszakítással rajzoltatom, mímelve a szóírást.

Mikor ez már jól megy, jöhetnek a feladatlapok. Amíg nem tartja jól a gyermek a ceruzát adott ideig, és nem képes lendületesen előrehaladó vonalvezetésre, addig nem érdemes íratni. Mikor ez megvan, akkor betűkkel kezdünk, betűmásolás, tollbamondás, akár kódváltással egybekötve. Itt következik egy részletes elemzés, hogy van-e olyan inadekvát mozdulat, ami lassítja/torzítja a betűformálást. És akkor jöhet a betűk begyakoroltatása, akár végtelen betűsorokon keresztül. Mikor a betűk felidézése és kivitelezése már nem okoz problémát, akkor jöhetnek a betűkapcsolatok. Szavak, mondatok csak a terápia vége felé. Majd a stopperral mért időre való íratás, a tempó tartása/fokozása érdekében.

Érdemes szem előtt tartani, hogy az életkor előrehaladtával bemerevednek a szokások, és nem nagyon lehet változtatni rajtuk. A diszgráfia az egyetlen patológia, amivel kapcsolatban szkeptikus vagyok, az összes többi fejlesztését bármilyen életkorban javallom, ha az illetőnek gondot okoz. Részben az iskolát is okolom, hogy olyan kevéssé látványos a gyermekek fejlődése. A gyermekek 5. osztálytól egyszerűen nehezen vihetik be az újabb, jobb íráskompetenciájukat az iskolába. Nem jut rá idő, hogy megmutassák, állandóan sietnek, sokat kell írni, másolni, jegyzetelni. Ez a jegyzetelés a legbizarrabb számomra, nekem ezt még a felsőoktatásba lépve kellett megtanulnom, most meg már egy ötödikes diszgráfiás gyermektől is elvárt. A tanárok már ötödikben úgy sietnek, hogy rövidítéseket írnak fel a táblára. A gyermekek loholnak a tanár után, ez nem oktatás kérem szépen, ez versenyzés. Mesterségesen nehéz helyzetbe hozzuk a problémás gyermekeket, hulljon csak ki, aki nem bírja a tempót. Ötödikben azt mondja a tanár a diszgráfiás gyermek szülőjének: hja kérem, a gyermeke nem tud jegyzetelni. És ki tud? Ki tanította meg őket? Mikor, negyedikben? Persze, az adott gyermek még annyira sem tud, mint a többiek, ő még a ceruzát is rosszul fogja, és nagy nehézséget okoz a betűk formájának felidézése.

Pont ezért érdemes legalább a házi feladat írása közben arra biztatni a gyermeket, hogy lassan, szépen, a legjobb tudása szerint dolgozzon. Mozgósítsa a plusz motivációját, erőtartalékait, új, elsajátított kompetenciáját (annyit, ahol éppen tart) a feladatvégzéshez. Ezzel segítünk neki reálisan értékelni a teljesítményét, a fejlesztés eredményeit, ha már az iskolában nem jut idő rá.

Az óraszervezés az én dolgom. Mindig szem előtt tartom, mit tud a gyermek, és hova akarom eljuttatni. A fejemben vannak a lehetőségeim is, az eszközök, a feladatok, a játékok stb. Ebből válogatok ki minden alkalomra úgy feladatokat és játékokat, hogy a gyermek fejlődését szolgálják, de ugyanakkor szórakoztatóak is legyenek. Mint egy bejárónő, aki minden alkalommal mindent nem tud végigtakarítani a lakásban, de van egy alaptakarítás, és hozzá az extrákat hosszú távra osztja be megának.

Természetesen az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy általában nem jut idő arra, hogy végigvigyünk egy terápiát. Ezért vagy azért, általában logikusan érthető okokból kifolyólag, idő előtt szakad meg egy terápia. De mi úgy lépünk tovább, hogy mi minden tőlünk telhetőt megtettünk a cél érdekében, ha két dolgot a szemünk előtt tartunk: a gyermek problémájával foglalkozunk az aktuális fejlettségi szinten, és megpróbáljuk a fejlesztések eredményeit lehetőleg azonnal átvinni az iskolai tananyagra, iskolai hasznosításra, mert sajnos a mi munkánk megítélése is ott történik.

(Rá kellett döbbennem, hogy nem is olyan egyszerű megfogalmazni egy idegen számára érthetően a foglalkozásaim felépítését.)

Kapcsolódó szakirodalom:

A blogom írásaiból:

http://logopedia.postr.hu/matching-house

http://logopedia.postr.hu/iras

http://logopedia.postr.hu/grafomotoros

Feladatlap- és szöveggyűjtemények:

http://www.schoolsparks.com/kindergarten-worksheets/fine-motor

Alfred Zuckrigl: Balkezes gyermekek

Szabó Borbála: Mozdulj rá!

Hanne Türk és Rosanna Pradella: Rajzolj te is!

Meixner Ildikó: Játékház, Betűtanítás-írásfüzet II.

Adorján Katalin: Szebben akarok írni.

Rosta Katalin: Színezd ki és… számolj te is!

Rosta Katalin: Színezd ki és… rajzolj te is!

Gabosné Balogh Judit: Balkezes betű és szám gyakorlófüzet első osztályosok részére

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu

Meggyőződésem volt, hogy nekem sosem lesz e-bookom, hiszen imádom a könyvet kezembe tartani, bele-belelapozni, könyvjelzőt használni, gondolataimat a margóra firkantani, beleszagolni... stb. Szeretem a könyvek fizikai fogyását szemrevételezni, azt az érzést, amikor egy letehetetlen könyv kerül a kezembe, és a gyors befejezéstől való félelmem lassítja az olvasási tempómat. Ha nem is egyből, de beadtam a derekam, lett egy e-book olvasóm, és kezdem megkedvelni az e-bookot. Leginkább a prakticitás (helyhiány) az oka annak, hogy van. Nem akarok a vészesen szaporodó könyveink miatt hamarosan nagyobb lakásba költözni, viszont az olvasás öröméről sem akarok lemondani. Nyáron a bőröndömben e kompromisszum eredményeként még lapultak papírkönyvek is az e-book mellett. Most, amikor azt olvastam, hogy megjelent A Rosie projekt mindkét (papír és digitális) változata, már gondolkodás nélkül a digitális változatát választottam.

A könyvet azért akartam elolvasni, mert egy Asperger-szindrómás ember szemszögéből mutatja be a szerelmet. Tehát, akár szakirodalomnak is tekinthető. Már az ajánlókból kiderült, hogy alapvetően egy humoros könyvről van szó, ez is erősítette az érdeklődésemet – erről a nagyon is komoly témáról szerintem nem könnyű úgy humorosat írni, hogy ne legyen gúnyos vagy enyhén pejoratív (lekezelő) az említett patológia szereplőivel szemben. Ami már közvetlenül a könyv elején megtetszett, hogy ez a humoros, szerelmi témájú bestseller határozottan „one of us”-ként, közülünk valóként mutatja be a főszereplőt, és nem emeli sem piedesztálra, hogy sajnálatból könnyekre fakassza az olvasókat, se nem helyezkedik fölé. Az esőember egy nagyon fontos film volt a maga korában, hiszen általa tudtuk meg (a nagyközönség), hogy létezik ez a patológia. Sok autistát nevelő szülőnek tette könnyebbé a gyermeke és patológiájának elfogadását. Azonban határozottan ránk férne már egy kis globális társadalmi szemléletváltás a témával kapcsolatban.

Nem tekintem magam egy autizmus szakértőnek, de azért nagyon sokat tudok róluk, az autista gyermek beszédfejlődésén és terápiáján keresztül sok tapasztalatot szereztem.  Határozottan kijelenthetem, hogy az autizmus spektrumon lévő gyermekek kifejezetten vonzódnak hozzám, legalábbis azok, akikkel eddig találkoztam. Ha viccelődni akarnék, azt mondhatnám, hogy lehetnék egy differenciáldiagnosztikai kritérium egy tesztbattériában. És hát minden ellenkező hiedelemmel szemben képesek szeretni, és általában ösztönösen tudatukban is vannak ennek az érzésnek. Itt is saját élményekre tudok hivatkozni: amikor a gyermekek a konkrét kérdésemre, hogy szeretsz-e, mindig ösztönös és gyors választ adtak a zavarodottság legkisebb jele nélkül – ami arra utalhatott volna, hogy fogalmuk sincs, mi a csudáról beszélek. Vagy hogy rohanva jöttek a foglalkozásokra, és ugrottak rögtön a nyakamba. Ugye nem gondolnánk ezeket az autizmussal összeférhető magatartásformának, mégis, ezek közül a gyermekek közül nem egy Asperger-szindrómásnak vagy nembeszélő autistának volt diagnosztizálva, híres külföldi egyetemek által. Valahogy mindig azt éreztem a zsenge korú, nembeszélő gyermekek esetében, hogy bennem, a kapcsolatunk kezdeti stádiumában, egy olyan embert ismertek fel, aki megértette őket, kompetensnek bizonyult, ez szemmel láthatóan megnyugtatta őket, és jó minőségű kooperációra ösztönözte. Ezek a jelzések hatalmas megkönnyebbült sóhajok formájában jelentkeztek és jelentkeznek a mai napig a feladatmegoldás során.

A következő, pozitív hozzáállású, nem hiányspecifikus, hanem az előnyökre fókuszáló idézetek közvetlenül a könyv elejéről származnak, és a legjobban ezek a sorok ajánlják a könyvet:

„– Vagyis... azoknak mondom, akik hozzám hasonlóan nem zsenik... ha jól látom, Tillman professzor azt mondja, hogy az Asperger velünk születik. Vagyis senki nem hibás miatta. Elszörnyedtem a «hibás» szó használatán, annak negatív felhangján, főleg hogy egy hivatalos személy szájából hangzott el.”

„– Még, hogy hibás! Az Asperger nem hiba! Hanem variáns. Méghozzá potenciálisan jelentős előnyöket hordozó variáns. Az Asperger-szindróma a szervezéshez, az összpontosításhoz, az innovatív gondolkodáshoz és a racionális gondolkodáshoz kötődik.”

„Ahogy számítottam rá, az összes ötlet az aspergeresektől származott. A szülők egyetlen konstruktív felvetéssel sem járultak hozzá, sőt akadtak, akik megpróbálták elfojtani gyermekük kreativitását... Az összes racionális megoldás az aszpisoktól származott. Mindenki mást tehetetlenségre kárhoztattak az érzelmeik.”

A továbbiakban nem ragad le a könyv a hozsannázásnál, hanem nagyon hitelesen próbálja meg érzékeltetni a komplex személyiségi és viselkedésformát, ami a kórkép mögött meghúzódik, apró hétköznapi részletek felvázolásával. Természetesen ez a könyv sem mentes a kliséktől, de ezek felsorakoztatása inkább a probléma komplexitásának érzékeltetését szolgálja, mint olcsó hatásvadászatot. Szakembernek és laikusnak egyaránt szívből ajánlom!

Graeme Simsion: A Rosie-projekt – Ésszerű szerelem
(Libri Könyvkiadó Kft., 2014, 400 oldal – The Rosie Project)

És hogy a könyvben központi szerepet kapó tudományos kérdőíves párkeresés mennyire nem fikció, azt igazolja a következő, rendkívül mulatságos TED videó.

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu

Köztudott, hogy a dadogás hátterében egy pszichés probléma áll. A pszichés tünetválasztás azért esik a beszédre, mert egy valamilyen szintű beszédgyengeség alapállapotként fennáll a gyereknél. Az ajkak gyakran préselnek, és a motoros szabályozás diszharmonikus, mely görcsök és kóros együttmozgások formájában jelentkezik. Én még úgy tanultam, hogy a dadogás olyan gyermekek esetében jelentkezik, ahol az anya-gyermek kapcsolat nem zavartalan. Ezért is különösen fontos a következő feladatnak az az újszerűsége, hogy az anya aktív résztvevőként lehet jelen a terápiában.

Ez a játék egy román játékgyűjtemény része. Ahogy egyre inkább ásom bele magam a román logopédia eszköztárába, úgy ámulok el, hogy milyen jól gondolkodnak, milyen fejlett elméleti- és gyakorlati eszköztárral rendelkeznek, annak ellenére, hogy országos szinten nagyon fiatal, a 90-es években kialakult szakmáról beszélünk. Előtte egyszerűen nem létezett.

Egy olyan logopédiai mesés-játékos gyakorlatot veszek át most tőlük, ami leginkább a dadogó gyermekek számára hasznos, de mint a legtöbb logopédiai gyakorlat, ennek a felhasználási lehetősége is gyakorlatilag végtelen. Ha vannak is korlátai, annak csak az alkalmazó logopédus fantáziája szab határt.

A katicák kórusa játék

Célja:

• A légzés és a beszéd helyes összekapcsolása
• Folyamatos beszéd(ritmus) kialakítása
• Differenciált légzéstechnika kialakítása
• Általános relaxáció

A játék kontextusa

A katicák kórusának karmestere a tücsök. Ő fogja megmondani a katicáknak, hogy mit kell énekelni. A gyereknek azt mondjuk, te leszel a „tücsök karmester”.

A logopédus előmond egy hangsort, amit a tücsök karmesternek (vagyis a fejlesztendő gyermeknek) egy levegőre kell utánmondania. A szülő vagy a csoport többi tagja a katicák kórusa, akiknek meg kell ismételni mindazt, amit a tücsök karmester előmondott.

Ha a szülő egy személyben a katicák kórusa, akkor minden katica esetében igyekeznie kell a hangsort más-más formában (hangszín, magasság…) és más-más stílusban (vidáman, dühösen, egykedvűen…) megismételni.

Példa

A logopédus megkéri a tücsök karmestert, hogy tanítsa meg a katicákat a következő énekekre: ÁÁÁ-EEE-ÁÁÁ, OOO-EEE-III.

A tücsök ezt az utasítást a katicáknak továbbadja:

„Katica, jó erősen beszívod a levegőt az orrodon keresztül, és ezt énekled: ÁÁÁ-EEE-ÁÁÁ.”
„Katica, jó erősen beszívod a levegőt az orrodon keresztül, és ezt énekled: OOO-EEE-III”

További variációk:

„Katica, jó erősen beszívod a levegőt az orrodon keresztül, és ezt énekled: E-I-ÁÁÁ.”
„Katica, jó erősen beszívod a levegőt az orrodon keresztül, és ezt énekled: U-I-ÁÁÁ.”
– Aiaaaaa!; Eiaaa!; Oiaaa!; aiaaa!; Eee-iii-ooo-eee-iii-ooo!; Ooo-uuu-aaa-ooo-uuu-aaa!
– Baaa-beee-biii!; Booo-buuu-baaa!; Taaa-teee-tiii!; Tooo-tuuu-taaa!

A játék csoportos és egyéni terápia során is alkalmazható. Egyéni terápia esetén, a szülőt is be lehet/kell vonni a terápiába!

A feladatok mellett azt a fontos üzenetet kapja a gyermek, hogyha vidámak vagyunk, könnyebben jönnek ki a szavak a szánkból. Ha mosolygunk, mikor beszélünk, akkor a szavak boldogabban szakadnak fel belőlünk.

(Itt jegyzem meg, hogy amikor Ságodi Gabriellához jártam beszédtechnikára, ő mindig azt mondta, hogyha mosolygunk, kacarászunk, akkor nem tudunk artikulálni. Pici ellentmondás, de szerintem mindenkinek igaza van.)

A tükör előtt megfigyeltetjük a gyermekkel, hogy milyen, amikor mérgesen vagy amikor boldogan beszél.

A gyermek belenéz a tükörbe, és leírja mit lát: „Össze van vonva a szemöldököm, a szemeim könnyesek vagy szomorúak, a száj kicsi, össze van szorítva, ezért nehezen jönnek ki belőle a szavak.”

Mikor boldog, akkor teljesen máshogy néz ki és másképpen beszél. „A szemeim mosolyognak, a hangom vidám, a szám mosolyog, a szavak szépen és erővel gördülnek ki a számból.”

A katicák nagyon vidámak, amiért ilyen szépen tudnak énekelni. Tücsök karmester, te milyen énekeket tudsz, amiket szívesen megtanítanál a katicáknak?

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu

Gődény Edit utazó gyógypedagógus feladatainak hatására megalkottam a saját feladatsoromat. Ezeket a kérdéseket nagycsoportos óvodásoknak vagy első osztályosoknak szántam, bár nem tudom, hogy mennyire állnak készen a feladatra.

Olyan szempontból gondolom kérdésesnek, hogy képesek-e már ebben az életkorban a jó válasz kimondását tartósan gátolni, és a rossz választ kimondani. Szeptemberben az első dolgom lesz, hogy kipróbáljam!

1. Hány darabot jelent egy pár? ~~~ kettő-négy
2. Milyen alakú a labda? ~~~ gömbölyű vagy szögletes
3. Hány nap van egy héten? ~~~ négy-hét
4. Mi van a medencében? ~~~ víz vagy málnaszörp
5. Hány kereke van a rollernek? ~~~ kettő-három
6. Hány cipőt húzunk a lábunkra? ~~~ hármat-kettőt
7. Miből van a homokozójáték? ~~~ fából vagy műanyagból
8. Milyen színű az ég este? ~~~ Kék vagy fekete
9. Mikor kezdődik a hétvége? ~~~ szombaton vagy vasárnap
10. A kisbaba a mama vagy a papa hasában növekszik? ~~~ papa vagy mama
11. Mivel szeretnek játszani a kisfiúk? ~~~ babával vagy legóval
12. Az oviba a gyerekek egyedül vagy a szüleikkel érkeznek?
13. A nagyszülők azok a szüleink szülei vagy gyermekei?
14. Ha esik az eső megázunk vagy melegünk lesz?
15. Melyik jármű gyorsabb a repülő vagy a bicikli?
16. Mikor reggelizünk, délben vagy reggel?
17. Szabad-e az ovisoknak autót vezetni? ~~~ igen vagy nem
18. A hét törpe fiú vagy lány?
19. Jancsi mérgesen sír az osztályban? Mit kell tenni, békén kell hagyni vagy bosszantani kell?
20. Mit csinálunk a benzinkútnál? ~~~ tankolunk vagy táncolunk
21. Hány évszak van egy évben? ~~~ négy-hat

Az aláhúzott szavak a helyes megoldásokat jelzik.

A sorozat leírása:
A tanítványaim nagy része az iskolába, az edzésre... stb. legalább napi 30 percet vagy annál is többet utazik különböző közlekedési eszközökön – legtöbbet valamelyik szülejével és testvérével. Ezt az utazást lehetne feldobni egy kis közös családi játékkal, ami pozitívvá teszi a napkezdést, mind pszichésen, mind kognitívan ráhangol az óvoda-, iskolakezdésre.

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu