Nem ritkán keresnek meg a címben elhangzott szavakkal a szülők. Nagyon sokáig komolyan vettem, ma már komoly fenntartással kezelem ezt az állítást. Gyakorlatilag szinte nem is láttam olyan gyereket, akinek csak az r hangja lett volna problémás. Magamban mindig azt mondom, hiszem, ha látom.

 

A konkrét eset, ami a közelmúltban történt velem, nagyon tanulságos, ezért is osztom meg az olvasóimmal. A mama szintén azzal jelentkezett, hogy nincs r hang, de azt is mondta, hogy a logopédus, aki a gyermeket kezelte, azt mondta, hogy mindene megvan hozzá, csak nem jön ki belőle az r hang, nem tudni, miért. A mamát nagyon komolyan vettem, mert volt szerencsém a tágabb családjához, és szinte úgy kedveljük egymást, mintha rokonok lennénk. A volt kis páciensem szinte az egyetlen tanítványom, akinek a ráfordított idő és a befektetett munka ellenére sem tudtam az r hangját automatizálni. Mikor feladták, akkor ott tartottunk, hogy 20 másodpercig szépen pörgött a nyelve, és a tr-es, dr-es hangkapcsolatokat is jól kivitelezte, valamint a szóvégi r hangokat jól fonálta. Rögtön beugrott, hogy van egy öröklött beszédgyengeség a családban.

Mikor a mama másodszor hozta el a cikk főszereplőjét, akkorra megérkezett a jelenlegi logopédus cetlije, amin a gyermek adatai mellett az volt feltüntetve, hogy r-j hangcsere miatt logopédiai ellátásra szorul.

És akkor következzen a vizsgálat során szerzett tapasztalataim rövid leírása:

Artikuláció vizsgálata: Izolált ejtés során hangtorzítások voltak tapasztalhatóak: az m hang fog-ajak képzésű, az l, t, n, d felső nyelvállású hangok interdentális képzésűek. A gy, ö hangok jobb oldali, laterális torzítással képzettek. A szavak képekről való felidézése során az l, n, t, d hangok konzekvens interdentális képzése tapasztalható. Az r-j paralália leírható, az r hang hiányzik.

Az interdentális képzés hátterében mozgáskoordinációs nehézség feltételezhető: az áll-, nyelvmozgás még nem vált le. A nyelv függőleges mozgatását vízszintessel helyettesíti. Az ajak-, arcizmok kevésbé tónusosak.

Beszédhangok megkülönböztetése: A beszédhangok megkülönböztetése nem automatikus, bizonytalan (GMP17, 23/16 jó választ adott). A beszédhangok időtartamát nem észleli helyesen.

Azt tanácsolom magunknak, hogy nézzünk bele minden esetben a gyermek szájába, és az artikulációs mozgásokat is térképezzük fel. Nem annyira az artikulációs vizsgálatnak a képanyagán van a hangsúly, mint a gyermek produkcióján. Gyakorlatilag az első pár perc beszélgetés során kiderül, hogy a gyermeknek milyen hangproblémái vannak. Minden esetben meg kell próbálni megkeresni az okát, és okokra ható, célzott terápiát kell ajánlani a páciensnek. Nem tudom, mire alapozta a logopédus a feltételezését, hogy „mindene megvan a gyermeknek az r hang fonálásához”, hacsak nem a szájára és a nyelvére gondolt. Amikor a gyermek az r helyett a j hangot használja, akkor nem is kell a praxisokat vizsgálnom, tudom, hogy a nyelvemelés problémás. Kicsit jobb a helyzet, és ott valóban már van progresszió, ha r-l paraláliáról beszélünk.

Tanulság: a szülőnek mondjuk meg az igazat, hol tart a gyerek, mit csinálunk, és mi otthon a teendő. Lehetőleg ne vezessük félre a szülőket.

Az r hang kialakítása nem szülői feladat, ha magától nem alakult ki, akkor sokszor nagyon nehéz kialakítani, szakmunkát igényel, erre vagyunk mi. Hogy a gyermek r hang helyett j-t mond, azt minden laikus hallja, az nem egy szakvizsgálat eredménye. De hogy miért teszi ezt, az az érdekesebb. És mi van a többi hanggal? Az esettanulmány alanyának minden rosszul képzett hangja vizuális tünetet ad, egy diplomával rendelkező logopédusnak elégséges beszéd közben szemkontaktust felvenni a gyermekkel, hogy nyilvánvalóvá váljon számára. És akkor nagy valószínűség szerint külön vizsgálat sem kell, hogy biztosak lehessünk benne, hogy egy nyelvlökéses nyelés is van a háttérben.

Illusztráció: kezimunka.network.hu

LIKE-olj, hogy értesülj az újabb cikkekről:

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu