Ovisok és a munkamemória

A 7-8 évesek részére készített munkamemória feladataim nagy érdeklődésnek örvendtek, és valaki újabb feladatokat kért 4-6 éves gyermekek számára. Össze is állítottam egy 30 mondatos feladatsort, 10-10 mondatot, amikből állatokat, számokat és bizonyos hangokat tartalmazó szavakat kell visszamondani.

Mivel nem akartam hasraütés-szerűen megosztani a feladatokat, a balatoni nyár vége felé egy kis, ha nem is kutatást, de kipróbálást szerveztem. A feladatvégzés minden egyes momentuma rendhagyónak ígérkezett. A feladatok kipróbálásához öt kis barátom nyújtott segítséget. A feladatokat a Balaton partján, a csíkos napágyamon írtam, kézzel, kis kockás füzetbe. A feladatok kipróbálásában három 5 és 5;6 év közötti gyermek vett részt, és további két hároméves is nagyon nagy érdeklődést tanúsított. Péntek délután a homokozó mellé leterítettem a piros törülközőmet, és ott helyben, az ünnepi fürdőruhámban végeztem el a feladatok kipróbálását. A kisgyerekek – a fejük búbjáig homokosan – alig várták, hogy sorra kerüljenek. El nem tudtam volna képzelni, hogy a nyaralás kellős közepén önszántukból tanulni akartak. Pedig igen! A harmadikként sorra kerülő kisfiú nem volt hajlandó addig fürdeni menni, amíg sorra nem kerül. A két hároméves pedig végigasszisztálta a történéseket, nagy figyelemmel. Nem volt játék, színes képek sem voltak, csak a mondatsorok, és ezek végig lekötötték a gyerekeket. Motivációból nem volt hiány. Ha nem velem történik, el sem hiszem. Még mondja azt valaki, hogy a gyermekek nem szeretnek tanulni! A gyerekekről annyit kell tudni, hogy fiúk, mindhárman nagycsoportosok lesznek ősszel és logopédushoz járnak.

Az első feladat utasítása: Hallgasd meg figyelmesen a következő mondatot, jegyezd meg, majd mondd vissza az állatok nevét!

  1. A szamár megirigyelte a kiskutya életét.
  2. Az elefánt, az oroszlán és a gazella egymással versengve ásta a kutat.
  3. A nyulacska éjszaka sem kaphat vizet.
  4. Az elefánt nagyon jószívű – gondolta a nyuszi.
  5. A róka és a farkas egész éjszaka dolgozott.
  6. A rókának se csirke, se liba nem kellett.
  7. Két piros bóbitás harkály jött elsőnek, utánuk a katicabogarak.
  8. A kisbékák irigyen sóhajtozva nézték őket.
  9. A hattyú az égbe tört, a csuka a vízbe igyekezett, a rák hátrált.
  10. A lány abban a pillanatban báránnyá változott, a fiú meg hallá.

A következő mondatokból a számok neveit kell visszamondani:

  1. A két királylány négy törpét rajzolt.
  2. Öt hajó fölött négy sirály köröz.
  3. Hófehérke észrevette a hét pici ágyat és a hét terítéket.
  4. Egy farkas akart megenni hét kecskegidát.
  5. A három kismalac három házat épített, hogy ne egye meg őket a farkas.
  6. A királyfi felvette a hétmérföldes csizmáját.
  7. A bátor legény levágta a hétfejű sárkány hat fejét.
  8. A katicabogár két szárnyán 7 bájos fekete pötty van.
  9. A lónak négy lába van, az embernek csak kettő.
  10. Hat hattyú úszik a Balatonban: a mamahattyú, négy fióka és a papa.

A következő mondatokból a bizonyos előre megadott hangokat tartalmazó szavakat kell megjegyezni és visszamondani.

  1. Vakkant a kutyus. (v)
  2. Fúj a szél. (f)
  3. A kisfiú bringázik. (b)
  4. Karcsi körtét eszik. (k)
  5. A hordóban bor van. (o)
  6. A kotlós a tojásokon ül. (o)
  7. A bálna málnát eszik. (á)
  8. A labda arany színű. (a)
  9. Lufi száll a levegőben. (l)
  10. A mama ruhát mos. (m)

A feladatlap letöltése PDF-ben

A félreértések elkerülése végett igyekeztem olyan szavakat választani megoldásként, amelyek ejtése a gyerekek számára nem okoz nehézséget.

A feladatmegoldás egyenként 20 percet vett igénybe. A fáradság első jeleit a gyerekek a 17. mondatnál mutatták. Ott szemléltettem, hogy milyen sokat csináltak már meg, és milyen keveset kell még megcsinálniuk. A feladatok tetszettek a gyermekeknek, nem voltak túl nehezek, de munkavégzésre sarkallták a gyerekeket. Őszintén szólva, azt gondoltam, hogy nehezebbek lesznek.

A maximálisan elérhető 59 pontból a gyerekek 48, 52, 46 pontot értek el. Legjobb teljesítményt mindhárman az állatok visszamondása feladatban érték el, a legnehezebbnek a számok visszamondása bizonyult. A bizonyos beszédhangokat megcélzó feladatok korrelációt mutatnak a hallás minőségével és a hallási figyelemmel. A jó minőségű szemkontaktus szintén pozitívan befolyásolta a feladatfelvételt.

A minőségi értékelés során a következőket tapasztaltam:

A gyermekek szeretik megismételni a mondatokat, ezáltal vésik az emlékezetbe a mondatot, frissítik a tárat, és egy külön processzus során válogatják ki a kérdéses szavakat. Ezt a kétlépcsős startégiát akkor alkalmazták, mikor elfáradtak vagy a tartalom kissé bonyolultabb volt. A feladatot jól megértették.

A beszédhanghallás nehézsége rontja az emlékezet minőségét. Hallja a kérdéses szót a gyermek, de nem tudja visszamondani. Ilyenkor azt mondja, hogy az első szó volt a jó vagy az utolsó. Az emlékezet gyengeségét a lexikai tudásával kompenzálja. „A bálna málnát eszik” mondatból „bálna, halacskát” mond vissza.

Az egyik kistestvér, egy hároméves kisfiú végigülte az 1 órás foglalkozást, végig követte, és ragaszkodott hozzá, hogy ő is elvégezze a feladatokat negyedikként. Az állatos feladat 10 mondatát csináltam végig vele.

A következőket tapasztaltam:

  • A kisfiú nagy örömmel, leginkább utánmondta a mondatokat. Nehezére esett a célszavak kiválogatása, de helyesen meg tudta oldani a feladatot.
  •  21 pontból 16-ot szerzett.

Mikor elfáradt, akkor egy korábbi feladaton perszeverált. Az előző mondatok valamelyikének helyes megoldását ismételgette.

Tetszik? Jelöld be, hogy értesülj az újabb cikkekről:

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu



0 Tovább

A legegyszerűbb emlékezetfejlesztő feladat

Mi az, ami egyszerre fejleszti a munkamemóriát, a rövid idejű verbális emlékezetet, a szelektív hallási figyelmet és a fonológiai tudatosságot? Ezeken kívül egyéb kognitív funkciókra is hat, mint például a rugalmasság, gátlás, adaptáció.

Hát, ez a feladat, amit most megosztok veletek, kedves olvasóim.

Az utasítás egyszerű: Hallgasd meg figyelmesen a következő mondatot, jegyezd meg, majd mondd vissza a bizonyos hangokat tartalmazó szavakat!

A kérdéses hangot a példamondat előtt ismertetjük, és szükség esetén többször is megismételhetjük a példamondatokat.

Vigyázat, csak látszólag egyszerű a feladat, türelmet igényel a fejlesztőtől, gyermektől egyaránt.

7-8 éves kortól ajánlott.

Példamondatok:

  • Hajnalban vadlibák húztak át a kert fölött. (á hang)
  • Gyorsan felkapták, vitték a kamrába, szépen beillesztették a többi alma közé. (a hang)
  • Álltak a szekér mellett, álldogáltak, de bizony nem kérte senki a portékájukat. (l hang)
  • Szaladtak a piacra, egy szempillantás alatt megvették a szekér fenyőtobozt. (e hang)
  • Béni, a borbély, nagyon szeretett a boroskancsó fenekére nézni. (b hang)
  • Most már csak hordóból nyakalhatod a bort a nagy orrod miatt. (o hang)
  • Egyet-kettőt verdesett a szárnyával az a madárka, aztán megszólalt. (sz hang)
  • Világszépét keresem, kedves öreganyám-mondta a legény. (ny hang)
  • A gödörből a föld alatti világba vezetett az út. (g hang)
  • A szegény legény úgy tett, ahogy a vénséges vén öreganyó meghagyta neki. (g hang)
  • Szilárd csodálkozásában összecsapta a kezét, és abban a pillanatban a macska egy ugrással az asztal közepén termett. (cs hang)
  • Most pedig büntetésből egy hétig nem kapsz egy fia bogáncsot sem. (n hang)
  • A ház mellett kert, a kert tele szép kék fejes káposztával. (k hang)
  • A pásztor most már megértette, hogy az oroszlánnak valami baja van. (o hang)
  • Nem akarta kihajtani a legelőre, hiszen azt sem tudta, hol áll a feje. (j hang)
  • S ezzel boldogan elővette zsebéből a bugylibicskáját, lekanyarította a száráról a dinnyét, leült a tölgyfa alá, és jóízűen megfalatozta. (b hang)
  • Az anyját elöntötte az epe, hogy a mostohalány szájából aranytallér hullik, az édeslányáéból meg kígyó. (ny hang)
  • Az öregembernek azonban semmi kedve nem volt a medvével menni. (e hang)
  • Az ostoba jó barát néha nagyobb veszedelem, mint az okos ellenség. (o hang)
  • A medve próbálta elhessegetni a pimasz legyet, de hiába. (i hang)
  • Szép, kövér öszvércsikó legelt a réten. (r hang)
  • Bizony megkönnyezték a csodatököt, de aztán a kisfiú gyorsan összeszedte, kiszedett magját, megszikkasztotta a kályha mellett, s jól eltette tavaszig. (ö hang)
  • Tele volt a hegy gyomra arannyal, ezüsttel, gyémánttal, drágakővel. (gy hang)
  • A katona pedig minden aranyát bekötötte a boszorkány kötényébe. (k hang)
  • Sűrű, sötét este volt s a katona még gyertyát sem tudott magának vásárolni. (s hang)
  • Bánatosan kilopódzott a palotából, és ment egész nap mezőkön, mocsarakon át, amíg el nem ért a nagy erdőbe. (p hang)
  • Nem kell csiga, trombita / Jobb nekem a furulya / Nyárfából vagy fűzfából / Kaptam Tipi-Tupától. (f hang)
  • A császár nagyon boldog volt, és azt mondta: a csalogány megkapja az ő aranypapucsát, hogy a nyaka körül viselje. (cs hang)
  • Mikor a nap besütött hozzá az ablakon, megerősödve és egészségesen ébredt föl. (ö hang)
  • Közeledett a karácsony, és kivágták az egész fiatal fákat is. (i hang)
  • Mi tudjuk, hová utaznak, újra Ugandába. (u hang)
  • A bátyjaira gondolt, s ment, ment, amíg meg nem éhezett. (m hang)
  • Kriksz és Kraksz úr / pocakosan, / macska farkát / komótosan / huzigálja, / kormányozza / kocsiját. (z hang)
  • Derekasan helyt állt a szerda délutáni dolgozatírás során. (d hang)
  • A balatoni üdülőházba csütörtökön rengetegen ültek be ücsörögni a váratlan nyári zápor lecsapása miatt. (ü hang)
  • Cili cica citeraleckéket akart venni a citromsárga kandúrtól. (c hang)
  • A következő éjszaka az egyik öreg udvarhölgy éjszakázzon a királylány mellett! (ö hang)
  • A kutya észre sem vette, amikor a köles kiszóródott a kastélytól egészen a katona ablakáig. (k hang)
  • Zsuzsi az uzsonnáját betette a zsákba, aminek a nyakát jó szorosan zsinórral kötötte meg. (zs hang)

Tetszik? Jelöld be, hogy értesülj az újabb cikkekről:

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu



0 Tovább

A szótaggyűjtő album

Ennek a (cikk végén letölthető) feladatlapnak az alapötlete Dominique Penloup francia logopédustól származik, ő osztotta meg ezt az Orthomalin (logopédiai szolgáltatás) oldalán. Bárcsak én találtam volna ki! Egy olyan egyszerű feladatról beszélünk, amelynek nagyszerűségére használat közben jöttem rá. A gyermekek imádják!

Az ötlet mentén az idei tanévkezdésre összedobtam 11 feladatlapot, melyek látszólagos célja az olvasásfejlesztés, a betűdifferenciálás. A differenciálandó betűket a francia iskolában tanuló kétnyelvű tanítványaim leggyakoribb tévesztései alapján választottam ki. A feladatgyűjteménnyel az a célom, hogy a tavaly reedukált gyermekekkel villámismétlést végezzek a tanév elején.

A feladat lényege:

Minden feladatlapon körülbelül 20 szó (többnyire 2-3 szótagosak) találhatóak. A szavakat a gyermek nem látja, azokat levágom a lap aljáról. Majd egyenként mondom ezeket a gyermeknek, aki ezután fennhangon szótagolja a szavakat, és közben az alkotó szótagokat a megfelelő sorrendben bekarikázza (a négyzetrácson). A feladatok időtartama egyenként kb. 15 perc.

Önálló munka során a gyermek szeme előtt marad a szólista is, onnan fogja egyesével kiválasztani és bekarikázni a szótagokat. Ilyenkor azt kérem a gyermektől, hogy szavanként különböző színű ceruzát használjon.

A fejlesztés során célzott képességek:

Betűfelismerés, olvasási készség, szótagolás, téri tájékozódás, de a feladatlap igénybe veszi a figyelmi és munkamemória képességeket (azaz a központi végrehajtót, a fonológiai hurkot és a téri-vizuális vázlattömböt) is.

Az olvasási deficit hátterében általában a fonológiai tudatosság vagy az emlékezet működésének zavara áll. A bemutatott feladatok elvégzése során a hallott szavak szótagolása a fonológiai tudatosságot (a vele született részét) gyakoroltatja, az olvasási stratégiák közül a szintézist.

A feladatok globálisan a munkamemóriát úgy fejlesztik, hogy a gyermeknek átmenetileg meg kell jegyeznie addig egy szót, amíg a szót alkotó szótagokat megtalálja és bekarikázza (emlékezés + párhuzamos műveletvégzés).

A munkamemória alrendszerei:

  • a központi végrehajtó tulajdonképpen egy 3 szintű figyelmi kontroll (rutinok végrehajtása, válogatás a különböző stratégiák között, szupervízió)
  • a fonológiai hurok, ami passzívan tárolja az információt és aktívan szubvokálisan ismétel
  • a téri-vizuális vázlattömb a téri-vizuális információkat kezeli és előhívja a mentális képeket.

Tehát mi is történik a feladatvégzés során?

A gyermek akusztikus információként kapja a szavakat, ezt átmenetileg megjegyzi, és ekkor aktivizálódik a központi végrehajtó, ami a feladatvégzés alatt végig aktív marad. Közben a felfogott szót szótagolja (fonológiai tudatosság), és egészlegesen meg részenként is tárolja, a jobb tárolás érdekében mondogatja (fonológiai hurok aktiválása).  A fonológiai hurok aktivitása csak addig tart, amíg a keresett szótag előkerült.

Ezzel párhuzamosan a gyermek egy letapogató szemmozgással keresni kezdi a kérdéses szótagokat, azaz a téri-vizuális vázlattömb is aktivizálódik, ami felelős a vizuális és téri ingerek kezeléséért. A vizuális része a betűfelismerés, ezen a szinten a diszlexiás betűtípus segít be (mert olyan változtatások vannak a betűkön, amik segítenek a betűk karakteres jegyeinek a gyors felismerésében). A téri ingerek kezelése a feladat során a térben való adekvát, hatékony mozgástervezés, azaz a kérdéses szótagok gyors megtalálása.

És hogy kiknek ajánlom a feladatot? Természetesen mindenkinek!

A feladatlap letöltése (PDF)

LIKE-olj, hogy értesülj az újabb cikkekről:

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu



0 Tovább

A munkamemória fejlesztése 2 – állatokkal

Előző bejegyzésem a munkamemória fejlesztéséről szólt, számok segítségével. A „hiányzó szám” feladatot végeztettem el egy kisgyerekkel. Múlt pénteken derült ki, hogy a fejben számokkal való műveletvégzés majdhogynem megoldhatatlan feladat számára. Az volt az ötletem, hogy ha vizualizáljuk a feladatot, azzal rátanítjuk, segíteni fogja az igazi feladat végeztetését. Úgy is lett! Azóta egy hét telt el. Háromszor láttam a gyermeket, otthon viszont mindennap gyakoroltak, és már megy a feladat, fejben is természetesen. Nagyon fontos információkhoz jutottam azáltal, hogy számokat és dominó-, dobókocka képeket is mutattam a kisgyereknek. Nem csak a számok megjegyzését segítettem elő, a mentális számegyenest szilárdítgatva, hanem megbizonyosodtam arról, hogy az említett számkörökben rendelkezik a mennyiségfogalmakkal is, és ezt is gyakorolta a feladat során. Tehát a héten mindenki jól dolgozott, ideje viszont előre tekinteni, és új kihívásokat keresni. A vizualizált feladatokról azt a tapasztalatot szereztem, hogy egyrészt konkréttá és megoldhatóvá tették a feladatot a fiú számára, másrészt egyáltalán nem volt könnyebben elvégezhető számára a vizuális támpont által. Majdnem ugyanolyan hosszú volt a feladat megoldási ideje, mintha fejben végezte volna, csak magabiztosabb volt a feladatvégzés során. Viszont, ha végigmentünk a számos és mennyiséges feladatkártyákon, utána fejben már nagyon könnyen megoldhatóvá vált számára. A gyakorlást ebben a stádiumban még nem érdemes beszüntetni, a további cél a feladatmegoldás idejének a lerövidítése, a gyorsaság fokozása.

Mikor a munkamemóriánkat trenírozzuk, akkor azt nem csak az emlékezetünkért teszünk, hanem a tanulásunkért is. Nagyon fontosak ezek a fejben végzendő feladatok ma, mikor az életünket elárasztják a vizuális ingerek. A mentális reprezentációk képzésének gyakoroltatása, az ezekkel való műveletvégzés fejlesztésének fontossága felbecsülhetetlen az élet minden területén, de mi most a tanulásra fókuszálunk.

Egy kis kitérő: Az állatok nagyon hasznos alanyai a fejlesztésnek. Egyszer, Benji nevű tanítványomra gondolva, végigfotóztam a barcelonai állatkertet, a parkban található kőmamuttal együtt. A mamut volt Benjike akkori kedvence, ez inspirálta tettemet. Mikor a fotókat csináltam, akkor még nem tudtam, hogy milyen valutaértékűvé válik a sorozat, és hogy megszereztem a nyugalmamat Benji összes további órájára. Az állatos képek első pillanattól fogva Benji fő motivációs eszközévé váltak. Mikor a foglalkozásokra jött, rögtön be kellett kapcsolni a gépet, és ő fennhangon sorolta a képeket: mamut, gorilla, Zsuzsi, krokodil... Csak azt nehezményezte, hogy nem ültem fel a mamut ormányára fotózkodni, az ott trónoló két darab hároméves helyére. Ezután már bármilyen feladatot elvégzett panaszkodás nélkül, az órára a jó hangulat megalapozódott.

A következő munkamemória-fejlesztő feladatsor most tehát az állatokkal való manipulációra épül.

Rendezd méret szerint csökkenő sorrendbe az állatokat!

maci, méhecske, kakas
kecske, béka, hód
farkas, egér, pók
kígyó, medve, róka
tehén, panda, bálna
cápa, delfin, polip
kenguru, szöcske, nyúl
sas, ló, farkas
szúnyog, denevér, zsiráf, zebra
szitakötő, elefánt, papagáj, krokodil
tigris, cica, skorpió, víziló
csirke, malac, kecske, bivaly
mókus, csiga, hangya, keselyű
kobra, giliszta, kaméleon, aligátor
kacsa, kolibri, veréb, galamb, tukán
róka, farkas, medve, sün, mókus
teknős, gepárd, gazella, gorilla, gerle
fóka, jegesmedve, rénszarvas, pingvin, róka
strucc, pillangó, gyík, százlábú, szamár
boci, gida, csikó, csibe, csacsi
orrszarvú, gazella, gőte, bohóchal, birka

Az állatok képeiből gyűjteményt készítettem saját használatra, ezeket kártyákra vágva használom, segítem a ráhangolódást.

Képek letöltése

Az iskolás gyermekek második osztálytól ugyanezeket az állatokat ábécé sorrendben is visszaadhatják.

Így lesz például a panda, koala grizzlyből grizzly, koala, panda.

LIKE-olj, hogy értesülj az újabb cikkekről:

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu



0 Tovább

A munkamemória fejlesztése

A cikk végén letölthető feladatlapok vannak

Gyakran mondogatjuk, hogy az emlékezet jól fejleszthető. Hogy mennyire, az majd most fog kiderülni.

Az egyik elsős kisfiú (7 éves) kognitív profilját ellenőrizve a WISC IV intelligenciateszttel kiderült, hogy intelligenciája átlagos, mind a verbális, mind a performációs próbákat tekintve. Viszont majd 1 SD elmaradás tapasztalható, ami a munkamemóriát és a feldolgozási sebességet illeti, az előbb említett teljesítményekhez képest. Ezt egy jó alkalomnak tekintettem, hogy összeállítsak neki egy programot a munkamemóriát fejlesztő feladatokból – mivel én azt tanultam, hogy az okokra ható fejlesztőfeladatok hatására a megcélzott képességrendszer átszerveződése következtében, ideális esetben 1 SD (15 pontnyi) növekedés elképzelhető. Hát, lássunk csodát közösen, hogy mi fog most történni.

Most nem térnék ki a munkamemória fogalmának a tisztázására, akinek kétségei vannak, annak ajánlom, hogy bátran nézzen bele a munkamemóriáról írt korábbi cikkembe: Francia kártya és munkamemória.

Kíváncsi vagyok, hogy ha becsülettel végigrágjuk magunkat az említett feladatokon, az milyen hatással lesz a gyermek munkamemóriáján keresztül az iskolai pályafutására. Az első feladatokat ma fogom elvégezni, még a posztolás előtt, ezért már fogok tudni írni a tapasztalataimról. Mivel nem annyira gyors a feladatokat leírni, az a valószínűbb, hogy a Mamapapataxi feladataihoz hasonlóan sorozatban fognak a feladatok megjelenni. Olvassátok, próbáljátok ki, és ne fukarkodjatok a tapasztalatotok megosztásával, ha nektek is van egy hasonló profilú tanítványotok, akit ki kell húzni mielőbb a csávából.

A munkamemória fejlesztését számos feladatokkal fogom kezdeni. Vágjunk bele!

Hiányzó szám feladat

Mondd meg, melyik szám hiányzik, tudva azt, hogy 1-3 között fogok számokat megnevezni, de nem sorrendben.

1-2, 3-1, 2-3, 1-3, 2-1

Most 1 és 4 között fogok számokat mondani:

2-4-1, 3-1-4, 2-1-3, 1-3-4, 1-3-2, 4-3-2, 4-1-2, 3-1-2, 4-2-3, 1-3-2

Most 1 és 5 között fogok számokat mondani:

4-5-1-3, 2-5-1-4, 3-4-1-5, 1-5-2-3, 3-1-4-5, 5-1-3-2, 5-3-2-4, 5-1-2-3, 5-4-3-1, 1-4-3-5, 1-2-5-4, 4-3-5-2

Most 1 és 6 között fogok számokat mondani:

5-6-3-2-1, 4-6-3-1-2, 3-5-4-1-3, 5-3-1-2-4, 6-3-2-4-5, 2-4-1-5-3, 4-3-2-1-5, 1-5-2-6-3, 4-3-5-1-5, 6-3-2-5-1, 5-4-3-2-6, 1-6-4-5-3, 2-6-3-5-1, 4-6-3-1-2, 4-3-2-5-1, 5-2-4-6-3, 4-3-5-1-2

Most 1 és 7 között fogok számokat mondani:

6-5-2-3-1-7, 5-7-1-4-2-6, 6-1-4-7-3-5, 5-1-7-3-2-6, 4-2-7-5-3-1, 1-6-7-3-2-4, 3-7-5-1-2-4, 6-4-3-2-5-7, 7-3-5-1-2-4, 6-7-2-1-5-3, 6-7-1-3-4-5, 2-6-1-7-4-3, 1-7-5-3-2-4

Most 1 és 8 között fogok számokat mondani:

3-6-8-4-2-1-5, 5-1-2-4-8-7-3, 2-4-6-8-1-3-5, 1-3-5-7-2-4-6, 7-6-5-4-3-2-1, 1-2-3-5-6-7-8, 8-3-4-5-1-6-7, 3-6-5-2-7-8-4

Most 1 és 9 között fogok számokat mondani:

1-2-4-6-5-3-7-8, 4-3-2-5-7-9-6-8, 9-5-3-4-2-1-7-8, 1-3-5-9-2-4-6-8, 1-4-2-3-9-6-5-7, 3-5-4-2-1-6-9-8, 9-8-7-6-5-4-2-1, 2-3-4-5-6-7-8-9

Mikor gépeltem a feladatokat azon nevetgéltem, hogy miközben a számsorokat másoltam, mi mást csináltam volna, mint hogy fejlesztettem a saját munkamemóriámat, hiszen az egyre hosszabbodó számsorokat meg kellett jegyeznem, miközben írtam. Ugyanezt szoktam művelni akkor is, mikor banki átutalás során megkapom a tranzakció végrehajtásához az azonosító kódot. Megpróbálom megjegyezni első látásra, hogy ne kelljen visszanéznem. Én használok egy emlékezeti mankót a numerikus adataim megjegyzéséhez, vizuospaciálisan kompenzálok. Elképzelek egy 3x3-as numpadet magam elé, ezen jegyzem meg a számokat. Sokszor nem is a számokra emlékszem, hanem az alakzatra, amit felvesznek, ahogyan a numpaden elhelyezkednek (pl. betűforma). Nekem ez nagyon hasznos olyan számsorok megjegyzése esetében, amit évente csak párszor használok. Nem jövök zavarba, ha fel kell idézni.

A kipróbálás tapasztalatairól

1-2, 3-1, 2-3, 1-3, 2-1

A feladat utasítását egyből megértette és hibátlanul megoldotta.

Most 1 és 4 között fogok számokat mondani:

2-4-1 (3), 3-1-4 (5; 2), 2-1-3 (4), 1-3-4 (5; 2), 1-3-2 (1; 4), 4-3-2 (1, lassú performáció), 4-1-2 (3, lassú performáció), 3-1-2 (3; 4 jó tempó), 4-2-3 (1, jó tempó), 1-3-2 (2; 4 lassú)

A zárójelben a kisfiú válaszai vannak, több válasz esetén a mondott sorrendben. Itt már látszik, hogy a számsor hosszabbodása már problémákat okoz számára. Vagy hibát vagy a megoldási idő meghosszabbodását eredményezi.

Feladatvégzés közben az ujjait nyújtogatja, és számolgat rajtuk, ezt az előhívásra használja. Nincs mentális számegyenes. Kérésre megpróbálja elképzelni, de ha behunyja a szemét, akkor is nyújtogatja az ujjait. A matematikai képességek konzekvenciáit most itt nem taglalom, mert nem releváns a cikk szempontjából.

Most 1 és 5 között fogok számokat mondani:

4-5-1-3 (2), 2-5-1-4 (3), 3-4-1-5 (2), 1-5-2-3 (4), 3-1-4-2 (5), 5-1-3-2 (4), 5-3-2-4 (1), 5-1-2-3 (4), 5-4-3-1 (2), 1-4-3-5 (2), 1-2-5-4 (3), 4-3-5-2 (1)

Rátanítás számegyenessel, vizuális megsegítéssel, az sem túl gyors. Mondja is és mutatja is a számokat. Szimultán, ahogy a számokat mondom, nem is tudja nézni, lekövetni. Azt a nagyon időköltséges stratégiát használja, hogy először megjegyzi a rövid idejű emlékezetben, és később lemutatja a számegyenesen. Harmadik lépésben megtalálja a keresett számot.

Újból nekifutunk ugyanennek, most számegyenes nélkül. Most 1 helyen hibázik és javít. Sokkal gyorsabb, és egyből jó eredményre jut, azért egyszer elismétli. A végére nagyon elfárad, elfelejti a számokat, lankad a figyelem. Kb. 30 percet gyakoroltunk.

Feladatlapok letöltése (4-es, 5-ös, 6-os, 7-es számsorok)


LIKE-olj, hogy értesülj az újabb cikkekről:

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu



0 Tovább

MamaPapaTaxi 8. – beszédfejlesztés a legjátékosabb formában

Állatok  keresztelője

Kétszótagú állatneveket mondunk, ezután kell a szótagok felcserélésével újrakeresztelni az állatokat. A tanítványaim ezt a műveletet maximális odafigyeléssel, élvezetes kimondásokkal és gyöngyöző kacagással végzik.

Halvány fogalmuk sincs, hogy a fonológiai hurkukat stimulálják, és arra készülnek, hogy minél jobb olvasókká váljanak, jobb fülük legyen az új szavak elsajátításához, könnyebben sajátítsanak el idegen nyelvű szavakat. Őket az új szavak hangzása nyűgözi le, és játszanak.

  • delfin-findel
  • macska-kamacs
  • boci-cibo
  • cápa-pacá
  • bálna-nabál
  • tigris-ristig
  • bárány-ránybá
  • kutya-tyaku
  • uszkár-kárusz
  • egér-gére
  • gólya-lyagó
  • veréb-rébve
  • fecske-kefecs
  • gepárd-párdge
  • maci-cima
  • medve-vemed
  • kecske-kekecs
  • bika-kabi
  • nyuszi-szinyu
  • hattyú-tyúhaty
  • póni-nipó
  • bagoly-golyba
  • róka-karó
  • keszeg-szegke


A sorozat leírása:
A tanítványaim nagy része az iskolába, az edzésre... stb. legalább napi 30 percet vagy annál is többet utazik különböző közlekedési eszközökön – legtöbbet valamelyik szülejével és testvérével. Ezt az utazást lehetne feldobni egy kis közös családi játékkal, ami pozitívvá teszi a napkezdést, mind pszichésen, mind kognitívan ráhangol az óvoda-, iskolakezdésre.

LIKE-olj, hogy értesülj az újabb cikkekről:

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu



0 Tovább

MamaPapaTaxi 6. – beszédfejlesztés a legjátékosabb formában

Játék a rímekkel

Három szót megjegyeztetünk a gyermekkel, majd utána szavakat mondunk, és a gyermeknek ki kell választania, melyik előzőleg megadott szóra rímel.  Figyelem, a feladat igénybe veszi a munkamemóriát!

Logopédiai fejlesztés során, a játék bevezetésére, vagy ha a gyermeknek túl absztrakt a feladat, akkor kiteszünk az asztalra három plüssállatot: pl. egy rókát, egy macit és egy halat

Majd mondunk egy szót: boci.

Így fog folytatódni a feladat: Rámutatunk a rókára, és megkérdezzük: A boci és a róka egyformán végződik? Nem! Rámutatunk a macira: A boci és a maci? Igen!

Mondunk egy következő szót: béka.
És minden kezdődik elölről.



A tanítványaim nagy része az iskolába, az edzésre... stb. legalább napi 30 percet vagy annál is többet utazik különböző közlekedési eszközökön – legtöbbet valamelyik szülejével és testvérével. Ezt az utazást lehetne feldobni egy kis közös családi játékkal, ami pozitívvá teszi a napkezdést, mind pszichésen, mind kognitívan ráhangol az óvoda-, iskolakezdésre.

Az én vállalásom az lenne, hogy legalább iskolakezdésig, de amíg az ötleteim tartanak, posztolok egy-egy ilyen játékot. A kérésem az olvasóim felé az lenne, hogy ők is járuljanak hozzá egy klassz játékgyűjtemény létrehozásához, azáltal, hogy elküldik a saját személyes kedvenc családi játékukat. Nem egzotikus játékokban, mesékben, dalokban, versekben kell gondolkodni, általában a legegyszerűbbek a legjobbak. Különösen értékesek azok a játékok, amiket a gyermekek találnak ki a saját maguk vagy a környezetük szórakoztatására. A játékot személyes üzenetben kérem küldeni (Facebookon lehet, ide kattintva is), megjelölve azt, hogy szülőtől vagy pedagógustól érkezik, valamint a gyermek életkorát.

Játssz velem te is, a pöttyös fel van dobva, remélem, hogy lesz, aki elkapja!

LIKE-olj, hogy értesülj az újabb cikkekről:

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu



0 Tovább

MamaPapaTaxi 2. – beszédfejlesztés a legjátékosabb formában

Ha ezzel a játékkal indítjuk a napot, akkor a beszédkészségünkön kívül a munkamemóriánkat is trenírozzuk, ami – mint tudjuk – a tanulás motorja.

5. játék

Mindig három különböző szót mondunk (a szavak számát tetszőlegesen növelhetjük 6-ig), és ezeket kell egy kis csavarral megismételtetni a gyermekekkel. Méret szerint kell a legnagyobbtól a legkisebbig sorba állítva visszamondatni. Vagy a legkisebbtől a legnagyobbig.

  • zsiráf, cica, kenguru
  • kutya, medve, farkas,
  • tücsök, katica, szúnyog
  • ház, templom, vár
  • autó, villamos, roller
  • focilabda, pingponglabda, üveggolyó
  • okostelefon, számítógép, tablet
  • kiskanál, evőkanál, merőkanál
  • ibolya, kardvirág, pitypang
  • kenyérpirító, tűzhely, mikrohullámú sütő

Az előző játékok


A tanítványaim nagy része az iskolába, az edzésre... stb. legalább napi 30 percet vagy annál is többet utazik különböző közlekedési eszközökön – legtöbbet valamelyik szülejével és testvérével. Ezt az utazást lehetne feldobni egy kis közös családi játékkal, ami pozitívvá teszi a napkezdést, mind pszichésen, mind kognitívan ráhangol az óvoda-, iskolakezdésre.

Az én vállalásom az lenne, hogy legalább iskolakezdésig, de amíg az ötleteim tartanak, posztolok egy-egy ilyen játékot. A kérésem az olvasóim felé az lenne, hogy ők is járuljanak hozzá egy klassz játékgyűjtemény létrehozásához, azáltal, hogy elküldik a saját személyes kedvenc családi játékukat. Nem egzotikus játékokban, mesékben, dalokban, versekben kell gondolkodni, általában a legegyszerűbbek a legjobbak. Különösen értékesek azok a játékok, amiket a gyermekek találnak ki a saját maguk vagy a környezetük szórakoztatására. A játékot személyes üzenetben kérem küldeni (Facebookon lehet ide kattintva is ), megjelölve azt, hogy szülőtől vagy pedagógustól érkezik, valamint a gyermek életkorát.

Játssz velem te is, a pöttyös fel van dobva, remélem, hogy lesz, aki elkapja!

LIKE-olj, hogy értesülj az újabb cikkekről:

A helytelen ceruzafogás nem esztétikai kérdés: www.ceruzafogo.hu



0 Tovább

Legyező olvasólap

Ezt az olvasólapot Anouknak találtam ki, aki egy diszlexiás és figyelemzavaros kislány.

Betűtévesztései nagyjából kimerültek a p-b-d-q betűk tévesztésében. A pontosság kedvéért, nem is annyira tévesztette őket, hanem ezek a betűk azonosítására hosszabb idejű vizuális percepcióra volt szüksége. Olvasása nem volt folyékony, leginkább a hosszabb, nehezen tagolható szavaknál volt tapasztalható egy visszalépés a silabizáló stratégiára, vagy a szókezdő szótagokból találgatta ki a szavakat.

Az innen is letölthető olvasólapon háromszótagos szavak találhatóak egy legyezőformába hajtogatott papírlapon, egy sorban 3 szó. Az olvasás kezdetekor a teljesen összecsukott legyező van a gyerek előtt, majd a szótagokat jobbról-balra kell kihajtani, mintha egy könyvet lapozgatnánk. Így egyszerre mindig csak 1 szótag van a gyerek szeme előtt.

A harmonikus olvasástechnika gyakorlásához találtam ki a feladatlapot. A feladat egyaránt fejleszti a vizuális szintézis folyamatát, a munkamemóriát és az értő olvasást – a szó jelentéséhez való hozzáféréssel. Fejleszti továbbá az olvasó szemmozgást és a sorváltás gyakorlását. Ez utóbbi fejlesztését szolgálják a soronként különböző színek és a sorok árnyékolása.

A munkamemóriát fejleszti, hogy az elolvasott szótagokat a rövid idejű emlékezetben tárolni kell (nem maradnak a gyermek szeme előtt), miközben a gyermek tovább folytatja az olvasást. A szavakat alkotó szótagok folyamatosan vannak leírva, a szavak között nincsenek határok. A gyerek folyamatosan használja a rövid idejű emlékezetét, és folyamatos kapcsolatot kell létesítsen mentális lexikonjával a szavak (értelmének) azonosításához. Nincs vizuális támpont a szó terjedelmét illetően.

A 3 szótag elolvasása után, mikor összeállt a gyermekben az olvasott szó, érdemes hangosan és egyben is kimondatni azt.

A feladatlap elkészítése: Először ki kell nyomtatni, utána körbe kell vágni, majd legyezővé kell hajtogatni. A látható vonalak vannak kívül, és a szótagokat kell befelé, takarásba hajtogatni, tehát a szótagok közepén is van egy hajtás. Az utolsó lapon alul láthatóak a hajtogatási vonalak.  A szavak természetesen átírhatóak, a szótagszámhoz sem kell feltétlenül ragaszkodni – lehet csökkenteni vagy növelni (2 vagy 4 szótagos szavakat is lehet írni).

Alternatív felhasználási javaslat: a szétnyitott olvasólapon különböző színekkel karikázhatják be a gyerekek az egyes fogalmi kategóriák szavait, ezzel trenírozva a lexikai szintet. Hasonló módon lehet színeztetni az azonos nyelvtani kategóriákat is.

A nagy melegben persze legyezgetésre is használható.

Az olvasólap letöltése

A legyező persze gép nélkül is elkészíthető (az eredeti változatom)

LIKE-olj, hogy értesülj az újabb cikkekről:

0 Tovább

Színből, számból szó

Örvendezzünk együtt, hogy már 1500-an látogatjátok a blogom FB oldalát! Ezt egy munkamemória feladatsor közzétételével kívánom megünnepelni. A „Színes szavak” nevű feladat francia változata Peggy Gatignol: Mémoire de travail, Ortho Édition szöveggyűjteményéből származik.


A letölthető, magyarba ültetett feladatlapjaim a cikk végén találhatóak.

A Színes szavak (neuropszichológiai szemléletű) feladatai az információk vizuális, téri és fizikai kezelését teszik egyszerre lehetővé. A feladatok egyaránt elvégeztethetőek szóban és írásban is, így gyakoroltatva nem szokványos módon a munkamemória mellett az olvasást vagy az írást is.

A színes buborékokat tartalmazó lapot a gyermekek elé tesszük, majd 3-8 betűs szavakat olvastatunk velük a következőek szerint: vagy a színeket mondjuk (pl. zöld-fekete-barna), és a gyermeknek kell a megfelelő (ez esetben a „MAR”) szót kiolvasnia a színek neveinek megjegyzésével, vagy a számokat mondjuk (pl. 9-1-7), és ezek megjegyzése után kell kiolvasnia a számokhoz tartozó („MAR”) szót. Végül pedig fordított sorrendben mondjuk a számokat (7-1-9), és a számok sorrendjét megfordítva kell a megfelelő („MAR”) szót megtalálniuk. Ezeket a feladatokat én három foglalkozás során veszem elő. Tapasztalataim szerint a beszédrendellenességgel küzdő gyermekeknek a színekkel nehezebb a szavakat azonosítaniuk, diszes problémákkal vagy matematikai nehézséggel küzdőknek pedig a számokkal nehezebb. A legnehezebb az a feladat, amikor a számok sorrendjét meg kell fordítaniuk, és úgy kell az adott szavakat kiolvasni. Ez nagyon megterheli az emlékezetet, és a feladat szokatlanságát bizonyos gyermekek nehezebben tolerálják. Nem véletlenül marad ez a feladat a harmadik foglalkozásra. Az előző két feladat során valamennyire már adaptálódnak a gyermekek.

A feladattábla

Feladatok színekkel

Feladatok számokkal

A francia munkalapok szerzőjéről néhány szó: Mikor Peggyt megismertem, egy ifjú titán volt a párizsi Pitié-Salpetrière Kórház logopédiai centrumában, részben a kórház neurológiai-idegsebészeti osztályán dolgozott. A bemutatott fejlesztőeszközt is az utóbbi helyszínen kísérletezte ki és állította össze. Alapvetően felnőtt agysérült, operált daganatos betegeknek, a demenciák különböző fajtájával küzdő betegek számára állította össze, az orvosilag bizonyítottan elvesztett (rész)funkcióik kompenzálására. De már a szerző és munkatársai is használták gyermekek és fiatalok fejlesztésére. Én alapvetően tinédzserekkel használom, de a Színes szavak feladatokat már az olvasástanulás 3., 4. évétől kezdve is alkalmazom. A feladatok általában nehezek a gyermekek számára, körültekintéssel használandóak. Természetesen használható neurológiai betegségben szenvedőknek kiegészítő terápiaként, a rehabilitáció során.

Peggy jelenleg egy párizsi egyetem továbbképzőközpontjának a vezetője.

LIKE-olj, hogy értesülj az újabb cikkekről:

2 Tovább
«
12

Boér Zsuzsa, logopédus-gyógypedagógus blogja



LIKE-olj, hogy értesülj!

Címkefelhő

afázia (1),Alzheimer-kór (1),arcvakság (2),Asperger-szindróma (1),autizmus (10),beszédfejlődés (8),beszédindítás (13),beszédtechnika (1),beszédértés (10),betűtévesztés (1),dadogás (2),differenciáldiagnózis (1),diszgráfia (1),diszlexia (3),diszpraxia (3),Down-szindróma (1),echolália (1),emlékezet (7),emlékezet-fejlesztés (5),fejlesztés (4),fejlődési verbális diszpraxia (1),figyelem (4),figyelemfejlesztés (3),figyelemmegosztás (1),figyelemzavar (5),finommotorika (2),fixációszélesség (1),fonológiai tudatosság (4),formafelismerés (2),Gerstmann szindróma (1),grafomotoros fejlesztés (13),hanganalízis (1),hiperaktivitás (3),idői tájékozódás (3),integráció (2),interdentális szigmatizmus (1),iskola-előkészítés (4),játék (39),kognitív-fejlesztés (1),kommunikáció (2),kreativitás (2),kártya (3),kétnyelvűség (3),Lottójáték (3),légzéstechnika (1),MamaPapaTaxi (12),mentális forgatás (1),mentális lexikon (1),mondatértés (1),mondóka (1),munkamemória (14),neuropszichológia (2),nevelés (1),nyelvfejlődési zavar (1),nyelvi kreativitás (2),nyelvlökéses nyelés (2),nyelvtanulás (2),olvasás (13),olvasásfejlesztés (4),olvasástechnika (4),parafunkció (1),perifériás látás (1),pragmatika (1),pöszeség (2),r hang (1),szemantikai háló (3),szemmozgás (1),szerialitás (1),szintaktikai tudatosság (1),szociális képességek (2),szoftver (2),szókincs-aktivizálás (8),szókincsfejlesztés (10),szótagolás (3),szövegértés (2),taktilis érzékelés (2),tanulás (3),testséma (1),téri tájékozódás (6),ujjgyakorlatok (2),ujjszopás (1),utasításértés (5),verbális emlékezet (4),verbális fluencia (1),vizuomotoros képességek (2),vizuális figyelem (6),vizuális észlelés (4),zene (2),írás (4)

Utolsó kommentek

Elérhetőség: boerzsuzsi / at / gmail.com